Vizilabda

2014.04.08. 16:50

A dunaújvárosiak kérésére később kezdődik az Újpest elleni női vízilabda elődöntő

Dunaújváros - Szerdán 16.30 órakor az Újpest otthonában kezdi meg szereplését a női vízilabda bajnoki elődöntőben a Dunaújvárosi Főiskola VE együttese.

Gallai Péter

A párharc első felvonását eredetileg 11 órakor rendezték volna meg, ám a DFVE kérésére arra hivatkozva, hogy a szabály szerint hétköznap 16 óra előtt nem lehet meccs az újpestiek kedden megváltoztatták a kezdést 16.30 órára.

Áts Bertalan, az Újpest szakvezetője nagyon dicsérte együttesét az alapszakasz második helyének megszerzéséért, az elődöntőben nem az esélytelenek nyugalmával indulnak, de tisztában vannak az erőviszonyokkal.

- Ennek ellenére mindent megteszünk, hogy megnehezítsük a Dunaújváros dolgát, legfiatalabb átlagéletkorú csapatomtól felszabadult vízilabdát várok - tette hozzá.

A Dunaújvárosi Főiskola mestere, Mihók Attila eltiltása miatt a szentesi kiállítása miatt három találkozóra meszelte el a fegyelmi bizottság, ami most jár le Balogh-Zsámbok Lili kezében lesz a karmesteri pálca.

A vendégek csapatkapitánya, Menczinger Kata az olaszországi edzőtábor során gyomorpanaszai miatt orvosi kezelésre szorult és hazafelé is kórházba kellett mennie emiatt.

- Azt állapították meg, hogy valószínűleg rosszat ehettem. A diéta miatt kicsit legyengültem, de meg sem fordult a fejemben, hogy szerdán ne legyek ott a csapattal a vízben az Újpest elleni elődöntőben.

A további mérkőzések menetrendje, április 12. szombat 17 óra: DFVE Újpest, április 14. hétfő: Újpest DFVE. A másik ágon az Eger és a Szentes játszik a fináléba kerülésért.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!