Vasmű

2014.08.15. 16:35

Akkor és most - 60 éves az acélgyártás Dunaújvárosban

Dunaújváros - Hatvan esztendővel ezelőtt ünnepre gyűltek a Sztálin Vasmű dolgozói. Augusztus 20-án elkészült az első acéladag a martinkemencében. A harmincnyolc évig működtetett technológiát fokozatosan kiváltotta a konverteres acélgyártás. A martin üzem utolsó üzemvezetőjével, Lócsy Lóránddal ipartörténetet írtunk.

Szente Tünde

Lócsy Lóránd, a martin utolsó üzem,vezetője (Fotó: a szerző felvétel)

- Lecsapolták az utolsó adagot és hazamentünk. Különösebb felhajtás nélkül ért véget majd négy évtized története. Nem volt okunk ünnepelni – emlékezik 1992. december első napjára az üzem utolsó vezetője. – Tíz év volt az átállásra, a konverteres acélgyártást ezerkilencszáznyolcvanegyben kezdték meg a vasműben, addig párhuzamosan termeltek a kétfajta eljárással. A martin-acélgyártás során az emberi tényező szerepe óriási, rendkívül sok szubjektív tényező rakódott össze, mire lecsapoltunk egy-egy adagot, az acélgyártó felkészültségén múló számtalan döntést hoztunk. Ezzel szemben a konverteres eljárásnál döntéskényszer nélkül állítják elő a kívánt minőségű acélt, a normál üzemmenet mellett összehasonlíthatatlanul kevesebb fizikai ráfordítással, biztonságosabban. A környezetszennyezés is komoly szerepet játszott a Siemens-Martin kemencék leállításánál, de nem ez volt a fő ok, sokkal inkább az, hogy gazdaságosabb, gyorsabb, termelékenyebb és egyszerűbb az új eljárás. A konverterben a betét megolvasztásához nem használnak külön tüzelőanyagokat, a beolvadást a kémiai folyamatok során felszabaduló hőmennyiség teszi lehetővé.

A laikusok összekeverik a vasat az acéllal. A kettő közötti különbségről kérdezem Lócsy Lórándot. - A nyersvas egy magas karbon-tartalmú, viszonylag törékeny anyag, amelyet az acélgyártás során különböző eljárásokkal acéllá finomítanak, ezáltal válik sokcélú felhasználásra alkalmassá, a csavaralátéttől kezdve a járműveken át egészen az épületszerkezetekig – érkezik a tudományos igényű felelet.

Arra is kíváncsi vagyok, hogy vajon mit szólhatott annak idején egy martinász, ha kohásznak titulálták, nem sértődött meg rajta? Például, a mai napig Somogyi József szobrát, a Martinászt is Kohász szoborrá keresztelik a dunaújvárosiak. - Nem sértődött meg senki – mosolyog a kérdésen a letűnt idők acélgyártásának irányítója -, hiszen mi kohászok egy család vagyunk, az öntésszel, az olvasztárral, a martinásszal együtt.

A beszélgetésünk végén számvetésre biztatom az üzem egykori vezetőjét, miként emlékezik vissza arra a bő egy évtizedre, amikor a martin-acélgyártás részese volt? Nem sokat gondolkodik a válaszon:

- A napi megmérettetés terhe jellemezte munkánkat, ahhoz, hogy a kívánt mennyiséget és minőséget elérjük, sok ember összehangolt, szorgos tevékenységére volt szükség. Boldog voltam, éreztem, hogy van értelme annak, amit csinálok, és nagyon jó csapattal dolgoztam együtt. Az acélműben egyedül nem vagy senki! Nagyon szerettem ezt a szakmát. Kohásznak lenni rangot jelent – mind a mai napig.

Ünnepélyes avatás

Az elsőként épült III. számú martinkemence avatási ünnepségének dátumát 1954. augusztus 20-ára tűzték ki. Az átadás szónoka, Bíró Ferenc, a kohó- és gépipari miniszter első helyettese hangsúlyozta az acélgyártás növelésének fontosságát az ipar és a mezőgazdaság fejlesztése szempontjából. Az avatás utáni csapoláskor a Sztálin Vasmű acélművében elkészült az első 125 tonnás adag. A fél-Ventúri típusú martinkemencében csillapítatlan acélminőségekből 3-5 tonna súlyú, négyzet keresztmetszetű öntecseket gyártottak, amelyeket a hazai hengerművekben dolgoztak fel. A kemence üzembe helyezésének idejére elkészültek az acélgyártáshoz szükséges fő berendezések és segédüzemek.

Harmincnyolc év után leállás

A martin-acélgyártás már a nyolcvanas évek elején elérkezett a technológia továbbfejlesztési lehetőségeinek korlátaihoz. Az SM-kemencék termelése a korábbi éves 400-450 ezer tonnáról 1991-ben 187 ezer, 1992-ben 100 ezer tonnára csökkent. Felújítás nélkül a munkabiztonsági, a környezetvédelmi, a teljesítményi, valamint a minőségi elvárásoknak nem tudott megfelelni. A vállalat vezetésének döntése alapján 1992. december 1-jén 9 óra 25 perckor az utolsó acéladag lecsapolásával, az utolsó kemence leállításával befejeződött a martin-acélgyártás korszaka a Dunai Vasműben. (Dunaferr Dunai Vasmű 50 éves Krónika)

Lócsy Lórándról

A Nehézipari Műszaki Egyetem Kohó- és Fémipari Főiskolai Karán, a kohász szakon belül anyagvizsgáló és gyártmányellenőrző szakirányon szerzett üzemmérnöki oklevelet. A Kohászati Gyárépítő Vállalatnál kezdett el dolgozni, ahonnan a Dunai Vasmű Acélmű gyárrészleg Martinacélművének Kemence üzemébe került folyamatos váltóműszakba, olvasztár III. segéd munkakörbe. Két év múlva üzemvezető helyettes, az üzem 1992-es leállásakor üzemvezető volt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!