Zene

2015.08.30. 13:54

Jazzfergeteg a Művészben

Dunaújváros - Nem is oly rég jelentettem ki Oláh Kálmán koncertje után, hogy most már bármi jöhet, túl vagyunk az év jazz-koncertjén. Pénteken máris megdőlt a tétel a Balázs Elemér Group fellépése után.

Balla Tibor

Ebből sajnos keveset tudhat mindaz, aki az első fejezet vége előtt távozott péntek este a Művész teraszáról, ugyanis a Szőke Nikoletta (ének), Czibere József (ütőhangszerek), Komjáti Áron (gitár), Peczek Lakatos Krisztián (nagybőgő), Balázs József (billentyűsök), Balázs Elemér (dob) összeállítású, éppen most tizenöt esztendős csapat csak a második részben talált igazán magára. A jubileumra egy a Budafoki Dohnányi Zenekarral közös Best of albummal készülő formáció ráadásul pénteken duplán ünnepelt, a billentyűket bűvölő Balázs József épp aznap ünnepelte 37. születésnapját.

Fotó: Ady Géza

A Japánban több szólólemezzel is rendelkező énekesnőről a The New BEGinning című lemez felkonferálása során az is kiderült, hogy műsorvezetőként is megállja a helyét. A hatalmas ütőspárbajokkal, bőgő- és gitárszólókkal, zongorafutamokkal és énekesi bravúrokkal tűzdelt, több műfajt felvonultató koncert időnként katartikus pillanatokkal is megajándékozta a hallgatóságot. A hozzánk hazajáró bőgősről és a hihetetlenül kifinomult dobosról régen tudjuk, hogy kivételes tehetségek, de Komjáti Áron nevét mindenképp jegyezzük meg!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!