Utazó

2015.10.12. 17:54

Föld alatti képződmények csodatára

Olyan helyen járhatott Hankusz Kálmán fotóriporter, ahol a barlangkutatókon kívül eddig igen kevesen. A National Geographics logója alatt a Tapolcán feltárt Berger-barlang csodás képződményeit örökíthette meg.

Gallai Péter

A dunaújvárosi fotós nemrégiben egy magyar gyártású kisgéppel pilótatársával körberepülte a Földközi-tenger medencéjét, a látottakat a National Geographic számára megörökítve és dokumentálva. Majd járt a boszniai, egyesek szerint piramisokat rejtő hegyek feltárásánál, most pedig a föld alá kalandozott Tapolcán. Hankusz Kálmán azzal kezdte a beszélgetést, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazhatóságához tartozó, Berger Károlyról elnevezett barlang soha, semmilyen körülmények között nem lesz nyitott és látogatható. Kérték, ezt minden fórumon emeljem ki, mert csak és kizárólag kutatási céllal lehet leereszkedni, én is az ott dolgozó barlangászokhoz csatlakozva kaptam engedélyt erre. Szerintem ha nem a National Geographic logója alatt dolgozok, akkor én se jutok le kezdte a fotós, aki aztán rátért a nem mindennapi munka részletezésére, na meg a föld alatt látott csodákra. Mint mondta, nagyon sokan talán nincsenek is tisztában, hogy Tapolca belvárosában sétálva milyen kincsek vannak nem sokkal a lábuk alatt.

Horváth Sándor (balra), Hankusz Kálmán, Szilaj Rezső és Pulsfart Zsuzsanna együtt ereszkedett le a barlangba Fotó: Hankusz Kálmán, Horváth Sándor

Kálmán a barlang megtalálásában és feltárásában közreműködő Tapolcai Plecotus Barlangkutató Csoport tagjainak Szilaj Rezső, Pulsfart Zsuzsanna és Horváth Sándor szakértő vezetése mellett vágott neki a kalandnak. Egy kúton keresztül ereszkedtek alá, s akkor azt gondolta, ez ugyan kicsit szűk, de majd egyre jobb lesz.

Nem lett tette hozzá mosolyogva.

Volt, hogy ötven-hatvan centi széles repedéseken préseltük át magunkat, s az sem volt mindegy, hason, vagy háton. Olyan háromszázötven méter a táv odafelé, ezt a gyakorlott barlangászok is két óra alatt teszik meg, de mi a felszereléseket is cipelve három óra alatt teljesítettük a homokban csúszva, vízben gázolva, egy helyen nyakig eláztam, így mentünk tovább. S az sem volt mindegy hova lép az ember, hiszen szinte minden centiméteren van valamilyen képződmény, csak egy kijelölt sávon lehetett haladni, mert mondanom sem kell, mindenütt gyönyörű természeti képződmények tarkítják a földet, a falakat, a kisebb és nagyobb tavakat. Ezek pedig roppant sérülékenyek. De még támaszkodni sem nagyon lehetett ám akárhol, előtte jól körül kellett nézni. Mondanom sem kellett, az elképesztő látvány minden fizikai erőfeszítést, utólagos kék és zöld foltokat, lenyúzott kezet és lábat megért, hiszen kevés emberi szem látta a számtalan formájú, milliméterestől az óriási méretig tartó cseppköveket, finom alakzatokat, különböző kiválásokat. Vannak olyan cseppkövekkel teli termek, amelyeket visszazártak, nehogy kárt tegyenek bennük a légáramlatok fogalmazott a fotós, aki bizony visszafelé két ponton is feltette a kérdést, jó döntés volt-e ez a kaland, mert mintha a járatok szűkebbnek tűntek volna...

Kálmánnak tervei szerint ennyiben nem merült ki együttműködése a nemzeti park igazgatósággal, illetve az irányítása alatt álló Bakony Balaton Geoparkkal. Mint Hankusz Kálmán hozzáfűzte: számtalan olyan csodánk van, amelyet bárki láthat, de ismeretlen a nagyközönség számára, akár a szomszéd városban lakva.

Fantasztikus képződmények vannak a vízfelületek alatt is

A Berger-barlangban találták meg hazánk legnagyobb vízfelületű föld alatti tavait

A barlang nedves járataiban borsókő-oszlopok is találhatók

Természet gyönyörű csodái

Sok esetben centinként haladtak a feltárással

Speciális lámpákkal világították meg a teret

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!