Vizilabda

2015.06.12. 15:10

Az ifjúsági női vízilabda-válogatott sima győzelemmel kezdett az Eb-n

Baku – Pénteken elkezdődött az első Európa Játékok Azerbajdzsán fővárosában. A minden szinten olimpiai körülményeket biztosító, húsz sportágat összefogó esemény az ifjúsági vízilabda Európa-bajnokságoknak is otthont ad. Ezen pénteken debütált mindkét válogatottunk Németország ellen.

Gallai Péter

– Nem tudunk róluk semmit, ennek ellenére biztos sikert várunk – mondta a mérkőzés előtt Kis-Primász Ágnes, a lányok csapatvezetője, aki nem mellesleg a Dunaújvárosi Főiskola VE szakosztályvezetője, korábbi klasszis játékos. – A bakui Európa-bajnokság előtt otthon rendeztek tornát, és több góllal is kikaptak az ausztráloktól, a hollandoktól és az új-zélandiaktól. Tehát nem kérdés, nekünk is le kell győznünk őket – tette hozzá.

A válogatott szövetségi edzője a Dunaújvárosi Főiskola vezetőedzője, Mihók Attila, a keretben pedig Vályi Vanda és Mchunu Hlengiwe képviseli a klubszíneket.

Mihók Attila feltett keze nem azt jelenti, hogy bárkinek is megadnák magukat a lányok, hiszen azért jöttek Bakuba, hogy nyerjenek. Fotó: MVLSZ

Magyarország–Németország 21–4 (6–1, 6–1, 6–0, 3–2)

Magyarország: Magyari – Hertzka 4, Farkas T. 1, Tóth Cs. 2, Mucsy 2, Ádám 1, Mchunu 1. Csere: Vályi V. 3, Vogt 2, Urvári, Miklós 4, Kiss E. 1, Lekrinszki (kapus).

– Nem nagyon tudtuk hova tenni a németeket, de azzal tisztában voltunk, hogy nem egy súlycsoportot képviselünk. Mindenféleképpen sima sikerre számítottam, aminek nagyon örülök, hogy három negyeden keresztül sémákat tudtunk gyakorolni és képesek voltunk fegyelmezettek maradni. Az, hogy ebből három negyed során is hat-hat gólt tudtunk szerezni, bízom benne ez a lányoknak még nagyobb önbizalmat ad, s így állnak neki a következő összecsapásoknak – értékelte a semmi izgalmat nem tartogató találkozót Mihók Attila.

A dunaújvárosi Mchunu Hlengiwe azt mondta, szerinte jól ment neki a játék, amit megbeszéltek azt véghez tudta vinni és hasznos tagja volt ezzel a válogatottnak.

A csapat szombaton Izrael ellen játszik, vasárnap pedig Görögország következik.

A Dunaújvárosi Főiskola a felsőházban

A Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége elfogadta a következő évi bajnoki kiírásokat. A női pontvadászatban tíz csapat szerepel majd, két csoportban. A felsőházba hat, az alsóházba négy klub nyer besorolást. A női bajnokság csapatai: Újpest VSE, Szentes, Dunaújvárosi Főiskola VE, BVSC-Zugló, Eger, Szeged (felsőház), valamint Kecskemét, KÓPÉ, Tatabánya, UVSE (alsóház). A férfi első osztályban tizenhat együttes játszik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!