Választás 2016

2016.05.27. 19:18

Kampány és gyűlés

Dunaújváros – Igazi politikai nagyüzem volt pénteken délután a Római városrészi üzletsoron: egy ötvenméteres járdaszakaszon három párt is kampányolt egymás mellett a június 5-i időközi képviselőválasztásra.

Pekarek János

A péntek délután főszereplője minden bizonnyal az MSZP volt: egyrészt sajtótájékoztatót is rendezett a párt a barkácsbolt magasságában, másrészt kevéssel ezután megyei tisztújító gyűlést is tartottak az MMK-ban. (Ezen túl nagy meglepetések nem voltak várhatók: a megyei elnöki tisztségre csak az eddigi elnököt, Horváth Andrást jelölték. Mindenesetre ott volt a párt három országos elnökjelöltje is: Tóbiás József mai elnök, Szanyi Tibor és Harangozó Tamás is.) A tájékoztatón Pintér Attila helyi elnök és Selyem József képviselőjelölt is arról beszéltek, hogy kampányuk során döbbenetes elégedetlenséget tapasztaltak a választópolgárok részéről az ország és a város mai vezetésével szemben. Selyem hozzátette: az embereknek elegük van a botrányokból, szívesebben fogadták pártjuk tagjait a kampányban, ami országos visszhangot kapott, ő pedig hiányolja a szakmai vitákat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!