Vizilabda

2015.02.10. 16:15

Szentesen sosem könnyű nyerni

Dunaújváros - Kőkemény két meccs vár a héten a Dunaújvárosi Főiskola VE női vízilabda együttesére. Elsőként ma este Szentesen, az előző szezon bajnokánál folytatja bajnoki szereplését a csapat.

Gallai Péter

A tavalyi pontvadászat arany- és ezüstérmesének találkozója nagy csatát ígér a középszakasz negyedik fordulójában, várakozásairól kérdeztük Mihók Attila vezetőedző segítőjét, Balogh-Zsámbok Lilit. - A középszakasz első három meccsét így tervezük, szerettük volna magabiztosan hozni ezeket, mert a következő kettő - szerdán Szentesen, szombaton az Újpest jön - lényegesen nehezebb feladat lesz. Rögtön az első Szentesen, egyrészt abban a környezetben nem könnyű győzni, ráadásul egy kiváló ellenféllel találkozunk. Szombaton az Eger ellen voltak hibák, pedig pont ezeken a könnyebbnek nevezett mérkőzéseken kellene kisebb hibaszázalékkal játszani. Viszont előfordul, hogy nagyobb vezetésnél lankad a koncentráció, de nagyon bízom benne, ezt gyorsan el is felejtették a lányok.

Az edző szerint ebben a hatosban tulajdonképpen mindenki győzhet a másik ellen, és az őszi, alapszakaszbeli diadalukból sem szabad kiindulni: - Ebben a körben már minden jó taktikai megoldásnak és gólnak, valamint megszerzett pontnak óriási szerepe van a későbbiekre nézve. Fontos volt, hogy a mai kezdésig tökéletesítsük a taktikát, emellett minden apró részlet a helyére kerüljön. Szerencsére a csapat egyre jobb formát mutat, kezd összeérni, s tényleg nagyon jó úton haladnak afelé, hogy kiváló együttest alkossanak.

Ami pedig a vendéglátót illeti: a jövőheti, athéni Euroliga negyeddöntőre is készülő Szentes minden jel szerint szerdán nélkülözni kényszerül legjobbját, a válogatott centert, Bujka Barbarát, aki hátproblémái miatt az Újpest elleni meccset is ki kellett hagyja.

A DFVE gyermekrajzpályázatot hirdetett, Edzésen vagyok címmel, amelyre a szakosztály minden úszni és vízilabdázni járó tagja jelentkezhet. Pályázni alkotóként egy darab, A4-es méretű, bármilyen technikával készült művel lehet. A lapok hátoldalán kérik feltüntetni a pályázó nevét és életkorát, szülőjének telefonszámát. A legjobb és legszebb alkotásokat díjakkal is jutalmazzák, ezekből kiállítás is nyilik az uszodában, az összes mű pedig felkerül a csapat honlapjára. A beadási határidő február 20., péntek 18 óra.

 

Címkék#vízilabda

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!