Az a száz perc

Kiszurkoltuk, kiszenvedtük. Egy nullra nyertünk a skótok ellen a századik percben. Így megvan az esély a továbbjutásra a foci EB-n, a legjobb csoportharmadikok között. Állítólag hetvenegy százaléknyi, ami nem kevés! Aztán, ha minden igaz, jöhet ellenfélként Spanyolország, Portugália vagy Belgium. No, de ne szaladjunk ennyire előre! A vasárnap esti mérkőzés több szempontból is emlékezetes marad. Elsősorban a válogatott győzelme, de sajnos befejező csatárunk, Varga Barnabás súlyos sérülése miatt is.

Nem játszottunk jól, de a csapat „kúszott, mászott”, felszántotta a pályát. Küzdöttünk, mintha az életünk múlt volna ezen.

Érdekes játék ez a futball. Nem csak sport, jóval több annál. Gondolják csak el, milyen „társadalmi eseménnyé” nőtte ki magát a skót-magyar, ha már kis családom hölgy tagjait is érdekelte a meccs, ami nagy szó, mivel máskor csak legyintettek rá. Igaz, hogy életem párja a mérkőzés végére elvonult pihenni, de a századik perc otthoni gólöröme kiugrasztotta az ágyból, a tévé elé „szegezve” újra őt is. Mert a gól kárpótolt minden előző hibáért, sutaságért, eladott labdáért. És ez a gól, amit Csoboth varázsolt a hálóba, meg mindenért. És talán a sorsszerűséghez tartozik az is, hogy Varga Barnabás sérülése miatt átalakult a csapat szerkezete, a mérkőzés ideje kitolódott a századik percig, ami mind kellett a győztes gólhoz, bár szívünk mélyén a sérült játékos felgyógyulása a legfontosabb. És milyen fantasztikus volt hallani, hogy a játékosok közül ki-ki milyen utat is járt be a válogatottságig, a válogatottságért, ahol aztán mindenki egy emberként küzdött a pályán.

Azt gondolom, hogy ez az egy null nem csak a győzelemről szól, hanem arról a munkáról, arról az összefogásról, ami mögötte van. Mert ez nem az ölükbe hullott, bár kívülről annak tűnhet. Megdolgoztak érte. Gratulálunk, bármi lesz is a folytatás!