Vizilabda

2014.04.11. 19:30

A Dunaújvárosi Főiskola vízilabdázói az Újpestet fogadják

Dunaújváros - Szombaton 17 órakor a Dunaújvárosi Főiskola VE női vízilabdázói a bajnoki elődöntőben az Újpest csapatát fogadják reményeik szerint utoljára hazai pályán.

Gallai Péter

Ez abban az esetben valósulhat meg, ha szombaton, majd hétfőn is nyernek Mihók Attila tanítványai, ugyanis három győzelemig tart a párharc, amiből az elsőt Budapestben megnyerték a lányok 13-10-re. Szombaton 17 órakor azonban már egy új fejezet kezdődik, és abban biztosak lehetnek a dunaújvárosiak, hogy kőkemény csata vár rájuk ismételten, hiszen vereség esetén a fővárosiak nagyon nehéz helyzetbe kerülnek. Ráadásul az UVSE roppant kellemetlen stílusban vízilabdázik, Mihók Attila, a hazaiak mestere erre azt mondta, ezt csak akkor lehet hatástalanítani, ha övéi értik azt is, mit játszik az ellenfél.

Áts Bertalan csapata ugyan roppant fiatal, de ennek ellenére már sok borsot tört a bajnokságban a nagyok orra alá. Az Újpest vezetőedzője annak ellenére bizakodó, hogy tudja, nem ők számítanak esélyesnek.

- Azért azzal tisztában kell lenni, hogy nagyon fiatal a csapatom, a válogatott játékosokkal nehéz lesz felvenni a küzdelmet. A fő cél az volt a bajnokság elején, hogy bekerüljünk a legjobb négybe, ami sikerült. Jó, hogy legalább egyszer mindenkit meg tudtunk fogni, ezzel már elégedettek vagyunk. Nagyon örülnék annak, ha döntőbe kerülnénk, de a realitásokat nézve erre igen kevés az esélyünk.

Kasó Orsolya, a DF kapusa azt mondta, hogy az olaszországi edzőtáborban gyakoroltak az első meccsen hatásosak voltak: Nagyon boldog volt a csapat, hogy az első akadályt sikeresen vette, ám nem feledjük, hogy ezzel még nincs vége. Ezzel a lélektani plusszal a zsebünkben készülhettünk a mai derbire.

Menczinger Kata csapatkapitány annak örült, hogy szerdán mindenki végig maximálisan koncentrálva játszotta végig a mérkőzést:

- Azonban nem szabad, hogy elhitesse ez a győzelem, hogy továbbjutottunk, hiszen az UVSE annak ellenére, hogy fiatal, nagyon elszánt és a végsőkig küzdő társaság. Ezért biztos vagyok benne, hogy a mai találkozó sem lesz könnyű feladat.

A bajnoki elődöntő harmadik összecsapást április tizennegyedikén hétfőn, délután 17 órától Budapesten rendezik meg.

A két elődöntős párharc mellett az 5-8. helyért is csatáznak egymással az alapszakasz alsóházában végzett együttesek. Az első meccseken a BVSC kiütötte az Angyalföldi Sportiskolát, hiszen 31-4-re nyert. A másik ágon a Szeged 13-9-re múlta felül a Honvéd POLO gárdáját.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!