Köszöntötték a dunaújvárosi pólósokat

A két sportolót kedden, egyesületük, a Dunaújvárosi Fősikola-Mex-Motors ünnepélyesen fogadta a Fabó Éva Sportuszodában.

A lányokat először Kis-Primász Ágnes, a Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület szakosztályvezetője, majd dr. András István, a Dunaújvárosi Főiskola rektora, végül a névadó szponzor, a Mex-Motors képviseletében Badics Tünde köszöntötte, és köszönte meg az olimpiai negyedik helyet érő szereplést. A magyar válogatott két játékosa ezek után a mi kérdéseinkre is boldogan, mosolyogva válaszolt.

- A bronzmeccs után látszott a magyar arcokon a csalódottság, hiszen az egész csapat éremmel szeretett volna hazatérni. Önök hogyan élték meg az úgymond csak negyedik helyet?

Menczinger Kata: - Volt bennem csalódottság, egyértelműen éremért mentünk Londonba, hiszen ebben a csapatban benne volt ez a lehetőség. Viszont megközelíthetjük ezt másfelől is, hiszen tavaly nyáron világbajnokságon kilencedikek lettünk, így a mostani negyedik hely nagyon jó eredmény.

Szűcs Gabriella: - A mérkőzés után mindenképpen, és talán utána is egy ideig éreztem, csalódottak vagyunk a negyedik hely miatt. Most, hogy eltelt egy kis idő, tulajdonképpen nem tekinthető csalódásnak. Most nem sikerült dobogóra kerülni, de négy év múlva Rióban meglehet az érem.

- Sokszor érezhette azt a magyar érzelmű szurkoló, hogy a játékvezetők nem a mi pártunkat fogják...

M. K.: - Nem szeretek a bírókról beszélni, tény és való azonban, hogy a spanyol meccsen éreztük, az ellenfél oldalára lejt a pálya. Ezt el kell fogadnunk, és hozzá kell szoknunk, hogy úgymond nem nekünk fújják a meccseket. Nekünk ezzel nem szabad foglalkoznunk.

Sz. G.: - Bent a medencében ezt más megélni, mint szurkolói szemmel, bár sokszor voltak olyan ítéletek, amit mi sem értettünk. A kiállítások száma is általában egyforma volt, viszont egyáltalán nem mindegy, hogy a mérkőzés melyik szakaszában, mit fújnak a játékvezetők. Mindezek ellenére nem mondhatjuk, hogy rajtuk mentek el a meccseink, hiszen a lehetőségeink, helyzeteink megvoltak, csak nem tudtunk élni velük. A bírókra semmit nem fogunk, a meccseket mi vesztettük el.

- Ha már szóba került: igen fiatal a csapat, mindössze huszonkét éves átlagéletkorral, akkor még bőven van lehetősége a gárdának, és négy év múlva pedig jöhet Rió!

Sz. G.: - Egyértelműen. Amikor két évvel ezelőtt kinevezték az új szövetségi kapitányt, Merész Andrást, ő akkor azt fogalmazta meg, hogy Rióra épül a csapat, de addig azért szeretnénk még egy-két fontosabb tornagyőzelmet, érmeket begyűjteni. Tavaly augusztus óta vagyunk együtt, ha egy év alatt eljutottunk az olimpiai negyedik helyig, akkor innen már csak feljebb vezet az út.

- Visszatérve Londonra! az oroszok elleni negyeddöntőben hozt a legjobb formájukat, ott úgy tűnt, hogy senki nem állhat már a csapat útjába...

MK: - Az egyik legfontosabb mérkőzésünk volt az oroszok elleni, hiszen azzal a győzelemmel jutottunk a négy közé. Ezután egy kicsit szétesett a játékunk, nem működtünk úgy, ahogyan kellett volna.

Sz. G: - Az oroszok ellen jött el a csapat csúcsformája, hiszen ott kellett igazán nyernünk, ha be akartunk jutni a négy közé. A válogatott mondhatjuk, hogy erre a meccsre melegített be a csoportmeccsek alatt, és sikerült is a legjobb formánkat hozni. Életem egyik legjobb és legemlékezetesebb meccse most ez az oroszok elleni negyeddöntő. Az utána következő két meccsen voltak hibák, hiányosságok, amiken javítanunk kell, hiszen időnk van bőven.