Zenei hírek

2015.10.08. 15:29

A Digitál zenekar tagja, Horváth Jankó Carlo Riccardi díjat vehetett át

Dunaújváros - Szeptember 23-án, szerdán második alkalommal adták át a Carlo Riccardi díjat Olaszországban. Ezt a neves elismerést előadóművészeknek, színészeknek és képzőművészeknek szokták kiosztani ünnepélyes keretek között Rómában.

Braun Dorottya

Ebben az évben városunk egyik ikonikus zenekarának, a Digitál zenekarnak egyik oszlopos tagját, Horváth Jankót és jó barátját, Bruno Maccarrit is ezzel a díjjal jutalmazták közös munkájukért. Bruno Maccarri, olasz énekes Rómában él, ám mégis rendszeresen jár fellépni és szeretett barátaihoz is Magyarországra. Idén nyáron például városunkban, a Kokszoló Szabadidőparkban ünnepelte ötvenharmadik születésnapját, amellyel a Digitál együttes és jó barátai lepték meg.

A felső képen a díjátadó gála után a díjazottak láthatóak, valamint a díj névadója, Carlo Riccardi . Az alsó képen pedig Horváth Jankó tartja névre szóló díját a kezében

Jankó elmondása szerint az elmúlt időszak nagyon eseménydús volt számukra, ugyanis a két barát az utóbbi hónapokban közös munkába kezdett, így a dalírások és fellépések mellett még egy római klipforgatásra is szorítottak időt. A sok munkának gyorsan meg is született az eredménye, hiszen idén nyár végén meg is jelent közös daluk, Mare Mare címmel, amelynek Olaszországban akkora sikere lett, hogy néhány hét leforgása alatt az olasz zenei toplisták élére is került. Szeptemberben pedig már meghívást is kaptak Olaszországból, hogy adjanak egy kisebb koncertet a neves díjkiosztó ünnepségen, amely már önmagában hatalmas megtiszteltetés volt a két művész számára.

Ám legnagyobb meglepetésükre a díjkiosztó gála előtt nem sokkal értesültek arról, hogy nem csak fellépésre hívták meg őket, de az idei előadóművészeknek szánt díjat ők vehetik majd át Rómában.

A díj névadója Carlo Riccardi, világszerte elismert olasz fotós, aki 1942 óta foglalkozik fotózással. Pályafutása alatt olyan világsztárokról készített már ikonikus fotókat, mint Brigitte Bardot vagy Sophia Loren A róla elnevezett díjjal évente öt sikeres olasz előadóművészt tüntetnek ki, amely akkora elismerésnek számít Olaszországban, mint az Oscar vagy a Grammy-díj.

Jankó a családjára is nagyon büszke; édesapja, Horváth János, a Digitál zenekar alapítója és frontembere az együttes megalapításának harmincadik évfordulója alkalmából ünnepélyes keretek között életmű díjat vehet majd át. Testvére, Horváth Tamás pedig a világ legismertebb videómegosztó oldalának, a Youtube díját veheti át.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!