Mi már sokat kaptunk

Ez maga is elismerésre méltó tett, hiszen saját idejüket, költségeiket áldozták a programra, s bizonyára szükségük is lett volna a pénzre az ország távolabbi pontjairól érkező ralisoknak. De azért vállalták pénzért, hogy segítsenek. A legnagyobb csoda azután történt. Az egyik kiválasztott család, a súlyos betegségben szenvedő Simon Attila azt mondta, őket már sokan támogatták mostanában, adják a pénzt más rászorulónak. Jól olvasták. Lemondtak 131 ezer forintról. Pedig bizonyára magas a gyógyszerköltségük, a négy iskolás gyerek is koptatja a ruhát és jó étvágyuk van, lett volna helye a pénznek, amely – ismerjük el, nem elkölthetetlenül óriási összeg. Ők mégis lemondtak róla. Mert valami mély igazságérzetük, emberségük ezt diktálta. Jusson másnak is! Mennyivel jobb világ lenne, ha a „magasabban” ülők és jobban élők is így gondolkodnának! Csakhogy ők pénzorientáltak. Minél több legyen, s nekik legyen, ne másnak. Nagy különbség.