Don Quijote menni készül

– Ilyen ritkán jársz haza?

– Maximum annyira, hogy a szüleimet meglátogassam. Egy délután, és megyek vissza Budapestre. Nagyon nem bírom már, ha nincs valami nyüzsgés körülöttem. Nekem ez már túl csendes. Dunaújváros azért nem ilyen volt, imádtam itt lenni. Iszonyú pörgés volt a városban. Most viszont az látom, hogy kezd szellemváros szerűvé válni. De ti biztosan jobban tudjátok, hogy itt mi van, én csak a felszínt látom.

– Utoljára két éve hallottunk rólad, amikor megjelent a nagylemezed. Mi van veled?

– Nagyon sokat játszom szólóban, ahogy most itt is. Jelenleg nincs zenekarom, feloszlattam. Egy teljes újratervezés van folyamatban. Varga Lacán kívül senkit nem fogok megtartani a zenekarból, úgy döntöttem. Van egy csomó dal a fejemben, de egy abszolút új produkcióba szeretném ezt beleültetni.

– Most milyen muzsika mozog a fejedben?

– Kicsit blúzosabb világ talán. Nagyon sok fekete zenét hallgatok mostanában. Nem tudom, mi sül ki belőle. Mindig is olyan voltam, hogy sok mindent összegyúrtam, ami jött. Most még csak tervezgetek.

– Miért van az, hogy nehezen megy ez a zenekarosdi neked?

– Mindig is zenekarban gondolkodtam, csak vannak dolgok, amik nem működnek. És ha nem működik valami, azt nem kell erőltetni. Ez ilyen egyszerű. Amikor azt érzed, hogy játszol, mindenedet odateszed, és nem jönnek az emberek, nem érdekel senkit, akkor az egy jel.

– Kemény kritikus vagy magaddal szemben is?

– Igen. Tudom, hogy mikor hibázok, tudom, mikor nem, mikor csinálok jót. Próbálom külső szemmel nézni magamat.

– Ezért van, hogy minden olyan tervezett, a sminktől kezdve a mozgáson át...

– Igen. Úgy gondolom, a régi produkciómban az volt a probléma, hogy bebújtam egy álarc mögé, és nem mertem megmutatni saját magamat. Most jutottam el arra a szintre, hogy szeretem a közönséget. Későn érő típus vagyok, bevallom. Nem félek tőlük, ha ketten vannak, vagy ötszázan, nekem teljesen mindegy. Inkább a zenével szeretnék hatni, nem a külsőségekkel. Aztán lehet, hogy később visszajön ez, a smink, meg az álarc, lehet bármit csinálni, csak az a lényeg, hogy először a muzsika bemenjen a szívekbe, utána jöhet bármi.

– Ugyanolyan a Braindogs, mint amikor kiállsz egy szál gitárral?

– Abszolút! A Braindogs az szerelem, de az csak egy évben egyszer van, valószínűleg azért. Egész éven át nem bírnám. De senki nem bírná fizikailag és májilag sem.

– Visszakívánkozol néha a dobok mögé?

– Igen, néha nagyon jó visszaülni, és komolyan odaverni. Megcsinálok egy turnét általában, aztán vége. Az nagyon erős.

– Nem az a gond, hogy a médiában nem forog eléggé a neved?

– Egy időben belementem a mainstrembe, de annyira hányingerem lett tőle, hogy kénytelen voltam visszahátrálni. Aztán átestem a ló túloldalára, hogy semmi, csak muzsika, de ez a másik véglet, ez sem jó. Most azt szeretném, ha legközelebb csinálok valamit, annak legyen erős médiafelülete. Ez valószínűleg így is lesz. Felvettem egy dalt Baksa-Soós Attila íróval. Ő írta az angol nyelvű szöveget, én a zenét, és ketten énekeljük. Ez egy kicsit Iggy Popos rockandroll dal. Papp Szabolcs basszusozott, én doboltam és gitároztam, és a többi hangszert is én játszottam fel. Nemsokára bemutatja a Petőfi Rádió. Kíváncsi vagyok, milyen lesz a fogadtatása. Most forgattuk a klipet hozzá. Szépen jövök vissza.

– Mi a cél? Klubok, vagy aréna?

– Nem gondolkodhatok arénában. Még klubokban is alig. Megöltek itt mindent. Nincs az embereknek pénze, eltorzították az ízlésvilágukat, megy a tudatos népbutítás. Az emberek butulnak, és ez senkit nem érdekel. Én egyfajta szélmalomharcos vagyok, mint elég sok társam. Nem érdekel, hogy ki mit szól, én csinálom. Ugyanis ezért születtem meg. Néha kihúzza nálam a gyufát néhány dolog. Hogy mennyire meg lehet vezetni az embereket. Ez egy szakma már, hogy hogyan kell butítani az embereket. Ez világtendencia, csak Európa nyugati részén valamiért támogatják a kultúrát, és fenn tudnak maradni. Itt akkor kapsz pénzt, ha seggeket nyalsz. Nem csak a mostani rendszerben van így, mindig is így volt. Ennek nem így kéne működnie. Borzalmasan idegesít, hogy nem az alapján ítélnek meg, hogy mit csinálsz, hanem az alapján, hogy hová tartozol.

– De Don Quijote-ét nem lehet megállítani....

– Gondolkodom rajta, hogy lelépek. Most már én is. Nem gondoltam volna magamról, hogy én ezt valaha ki fogom ejteni a számon. Itt fel van építve egy egzisztenciám, a Budapest Bár, meg a többi, és úgy néz ki, el kell hagynom. Egyszerűen nem bírom ezt a levegőt már. Nem bírom azt, hogy bármit csinálok, süket fülekre talál. Lehet, hogy nekem ez már késő, nem tudom. Ez csak egy felvetés, nem biztos, hogy itt tudom hagyni a hazámat.

– Mi kellene ahhoz, hogy itthon tartson?

– Nem ez. Azt érzem, hogy az emberek rettentően közömbösek. De mindenre. Mindenből csak azt próbálják átvenni, ami a felszínen van, ami alatta van, nem érdekli őket. Ha valaki beás a mélyére, az már nem olyan érdekes. Az a lényeg, hogy minél felszínesebb legyen, és minél kevésbé kelljen gondolkodni. A technika fejlődésével egyenes arányban csökken az agy kapacitása. Azt vettem észre, hogy a gépek átvették az uralmat az emberi agy felett.

– Te hagyod magad?

– Én nem! Én játszom a bluest, a rockandrollt. Ez vagyok és kész!