Plovdiv, a kelet mesés kapuja

Nem sok szebbet láttam eddigi utazásaim során. Előzőleg mindössze azt tudtam róla, hogy itt építették Bulgária legnagyobb szocreál stadionját, ám az 55 ezer néző befogadására alkalmas arénát lassan húsz éve nem használják. Tehát jelentős információkkal nem rendelkeztem Plovdiv kapcsán. Azt hittem, ugyanolyan hétköznapi és jellegtelen, mint az ország többi városa, Szófiával egyetemben, leszámítva persze a tengerpartot, Várnát, Burgaszt és Neszabárt.

A Dzsumaja mecsetet 1553-ban építették. Kupolája ólomborítása miatt egyedi, minaretje csavarmintás, 23 méter magas, az óváros fölé magasodik.

Plovdiv Bulgária második legnagyobbja, az 1,1 milliós Szófia után következik a maga 350 ezres lélekszámával. A vidék legfontosabb településeként a Felső-Trák-alföldön helyezkedik el, a Marica folyó mindkét partján. Hét dombra építették, ám ebből már csak hat létezik, ugyanis évtizedekkel ezelőtt az egyiket kőbányaként használták, ebből következően eltűnt. Fontos útvonalak találkoznak itt, ami nagyban befolyásolta életét az utóbbi évszázadokban, jó irányban. Elsőként a trákok emeltek itt erősséget, amit Eumolpias névre kereszteltek, aztán a világot meghódító macedóniai Nagy Sándor apja, II. Fülöp érkezett, aki időszámításunk előtt 342-ben elfoglalta. Nem volt visszafogott hadvezér, önnön dicsőítésére azonnal átnevezte, Philippopolis névre keresztelte. A római időszakban már jelentős, virágzó városnak számított, akkoriban Trimontiumként ismerték. A Marica felett található három halmon telepedtek meg a római légiók, ezért nevezték a három halom alapján Trimontiumnak. Claudius császár Kr. után 46-ban újjáépítette, majd Marcus Aurelius tovább folytatta a beavatkozásokat. A környéken élő trákok Pulpodevának nevezték, ebből alakult ki a mai szláv név, a Plovdiv. A 10. században, Szimeon cár idején került a bolgárokhoz, majd bizánciak uralkodtak itt, az oszmánok 1364-ben foglalták el és emlegették Filibeként. Fontos katonai és közigazgatási központként üzemelt. Keleties arculatot kapott, aztán a környező falvakból betelepülő bolgároknak köszönhetően újabb stílusjegyekkel bővült. Mindvégig a kultúra fellegvára maradt, az 1878-as, plovdivi csata után Kelet-Rumélia fővárosa lett, 1885-től, az ország felszabadulása után pedig Bulgária része.

A város szebbik fele a Marica déli partján terül el, az északin a panelrengeteg és az ipartelepek. A látványos óváros a Dzsumaja mecsetnél kezdődik. Az egykori Ceres istennő szentélye, majd az ott emelt Sveta Petka-templom helyén emelkedett ki a földből 1553-ban. Kupolája ólomborítása miatt egyedi, minaretje csavarmintás, 23 méter magas, az óváros fölé magasodik. Ma is működő mecsetnek számít, belül négy oszlop tartja, a kora esti, naplemente fényében különleges színekben pompáznak a falra élénk színekkel, hatalmas, arab betűkkel festett Korán-idézetek. A főépület melletti kis emeleti helyiségben szolid kiállítás látható a történelméről.

A Hisar-kapu a régi Plovdiv dísze, a római korból származik

Alig ötven méterre már kezdődnek az ókori romok, a római stadion hófehér széksorai. Az utcafront alatt, gyakorlatilag a föld alatt húzódnak, az egyik kanyart és a monumentális főkaput most újítják fel. Amfiteátrumként is funkcionált, az 1. és 2. században állatviadalokat, cirkuszi játékokat és gladiátorküzdelmeket is rendeztek itt. A romok a sétálóutcával párhuzamosan futnak, a belváros egyik legnagyobb bevásárlóközpontjában, szintén a föld alatt is megtekinthetőek a régi lelátó elemei, a kávézás különösen hangulatos a római díszletek között. Az Odeon, az ezer néző befogadására alkalmas kis színház sincs messze, a régi Fórumnál található. Azonban a leghíresebb emlékhez, a Római Színházhoz, a Rimszki Amfiteatarhoz fel kell caplatnunk egy dombra. A Hisar-kapu is a régi Plovdiv dísze, a római korból származik, a későbbi idők, döntően a középkor épületei is jól illeszkednek az egységbe.

Innen érdemes továbbmenni a török, illetve bolgár stílusjegyeket őrző városrészbe. A Lamartine-ház a legszebb barokk épület, a francia költő, Alphonse de Lamartine három napot töltött itt 1833-ban. A macskaköves utcán bandukolva előbb egy ősrégi patikát, szép ikonokkal teli múzeumot, valamint két favázas, ódon házat látogathatunk, előbbi Luka Balabanov, a másik Sefan Hindlian tulajdonában volt, mindkettő rendkívül gazdag kereskedőnek számított az 1800-as évek elején.

Rimszki Amfiteatar

Traianus császár építtette az 1. és 2. században, 1968-ban került elő, teljesen ép. Hétezer néző befogadására volt alkalmas, két szinten, márványpadok fogadták a szórakozni vágyókat. A színpad mögött feltárták az oszlopsorokat, az öltözőket és a szobrokat is. Az épületet többször pusztította földrengés és tűzvész, mindig újjáépítették, nyaranta kulturális központként, színházként üzemel.