XL. Vasas- és Kohásznap: a munkavállalók ünnepe kitüntetésekkel

Magyar Rekord lett az 500 személyes "kohász-csülöktál"

2017. július 31., 10:30 szerző: Szilágyi Irén
Sikeres Guinness-rekordkísérlettel, a színpadon sztárfellépőkkel, elismerések átadásával és számos színvonalas, érdekes kiegészítő programmal lezajlott a negyvenedik Vasas- és Kohásznap Dunaújvárosban. Jó időben, jó hangulatban nagyon sokan töltötték együtt az ünnepet.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A színpadon a Budapest Bár zenekar koncertje alapozta meg a hangulatot, majd kezdetét vette az ünnepség hivatalos része. A megjelent meghívottakat, vasműs munkavállalókat és családtagjaikat magyar nyelven köszöntötte Evgeny Tankhilevich cégvezető, aki beszédével megnyitotta az ünnepet. Dr. Galambos Dénes, Fejér megye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője is köszöntötte a jelenlévőket. Elismerte a közelmúlt eredményeit, kiemelve azokat a fejlesztéseket, amelyeket az elmúlt öt év során az ISD Dunaferr tulajdonosai végrehajtottak. Egyúttal hangsúlyozta, hogy a jövőben is támogatni, segíteni fogja a menedzsment munkáját, a magyar acélipar fejlődésének érdekében.

A köszöntőket követően a színpadon elismerések átadására került sor. A Dunaferr legrangosabb kitüntetését, a Borovszky-díjat idén Gyerák Tamás, az ISD Dunaferr Zrt. főmérnök-helyettese, az Acélmű gyárvezetője vehette át. Az ISD Dunaferr Zrt.-ért kitüntetést posztumusz dr. Tiszamarti Miklós Sámuelnek adományozta a vállalatvezetés, a foglalkozás-egészségügy terén a vállalatcsoport és a munkavállalók érdekében kifejtett kiemelkedő színvonalú munkájáért.

Gyerák Tamás kapta a Borovszky-díjat (Fotó: ISD DUNAFERR)

A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség nevében Mucsi Zoltán elnöktől a szakszervezetben hosszú idő óta jól és eredményesen végzett munkája elismeréséül „Vasasszakszervezetért” oklevelet és tárgyjutalmat vehetett át Sztanó Gábor (ISD Kokszoló), Karáné Kovács Zsuzsanna (Hideghengermű), Molnár László és Bodoki Pál (Karbantartási Igazgatóság), valamint Tóth Ferencné (Nyugdíjas Bizottság) A színpadon a Kohászhimnusz ünnepélyes eléneklésével folytatódott a program, a kórusban ott voltak az idén alapításának 125. évfordulóját ünneplő Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület dunaújvárosi szervezetének tagjai is.

A Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes műsorát követően került sor a délután egyik leginkább várt momentumára, a Guinness-rekordkísérlet eredményének bejelentésére. Sebestyén István, a Magyar Rekordok regisztrátora bejelentette, hogy sikeres volt a rekordkísérlet, „Az ország legnagyobb hidegtála” lett a Dunaújvárosban elkészített és a Vasasnap vendégeinek felszolgált csülöktál, amelynek elkészítésében a Campus étterem személyzete mellett vasműs kollégáink is jeleskedtek. A több mint ötszáz adagos ételt egy tíz négyzetméteres, speciálisan erre az alkalomra készített acéltálon szolgálták fel, szemet gyönyörködtető zöldség- és gyümölcskreációkkal díszítve. A 233 kg összsúlyú rekord-étel összesen 2500 csülökszeletet tartalmazott, amelyeket - egyúttal a rekordhitelesítést is segítve - jóízűen elfogyasztott a Vasasnap közönsége.

Sokakat csábított a hidegtál-költemény

A színpadon egymást követték a fellépők, az esti programban látványos tűzijátékra és fényfestésre is sor került, de koncertet adott a Magna Cum Laude zenekar is. A XL. Vasas- és Kohásznap műsoros részének házigazdája Fásy Ádám volt.

A színpadi műsor mellett is gazdag programkínálatból válogathattak a vendégek: megtekinthették a Dunaferr legfontosabb termelőegységeit bemutató, valósághű maketteket, az úgynevezett greenbox technológiának köszönhetően az eredetihez megszólalásig hasonlító gyári háttér előtt fényképezkedhettek, akár speciális olvasztár-ruhába beöltözve is. Volt retrófotózás, a gyerekeknek játszótér, az autóbuszos gyárlátogatások során pedig a vállalkozó kedvű érdeklődők bepillantást nyerhettek a Dunaferr működésébe, az acélgyártás hétköznapjaiba is.

Szilágyi Irén

2017. július 31., 10:30 szerző: Szilágyi Irén

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...