Vasmű

2015.10.01. 15:07

Ez a harmadik fázis: Kilencvenhét embert érint a létszámcsökkentés

Dunaújváros – Újabb, ezúttal kilencvenhét embert érintő létszámcsökkentést jelentett be az ISD Dunaferr Zrt.

Pekarek János

A részvénytársaság reorganizációs és menedzsment szupport igazgatóját és HR-, azaz személyügyi igazgatóját, dr. Sevcsik Mónikát kérdeztük az átszervezésről Dr. Sevcsik Mónika elmondta: kilencvenhét munkakört érint a két évvel korábban bejelentett, összesen 890 fős létszámcsökkentést tartalmazó lépés mostani, harmadik fázisa. Megjegyezte: ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy ennyien távoznak is a vasműtől! Hiszen mindenkinek felajánlanak a cégnél meglévő üres álláshelyeket, valamint az új szervezeti felállás miatt létrejött új munkahelyeket is. Továbbá lehet, hogy többen eddig munkaerő-kölcsönző cégek munkásai által betöltött állásokba kerülnek. Egyelőre tehát inkább érintettnek lehet nevezni azt a kilencvenhét embert, akiknek a név szerinti kiválasztása ezekben a napokban zajlik.

Dr. Sevcsik Mónika, az ISD Dunaferr Zrt. reorganizációs, menedzsment szupport és HR-igazgatója. Fotó: Zsedrovits Enikő

A 2013. augusztus 15-én bejelentett 890 fős létszámcsökkentés keretében az eddigi két lépésben összesen 305 embert érintett a leépítés. Ezt a keretszámot a kormánnyal folytatott egyeztetések során 400-ra szűkítették két esztendővel ezelőtt. Ezen a keretet tehát még a mostani kilencvenhét emberrel együtt is épp csak elérik, jegyezte meg a HR-igazgató.

Kérdésünkre hozzátette: biztos, hogy lesznek még a cégnél további létszám-változások, tehát a mostani átszervezéssel nem zárul le a folyamat, amelynek legfőbb célja a hatékonyság növelése. A leépítések mellett azonban más lehetőségeket is keres a cég. Például folytatja az úgynevezett kiszervezéseket is, amikor egyes munkafolyamatok ellátását más vállalkozásokra bízza. Sevcsik Mónika pontos adattal is szolgált: az elmúlt két évben összesen 269 ember került más munkáltatóhoz a Dunaferr-től.

Megkérdeztük az igazgatót az érdekvédők még 2013-ban megfogalmazott kritikájáról is: eszerint sok esetben nem látják a gazdasági racionalitást a kiszervezések mögött. Nem hiszik, hogy piaci körülmények között olcsóbban meg lehetne kapni ugyanazt a szolgáltatást, mint amit a vasműs dolgozók elláttak.

Sevcsik Mónika azt válaszolta: az ilyen kiszervezési szerződéseket mindig a gazdasági előny alapján kötik meg. Azonban a vasmű nagyon nagy szervezet, az előnyöket sok oldalról kell mérlegelni, a költségérzékenység nehezebben jelentkezik a vasmű szintjén. Az új szolgáltatók kisebb cégek, mint a Dunaferr, gyorsabbak, hatékonyabbak, adminisztratív költségeik kisebbek, és főleg: egy-egy szakterület specialistáival szerződnek.

A cég helyzetéről általánosságban megtudtuk, hogy a vasmű rossz piaci körülmények között működik, csökkennek a késztermékek árai, és kicsi a kereslet! Többek között emiatt is jövőre halasztották a 2. számú kohó átépítését. Valamint azért is, mert jövőre több minőségjavító beruházás kezdődik a meleghengerműben, ami miatt azt is le kell állítani. S nem akarják, hogy a két üzem munkája egymás után szüneteljen: jobb, ha inkább egyszerre állnak le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!