Egy szabad királyi városról - A Duna hullámzása és egy jó burek feledteti a történelem sötét perceit

2016. március 02., 07:54 szerző: Lovász Lilla fotós: Lovász Lilla
hozzászólás
Az alig több mint háromszáz éves város már alapításakor is soknemzetiségű volt, a különböző nációk egymás mellett élése azonban sok viszályt okozott a történelem során.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A péterváradi várból lenézve a városra szinte nem is látszik a különbség az egykor és most között. A túlparton kikötött hajók mintha mindig is ott pihentek volna. A tűnődő, „valahavolt” újvidéki polgár tekintete végigkúszik a piszkosszürke hullámokat elegánsan átívelő hídon. Ki gondolná, hogy nem is olyan rég, tizenhét éve a Dunába omlottak Újvidék hídjai: egy mocskos háború bizarr emlékeztetőjeként ragyog mai pompájában a színes lámpákkal kivilágított új építmény.

A balkáni háború szele tovaszállt, a Vajdaság székvárosa, Újvidék is éli mindennapjait. Az idegenforgalom, ahogy a kereskedelem is, egyre növekvő méreteket ölt. Az egykori polgári városból nyüzsgő metropolisszá változott településre érkező turista aligha érzékel valamit a történelem viharaiból.

Újvidék utcái ma nyüzsgő városi hangulatot idéznek
Fotó: Lovász Lilla

A város - ahogy neve is utal rá - fiatal. Ám a mai Újvidék községhez tartozó, a Duna jobb partján fekvő Pétervárad erődítményét már az 1200-as években említik. A vár tartozékaként a jobb parton épült telepet azonban a törökdúlások elpusztították, s a helyén létrehozott település, Újvidék városa alig több mint háromszáz éves múltra tekint vissza. Osztrák hadimérnökök ugyanis 1694-ben hídfősáncot emeltek a Duna bal partján. A Péterváradi-sánc első lakói osztrák szolgálatban lévő szerb határőr katonák voltak. Lassacskán kereskedők, kézművesek telepedtek melléjük. Az egyre növekvő település 1741-ben mezővárosi, öt évvel később szabad királyi városi rangot kapott. Ám, mivel a sánc elnevezés mégsem dukál egy szabad királyi városnak, kérték annak megfelelőbbé tételét; a döntést Mária Terézia hozta meg, aki 1748-ban ezt írja szabadalomlevelében: „...nominetur Neoplanta”, azaz neveztessék Neoplantának - magyarul Újvidéknek, németül Neusatznak, szerbül pedig Novi Sadnak. Száz évvel később az 1848- 49-es szabadságharc porrá zúzta a várost. A gazdasági fellendülés a kiegyezést követően, az Osztrák- Magyar Monarchia idején indult újra: vasútvonal kötötte össze Bécscsel és Budapesttel. A polgárság bármit megvásárolhatott a boltokban, ahol egyenrangúan kezelték a magyar, szerb és német vásárlókat.

A monarchia korabeli boldog békeidők azonban hamar véget értek. Az első világháború után az újonnan alakult délszláv állam határa mögé került Újvidék is. A nemzetek közti ellentétek a második világháborúban elmélyültek. A város a második világégést követően is újjáépült, hogy aztán egy újabb, talán még borzalmasabb háborút is át kelljen vészelnie...

 

Ám szerencsére a milosevicsi idők emlékezete is egyre halványodik. Újvidék utcái ma a nyüzsgő városi életforma hangulatát idézik. A kávézók mindig tele vannak, a belváros legforgalmasabb sétálóutcái, a Duna utca és a Zmaj utca üzletek sokaságával csábítja a várost járókat. Közben nem árt néha felnézni a monarchia korabeli békeidők emlékeként emelkedő eklektikus házakra, bekukkantani a kapualjakba, hátha felfedezzük a régi újvidéki polgárság életének nyomait. Érdemes pár percre megpihenni a főtéren (régi nevén Ferencz József téren), amelynek hangulatát a neogótikus stílusban épült katolikus templom és a vele szemközt magasodó - magyar építészmérnök által tervezett - városháza gyönyörű épülete határozza meg. Középen egykor egy Szentháromság-szobor emelkedett, sajnos ma erre nem emlékeztet semmi, helyette a szerb politikus, Svetozar Miletić alakja uralja a teret, kezét fenyegetően lendítve az ég felé. Hasonlóképpen csak emlék a templom lábánál egykor krémesek illatával csábító, a „régi” újvidékiek körében oly’ népszerű Dornstädter cukrászda. Helyette persze számos más helyszín akad egy jó vajdasági baklava megkóstolására, vagy egy igazi sűrű, zaccos török kávé elfogyasztására - például a templom mögötti téren, ahol számos kis vendéglő, kávézó és gyakran kirakodóvásárok is várják a látogatót.

A Zmaj utca végéig sétálva érdemes egy pillantást vetni az újvidéki szerb érsek palotájára, a Vladičanski dvorra, hogy aztán a Duna-park évszázados fái között pihenjük ki a város forgatagát, elképzelve, hogy a park mentén egykor húzódó sétányon valaha a szomszédos kaszárnya nyalka tisztjei lovagoltak.

A péterváradi erőd népszerű kirándulóhely

A belvárosi sétát kibővítve elmehetünk a még ma is halpiacként emlegetett vásártérre, ahol a friss zöldséget, gyümölcsöt csábítóan elrendezett halmokba kiállítva árulják a kofák. A közeli pékségek egyikében vegyünk egy gőzölgő burekot, s azzal üljünk ki a Duna-part rózsabokrokkal befuttatott egyik padjára, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a péterváradi várra. A látvány és a Duna örök hullámzása feledteti a történelem fekete perceit, és talán egy szebb jövőt ígér.

A péterváradi vár toronyóráját nézve különös érzésünk támad: mintha valami nem stimmelne vele. A híres fordított órán a nagymutató mutatja az órákat, a kicsi a perceket, mégpedig azért, hogy a Dunán a vár mellett elhaladó hajóról is jól lehessen látni az idő múlását.




Lovász Lilla

hozzászólás

Facebook

Hozzászólások