Utazó

2016.01.20. 12:35

Drágábbak a síutak, de nagy az érdeklődés

Ahogy beállt a hideg, a síutak iránti érdeklődés is megnőtt, hiába drágultak 3–4 százalékkal a turisztikai irodák kínálatai.

Kekk Sára

Az idei síszezon eddig sok utazónak okozott problémát, főleg a hazai sípályákon, hiszen az árak emelkedése mellett a hó mennyisége sem volt megfelelő mindenhol. Miközben hazánkban a tavaszias tél után igazán csak január elején érkezett meg a szokásos hideg, az Alpok havas lejtői december óta csábítják a síelés szerelmeseit, sőt nemcsak télen, de nyáron is vannak szezonális időszakok. Általában a karácsonyi ünnepektől március közepéig tart a főszezon, ebben az időszakban növekszik jelentősen a foglalások mennyisége is. Idén drágulhatnak a síutak, a tavalyi árakhoz képest 3–4 százalékkal, a magas euróárfolyam miatt. Szakértők szerint pont ezért nem érdemes halogatni az utak és a szállások lefoglalását sem, hiszen jelentős változás nem várható. Az idei szezonban már így is rengeteg a foglalás, az utolsó pillanatokra kevés szabad hely maradt. A lapunk által megkérdezett utazási irodáknál arról számoltak be, hogy idén a síbérletek, a szállások ára csak minimálisan emelkedett, gyakorlatilag 2–3 ezer forintos különbségek alakultak ki az idei szezonra, ennek ellenére egyáltalán nem tapasztaltak visszaesést a foglalásokban. A legkeresettebb úti célok közé Ausztria, Szlovénia és Szlovákia tartozik, de Franciaország, illetve Olaszország is nagy népszerűségnek örvend idén is.

Az elmúlt évek ráadásul jelentős változást hoztak az utak foglalásában is, hiszen a síelők egyre többször szervezik meg az utazást saját maguknak. Osztrák síparadicsomokban átlagosan 2–3 napra harmincezer forinttól, míg egy teljes hétre körülbelül 70–80 ezer forinttól foglalhatunk szállást. Akik több napra mennek, mert például kirándulnak, jellemzően ők azok, akik utazási irodát választanak. Kényelmesebben foglalható szállás az interneten, és néha még olcsóbb is, mint ha egy utazási irodában intéznénk az ügyet. Persze nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy ez hátrányokkal is járhat, hiszen egy ismeretlen szállást lefoglalni az interneten keresztül kockázatos. Lehet, hogy a hely nem is létezik, vagy drágább lesz, esetleg eladják másnak, mire odaérünk. Miközben egy utazási irodánál törvényi biztosítékok és garanciák vannak a kárpótlásra, addig problémás esetben a neten nehézkes lesz érdekeink érvényesítése, ha egyáltalán van lehetőség reklamálni.

Sok csoport alakul például iskolákon belül, de különböző, akár nyugdíjasklubokon keresztül is járnak siklani az emberek. Vannak kifejezetten erre szakosodott irodák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!