Utazó

2017.02.14. 07:20

Porto, az egykori főváros

Porto emberi léptékű város mesés fekvéssel, Portugália északi részén. Egykori főváros, aztán rangját Coimbra, majd Lisszabon vette át. Ám patináját, ódon hangulatát megőrizte. Meg persze remek borait.

Horog László

A település kétszázötvenezres, de a hozzá tartozó, külső területekkel felduzzad négyszázezerre. A dombokkal gazdagon tűzdelt település óvárosa a világörökség része, a nevezetességek egy kilométeres körön belül megtalálhatóak. Az ország második legnagyobb városa, kedves, mosolygós emberekkel. Két napot feltétlenül megér.

A Sé Catedral egyike az ország első, román stílusú templomainak. A vele összeépült palota, a Casa Cabido da Sé barokk stílusú

A Santo Bento (Szent Benedek) vasúti pályaudvar az egyik legjelentősebb épület, Joao Colaco híres, kék-fehér színű csempéivel, a díszes azulejók 1930-ban készültek, I. János portugál király Portóba érkezését, valamint a marokkói Ceuta 1415-ös bevételét ábrázolják. A pályaudvarról kilépve a Kongregáció templomát látjuk, amit 1703-ban emeltek. A főtéren IV. Péter bronz lovasszobrába botlunk, amelyet a francia Anatole Calmels készített 1866-ban.

A főtér, az Avenida dos Aliados északi végében helyezkedik a városháza, amely távolabbról fehér, közelebbről világosszürke színű, középen hatalmas tornyával, ez az épület uralja a környéket. A múlt század elején tervezte Correia da Silva, aki előzőleg szorgalmasan tanulmányozta az észak-francia és flamand palotákat. Templomok sorjáznak a környéken, az egyik, a klerikusoké különösen nevezetes, nem a belső berendezéséről, hanem gránitból készült óratornyáról - Torre dos Clérigos -, amely nem csak a városban, az országban is legmagasabb, ez a város egyik jelképe. Hatemeletes, 75 méter magas, tetejére 225 lépcsőfok megmászása után érkezünk. A legmagasabb ponthoz érve varázslatos panoráma tárul elénk. 1754-től, kilenc éven át építették, az olasz Niccolo Nasini tervei alapján, akihez több jelentős épület is fűződik Portóban.

A Torre dos Clérigos, amely a legmagasabb óratorony az országban. A tetejéről varázslatos panoráma tárul a szemünk elé


Az egész ország a városról, a Portus Cale névre hallgató tartományról kapta a nevét. Történelme a 4. századig, a római időkig nyúlik vissza. Az ókorban Portus, illetve Porto - jelentése kikötő -, illetve a v ele szemben fekvő Cale, később egybeolvadva Portucale adta az északról déli irányba terjeszkedő ország nevét. Az első időkben Cale volt fontosabb, Portus csak később indult fejlődésnek, az ásatások során előkerült római falmaradványok, arany- és ezüstszobrok igazolják a helység egykori gazdagságát, jelentőségét.

Nem túl messze a székesegyház, a Sé Catedral egyik az ország első, román stílusú templomainak. A monumentális, mai erődtemplom a 12. században épült, helyén már a svévek emeltek vallási célokat szolgáló épületet. A későbbi évszázadokban főként a belsejében történtek beavatkozások, a főoltár aranyozott faragása 1727-ben készült, de díszes a többi oltár is. Kerengője gótikus, a bejárati ajtók a gótika jegyeit viselik magukon. A katedrális mellett található - vele összeépült - palota, a Casa Cabido da Sé barokk stílusú, 1717-től, öt éven át építették. Meredek lépcsőkön, kis sikátorokon át, néhol látványos paloták, valamint ódonnak nevezhető, kissé lepukkant épületek között jutunk le a folyópartra, a város leglátványosabb pontjára. A Douro folyón hat híd ível át, a legjelentősebb - Porto másik jelképe - a régi, vasúti híd, Maria Pia-híd. A városközpont felőli oldalán, a Praca da Ribeirán helyezkednek el a város jellegzetes házai a díszes csempékkel.

A hídon áthaladva jutunk a világhírű nedűiről is ismert település borászataihoz. Előbb a halpiac következik, majd a borászatok, a Vila Nova da Gaia oportóraktárai. A Dourón színes és kevésbé színes bárkák ringatóznak békésen, a nap december végén is kellemesen süt a kora délutáni órákban. A kocsmák teraszain turisták kortyolgatják az Alto Douro környékén termesztett szőlőkből, különleges eljárással borpárlat hozzáadásával készült fenséges, 19 fokos, vörös likőrbort. Az érzés nem hétköznapi.

Az Eiffel tervezte Maria Pia híd 
Fotó: Horog László

A különleges Maria Pia híd

A francia Alexandre Gustav Eiffel tervezte. A kétszintes hidat I. Lajos nejéről nevezték el, belga cég építette hat éven át, 1886-ban adták át. Felső szintje 392 méter hosszú, a folyó szintje felett 61 méter magasan helyezkedik el, az alsó pedig a víz felett mindössze tíz méterrel, 374 méteren át halad.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!