2017.07.20. 19:45
Jó reggelt, Dunaújváros!
Felemelő látni, amikor őszülő halántékú nénik, bácsik kézenfogva unokájukkal sétálgatnak az utcán, vagy a játszótéren magukat megfeszítve asszisztálnak annak érdekében, hogy minél jobban érezze magát szemük fénye.
Ezzel a képpel így, a nyári szünetben egyre sűrűbben találkozom. Persze számomra – talán elnézik ezt az elfogultságot – leginkább azok a pillanatképek töltik el melegséggel a szívem, amikor jócskán kamaszodó gyermekem öleli magához hasonló magasságú, vagy már nála alacsonyabb nagyszülőjét. Hozzáteszem: nem unszolásra, hanem szívből, szeretettel. Irtó szerencsés vagyok – gondolom ilyenkor meghatódva: bár a családunk nagyszülői „létszáma” sajnos már foghíjas, de az az értékes útravaló, amit kap(ott) tőlük, és ami csak hozzájuk köthető, úgy gondolom, egy életre szól.
