2017.08.22. 19:28
Jó reggelt, Dunaújváros!
A Balaton-felvidéken egy zsákfaluban töltöttünk néhány napot. Szállásadónk, amikor átadta a kulcsot, azt mondta: nem szoktuk zárni a kiskaput, ha itthon vagyunk.
A Balaton-felvidéken egy zsákfaluban töltöttünk néhány napot. Szállásadónk, amikor átadta a kulcsot, azt mondta: nem szoktuk zárni a kiskaput, ha itthon vagyunk. Felidéződtek azok az évek, amikor ez volt a természetes. Átszaladtam a szomszédhoz, benyitottam a kapun, és hangosan köszöntem. Néha nehezen jött elő valaki, mert az állatait etette. De mégsem zárt kapuk mögött éltek az emberek.
Emlékszem, egyszer sötétedés utáni vonattal mentem haza a középiskolából, amikor úgy éreztem, egy férfi követni kezdett. Hazáig nem értem volna el, bár siettem, de a vasútállomáshoz közelebb lakó nagymamám kapuját szerencsére nyitva találtam. Ma - persze okkal - sokkal bizalmatlanabbak vagyunk. Ugye, ismerik a dalt? Ha én kapu volnék, mindig nyitva állnék, akárhonnan jönne, bárkit beengednék ” - énekeljük, de a kaput bezárjuk. Lehet, hogy egy kicsit önmagunkat is?