Bulvár-celeb

2024.07.04. 07:29

Aggódtak a rajongók, Krausz Gábor elárulta az igazságot

Krausz Gábor egy interjúban mondta el, miért posztol mostanában kevesebbet a közösségi médiában.

MW

Fotó: hot! magazin

Krausz Gáborral az elmúlt egy évben óriásit fordult a világ. Elvált feleségétől, Tóth Gabitól, majd Mikes Annával megnyerte a Dancing with the Stars műsorát, a győzelem után pedig az is kiderült, táncpartnerével egymásba szerettek és azóta is egy párt alkotnak.

A pár kapcsolatuk kezdetén rengeteg közös képen és videón szerepelt együtt, egy idő óta azonban már kevesebb a közös poszt. 

Krausz Gábor a hot! magazinnak azt is elárulta, miért nem posztol mostanában annyit szerelméről.


– Egyikünk sem lóg folyamatosan a közösségi médián, nem szeretnénk a virtuális világban élni az életünket. A különböző műsorok kapcsán közzétettünk tartalmakat, de azóta próbáltunk valóban egymásra figyelni és inkább kiélvezni minden percet, amit együtt töltünk.

Próbáltuk a boldogságunkat magunknak megtartani. És tisztában vagyunk azzal is, hogy általában mi az emberek véleménye: ha túl sokat posztolunk, az a baj, mert közzétesszük a magánéletünket, ha meg keveset, akkor azt mondják, hogy már nem is vagyunk együtt. Őszintén szólva, mi senkinek nem akarunk megfelelni.

Arról nem is beszélve, hogy sok időt töltünk Hannival, és róla csak kivételes alkalommal mutatunk bármit is – állították egybehangzóan. – Ha van tartalmas, valódi mondanivalónk, azt szívesen megosztjuk, de a magánszféránkat szeretnénk megtartani magunknak. Együtt vagyunk, békében, boldogságban. Élvezzük a nyaralást, amit már mindketten nagyon vártunk. Miközben a bulvárlapok összehordtak mindenféle légből kapott butaságot, addig mi egyetértésben, szeretetben, vidáman nyaraltunk Annával, édes kettesben. Ha bármi változik, biztosan jelezni fogjuk – üzente Krausz Gábor és Mikes Anna a Bors szemléje szerint.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!