Pusztuló gleccserek az Alpokban - Életveszélyes kaland a szakadék szélénél

Lényegében csak motoros szánnal és síléccel lehet megközelíteni a hegyekben azokat a részeket, amikre kíváncsi voltam. Már ha egyáltalán meg lehet közelíteni, mert számos olyan hely van, amit egyáltalán nem.

Korábban, néhány évvel ezelőtt még száraz, kavicsos részeket is lehetett találni, ezeket mára beterítette a jég
Fotó: Hankusz Kálmán

Hogy ne legyen kalandoktól mentes a kirándulás, arról a természet gondoskodott. Ott kezdődött, hogy amikor a helyszínt elértük, a szakadék széléről nem lehet látni az egyetlen utat, amelyen épségben le lehet jutni a mélybe. A hóval takart szakadék szélén mire meglátja az ember az egyetlen lehetséges helyet a leereszkedésre, addigra már le is zuhant. Így hát társamat hátrahagytam a szakadék egyik oldalán, én pedig átmentem a másikra, és onnan mutogattam neki, hogy merre menjen, mikor ért a lefelé vezető járat fölé. Majd visszamentem és elkezdtünk lefelé ereszkedni. Néhány helyen van kötél, ahol pedig nincs, ott csak szerencse kérdése, hogy fennmarad-e az ember a csúszós sziklán.

Néhol impozáns, látványos képződményekkel lehet találkozni

Miután lejutottunk az aljára, ahol már olvad a jég, döbbenetes látvány fogadott. Gyönyörű, de nem túl szívet melengető. Utóbbi szó szerint is értendő, a hőmérsékletjelzőn az érték ugyanis mindenképpen mínusz jellel kezdődik. Másrészről viszont a klímaváltozás csalhatatlan jeleit találtam, de nincs mit csodálkozni, éppen ezt kutattam.

Néhány éve már jártam ezen a helyen, akkor a kanyon legalján a jégpáncél alatt egy kisebb fajta folyót, vagy inkább patakot találtunk. A jég tetején hason csúszva lehetett megközelíteni azokat a részeket, ahol a kanyon összeszűkül. Itt a nyomás megnő, ezáltal a víz fagyáspontja csökken, ettől az alsóbb rétegek olvadni kezdenek, így kerül a jég alá a víz. Akkor el is határoztam, hogy ha legközelebb ott járok, mindenképpen bemegyek a jégmező alá, ugyanis gyönyörű látvány.

Az évek elteltével már nem lehet bemászni a jég alá, a vízszint jócskán megemelkedett, sebes sodrású patakká duzzadt

Nemrégiben volt szerencsém újra ugyanazon a helyen járni, ám a víz fölött már nem volt jég, hason csúszni sem kellett. A száraz, kavicsos részek már víz alatt voltak. Kénytelen voltam belegázolni a jéghideg, nulla Celsius-fok körüli vízbe. Nagyon tiszta és a sebes folyása miatt a nyomása is nagyobb, így fagyáspontja jóval alatta van.Szembeállni a sziklarepedéssel - ahol korábban könnyen be tudtunk volna mászni a jég alá - már nem igazán lehetett, mivel a vízszint jócskán megemelkedett. Ilyen sebes sodrásnál biztonsággal csak a combközépig érő vízben lehet mozogni. Ha a vízszint eléri a csípő magasságát, ott már a víz az úr, és itt derékig érő víz volt. Nem is nagyon kockáztattam meg, mert a kiömlő víztömeget legfeljebb akkor lehet legyőzni, ha az féllábszárig ér. De abban az esetben is csak ha állva, mert mászásból felegyenesedni nem lehet, a víznyomás hanyatt dönti az embert. Még ha a tüdőgyulladás várható veszélyét nem is veszem figyelembe, kamerával a kezemben ez lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Így hát be kellett érnem azzal a pozícióval, ami még elérhető volt.

Veszélyes a mélység fölött, csúszós talajon dolgozni

Lényegében nem is volt már jég, ami alá be lehetett volna menni, csak egy vékony perem maradt mára a méteres jégtömbből. Úgy tértem vissza társamhoz, hogy „ezt sem fogja már lefotózni soha többé senki, mert nincs, eltűnt, elolvadt”. Néhány éve én még láthattam, de az utókornak le kell mondani erről a látványról.Visszajutni sem volt egyszerű, mert a korábban száraz sziklák mára jegesek voltak, a vízpára szép lassan 5-7 centis jégbevonatot képzett a köveken. Mivel korábban nem ilyen körülményeket találtunk, fel sem készülhettünk rá, kötelet például nem vittünk. Ha ki akartam jutni, kénytelen voltam az uszadékfák között hosszabb gallyak után kutatni, amik elég erősek voltak ahhoz, hogy elbírják a súlyom. Ennél fogva húztam fel magam a mederből, miközben az alkalmi kötelünk másik felét társam tartotta.

Természetesen telemegy vízzel ilyenkor a csizma és a ruha is. Aranyszabály, hogy a vizet nem szabad kiönteni, mert a test felmelegíti azt, a hőszigetelő külső réteg pedig melegen tartja. Aki kiönti a vizet a csizmájából, annak garantált a felfázás. Így tértünk vissza a szállásra, ahol forró fürdő és tea volt a kötelező program. Az elkészült anyagot összehasonlítva a korábbival, szinte lehetetlen a különbséget leírni. Mikor egy-egy ilyen veszélyes vállalkozás végére ér az ember, mindig eszébe jut, hogy mi lett volna, ha baj történik. Mobil nincs. Ha lenne, akkor is, mire odaér a segítség és kijuttatnak valahogy a szakadék mélyéről, addigra már valószínűleg késő. Aki beleesik a jéghideg folyóvízbe, a kilométerekre lévő víztározóig meg se áll. Esélye sincs a túlélésre.