Az időjósok szava

Hónom alatt az előre felfújt és leukoplaszttal leragasztott törpe matrac, nyakamban az apróval megtömött zsebpénz lánc - azaz egy kissé viseltes műanyag flakonka. Aki emlékszik, az tudja, hogy ez anno alapkellék volt. Tehát, ott állok díszstrandolósban az előszobában. Az Ubul névre hallgató örökkön túlélő teknősömtől már elköszöntem, erre átkopog Laci bácsi a szomszédból, hogy esni fog... Már gyermekként is örömmel fogadtam, hogy önjelölt időjósok és felkent orákulumok laknak a mi tízesünkben, de e mondat után némileg ellenségesen tekintettem a napirenden kívüli felszólalóra. De Laci bá’ csak mondta, és a körülöttem lévő strandfelkészültek a félelem útjára léptek: és ha igaza van? Eltelt majd húsz év, a sztori ugyanaz maradt. Szerda este egy príma rozmaringos báránycsülök társaságában ültem a Velencei-tó partján és megjelent az örök Laci bácsi. És esni kezdett. De nagyon. 
A történelem végtelen.