Vizilabda

2015.01.26. 15:40

Nincs mese, nyerni kell - A női vízilabda-válogatott a franciákkal játszik kedden

Kedden 18.30 órakor az új győri uszodában a franciák ellen vív Világliga selejtezőt a magyar női vízilabda-válogatott. A keretbe a legtöbb játékost, szám szerint négyet a Dunaújvárosi Főiskola VE együttese delegálja.

Gallai Péter

Merész András szövetségi kapitány nem lebecsülve az ellenfelet a csapat összeállításakor úgy vélte, hogy ezúttal az eddig kevesebb szerepet kapó hölgyek is bizonyíthatják, helyük van a szűkített keretben is. A csapatban ezúttal nem lesz senki az UVSE-Centrál együtteséből, Keszthelyi Ritáék ugyanis pihenőt kaptak a mestertől. Viszont négy dunaújvárosi igen: Menczinger Kata, Horváth Brigitta, Gursiatti Gréta és Garda Krisztina.

A lányok már a múlt héten elkezdték a felkészülést a találkozóra, ennek egyik pontjaként kétkapuztak a junior válogatottal, amely a nyár végi mexikói világbajnokságra készül, s utóbbiban szintén voltak dunaújvárosiak, Mchunu Hlengiwe, Huszti Dóra és Vályi Vanda. Mivel a vb-n már a FINA kísérleti szabályai mentén rendezik a tornát, azaz hat helyett öt mezőnyjátékos lehet egyszerre a vízben, ezért így játszottak egymással a két válogatott.

Fotó: Ady Géza

A tapasztalatairól így számolt be a Magyar Vízilabda Szövetség honlapján Merész András:

- Magam is szerettem volna így edzést tartani, ne feledjük, a vízilabda így is vízilabda. Mivel a franciák ellen készülő keretből az összes juniorkorú játékost átadtam, lényegében nyolc mezőnyjátékossal játszottunk le négy negyedet. Ez nagyon kemény megterhelést jelent, ebben a játékban a fizikai teljesítőképességnek nagyon megnő a szerepe. Rettentő sok gól született, egy támadást 9 és 14 másodperc között fejeztünk be, miközben rengeteg hely és helyzet adódik. A taktikai finomságok gyakorlatilag eltűnnek, zónákat játszani lényegében nem lehet. Az emberelőnyös helyzetek nagyon furcsák, így kapuba állást játszottunk, így próbáltunk segíteni a junioroknak.

Horváth Brigitta nagyon örült, amikor megtudta, hogy a kapitány behívta a franciák elleni keretbe: Keddtől Budapesten dolgoztunk, közbeiktatva a 95-ös válogatottal egy egy napos felkészülést. Ekkor a felnőttek ellen gyakoroltuk az új szabályokat, amik bizony még nagyon nehezen állnak össze, így sokat kell gyakorolni az új taktikákat. A mai találkozót már nagyon várom, bízva a sikerben és a minél több játéklehetőségben.

A magyar együttes eddigi két meccsén hosszabbítás után kikapott Oroszországban, majd Szentesen Olaszországtól is, bár esély még van rá, de ezzel messze került a továbbjutás ezért is kötelező a győzelem ma a kvartett leggyengébb csapata ellen. A franciák eddig szintén két vereséggel, 9-27-es gólkülönbséggel állnak.

A FINA kiírása értelmében a körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerű két európai selejtezősorozat négyeseiből csak az első helyezett folytathatja a nyári szuperdöntőben, amelynek győztese kijut a 2016-os riói olimpiára.

A csoport állása: 1. Olaszország 6 pont, 2. Oroszország 5 pont, 3. Magyarország 1 pont, 4. Franciaország 0 pont.

 

 

Címkék#vízilabda

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!