A kereszténnyé vált nemzet sokat megtartott ősi hiedelemvilágából

Az utóbbi idők antropológiai és genetikai kutatásainak eredményei alapján több egyértelmű genetikai rokonsági kapcsolatot is ki lehetett mutatni a honfoglalás kori és a hun-kori népesség között. A nyelvészet ugyanakkor másfél évszázada hatalmi és ideológiai okok miatt a magyar őstörténetet kizárólag egy kreált hipotézis keretein belül láttatja: ez a finnugorizmus. A legújabb, a homeobox gének által meghatározott, részletes arckoponya jellegzetességeket vizsgáló antropológiai módszerek alapján kijelenthető, hogy a honfoglalás kor népességének főbb komponensei a közép-ázsiai sztyepp zóna középső és déli régióiban valamint az Áltáj előterében élt egykori népségek adataival vannak a legerősebb összefüggésben. Interjú Bíró András Zsolt antropológus kutatóval, a Magyar-Turán Szövetség elnökével, a Kurultáj szervezőjével, aki a magyar küldöttséget vezette a Nomád Világjátékokon – írja az Origo.

A napokban tért haza a Nomád Világjátékokról, Kirgizisztánból, ahol a magyar csapatot vezette. Ön kutató, sportoló vagy hagyományőrző?

Antropológus kutató és hagyományőrző vagyok, aki egész életében sportolt, több küzdősport és a tradicionális íjászat gyakorlása mellett, 7 éves korom óta judózom, hétszer voltam magyar bajnok és 6 évig korosztályos válogatott. Az utóbbi tíz évben pedig annak a Magyar-Turán Szövetségnek vagyok az elnöke, amelyik Európa legnagyobb, a tudományos kutatások eredményeit is bemutató, hagyományőrző ünnepének, a Kurultájnak a szervezője.

A nagyközönség gyakran úgy lát, hogy viseletben vonulok, lovon ülök, vagyis hagyományőrzőként, néha pedig sportolóként, edzőként veszek részt bizonyos programokon vagy versenyeken. Mindezek nem a magamutogatást szolgálják, hanem a Magyar-Turán Szövetség szerteágazó működéséhez kapcsolódnak.

Miért hozták létre a szervezetet, és melyek a fő célkitűzéseik?

Amikor létrehoztuk a Magyar-Turán Szövetséget két szándék vezérelt. Az első, hogy a magyar őstörténet tudományos vonatkozásaiban nyissunk új fejezetet, szigorúan a tudományágak racionális alapjain, és hámozzuk le azt a sok tévhitet, sületlenséget, ami időnként – sajnos manapság is – megjelenik, sőt a nemzeti oldalon, de a hagyományőrzők között is terjed. Sokszor ezekre hivatkozva próbálják negligálni a józan, de az avítt akadémikusi állásponttal gyakran szembemenő kutatási eredményeket is.

Az előzményekhez tartozik, hogy 2009-ben az általam felkért magyar hagyományőrzők és tudományos kutatók összefogásával létrejött a szövetségünk alapja a Magyar-Turán Alapítvány. Célja a Kárpát-medencei magyarság összefogása, a magyar hagyományok megőrzése és méltó, színvonalas bemutatása, valamint a magyar önazonosság megerősítése. Egy olyan szervezetet szerettünk volna felépíteni, amely a kutató intézetektől függetlenül is működni képes. Ugyanakkor a különböző intézmények szakembereit integrálhatja egy közös fórumba a magyar őstörténet kutatás különböző szakterületeiről. Ezek: a történelemtudomány, a régészet, az antropológia, a genetika, a néprajz, a nyelvészet és a zenekutatás. Ezeknek a tudományágaknak a kutatási eredményeit beépíthetjük a hagyományőrzésbe – a hagyományőrző sportokba, a hadi hagyományőrzésbe, a kézművességbe, a népművészetbe, a népzenébe, a néptánc művelésébe – és a Kárpát-medence minden régióját érintő tudományos-ismeretterjesztésbe.

Miért a Turán kifejezést használják?

A Turán kifejezéssel szimbolikusan is érzékelteti az alapítvány, hogy nem csak a magyarság Kárpát-medencei történetét kutatja, hanem a magyarság Kárpát-medencén kívüli vándorlását, etnogenezisének korai és távoli, akár az ázsiai régiókba elvezető szakaszait, valamint a rokoni kapcsolatait is vizsgálja.

A Magyar-Turán Alapítvány egy tudományos és egy hagyományőrző tagozatból áll. A tudományos tagozatban kizárólag tudományos végzettségű személyek dolgoznak. A tagozat kutatói mind a magyar haza elkötelezettjei, tisztelik a magyar hagyományt és kultúrát, ugyanakkor kutatásaik kizárólag a korszerű tudományosság alapján zajlanak. A hagyományőrző tagozatnak a Kárpát-medence minden vidékéről vannak tagjai, amelyek közül sokan saját hivatásuk (lovas íjászat, íjászat, solymászat, szablyavívás, övbirkózás) legsikeresebb és legtapasztaltabb képviselői, valamint szakmájuk (a faművességnek, a kovácsmesterségnek, a fazekasságnak, a néptáncnak, népzenének) kiváló, sokat bizonyított művelői.

Térjünk vissza a Nomád Világjátékokhoz. Indult valamilyen versenyszámban?

A korábbi versenyeken eredményesen indultam a kazak birkózásban (küresz), amelyben segített a judós versenyzői múltam. A mostani világjátékokon csapatvezetőként és edzőként tevékenykedtem, valamint a kirgiz partnereink kérésére bizonyos protokoll és szervezői feladatokban segítettem. A sportversenyek mellett nagyon fontosak voltak a különböző bemutatók és kulturális részprogramok. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy a kirgiz szervezők a Magyar-Turán Szövetséget kérték fel a Kirchyn- völgyben felépített, és a nomád játékoknak helyszínt adó hatalmas hagyományőrző – több mint négyszáz jurtát magában foglaló – tábor megnyitójának lebonyolítására. A szövetségünk hagyományőrző válogatottja egy a magyar Honfoglalás korát, a IX-X. századot – fegyverzetben és hadi viseletben – megidéző lovas harc, illetve íjász bemutatót tartott. Szerénytelenség nélkül mondom: nagy siker volt.

A magyar közönség eddig nagyon keveset hallott erről a rendezvényről. Adna egy rövid áttekintést. Mióta, és milyen céllal szerveződik a Nomád Világjátékok? Mi végre az egész?

Most harmadszor rendezték meg a Nomád Világjátékokat. Az állam jelentős támogatásával a Kirgiz Hagyományőrző Sportok Szövetsége, és a helyi sportminisztérium 2014 óta, kétévente szervezi a Nomád Világjátékokat. A helyszín a csodálatos Isszik-tó (Issyk-köl) északi partján fekvő Cholpan-ata üdülőváros és a közeli hatalmas hegyekben, az Ala-too-ban húzódó Kirchyn völgy. Országimázs szempontjából nem mellékes, és mi erre büszkék vagyunk, hogy Altinbek Askarovich Maksutov, volt kirgiz kulturális-és sportminiszter, de több helyi hagyományőrző, illetve parlamenti képviselő úgy nyilatkozott, hogy a magyarországi Kurultáj példáján indulva, fokozatosan építették fel a nagyszabású rendezvény terveit.

A Nomád Világjátékok akkor vált megvalósítható, valóban világméretű nemzetközi eseménnyé, amikor Almazbek Atambaev volt kirgiz elnök is teljes mellszélességgel kiállt a rendezvény megvalósításáért, sőt – ahogy a helyi sajtóból kiderült – személyes küldetésének is tekintette a sikeres szervezését. Az állam jelentős költségvetéssel támogatta a szervezőbizottságot, és elnöki rendelet biztosította a rendezvényhez szükséges beruházások – az új lovas stadion, a birkózó-és küzdőport csarnokok – felépítését. Felismerték, hogy a rendezvény a kirgiz kultúra bemutatásának eddigi legnagyobb nemzetközi fóruma lehet. Azt sem titkolják, hogy mindez a sport, a diplomácia és a turistaforgalom révén elismertséget és bevételeket is jelenthet a szervező országnak.

Az elmúlt évtizedekben idehaza és Kárpát-medencében, a magyarok lakta területeken százezrek íjászkodnak, népszerű ez a fajta hagyományőrzés, sőt közismert, hogy a lovas íjászatot mi teremtettük világsporttá. De ahogy a híreket követhette a közvélemény, meghökkentő versenyszámok sorával találkozott. Mi közünk nekünk, magyaroknak mindehhez?

A magyarság kultúrájának jelentős és egyben legősibb részeit keletről hoztuk magunkkal a Kárpát-medencébe. Ez a kultúra nagyrészt a hatalmas eurázsiai lovas nomád civilizációban gyökeredzik. Számtalan kulturális, történeti és genetikai szál is köt minket az Altáj-vidéki, a közép–ázsiai és a Kaukázus előterében elhelyezkedő füves puszták egykori és mai népességeihez. A lovas nomádok sajátos életmódja és hadviselése különleges népi játékok, gyakorlatok kialakulását tette lehetővé. Több sportágat fejlesztettek ki az élő hagyományból. Ezeknek a hagyományoknak ugyanakkor számos eleme része volt a magyarság mindennapi életének, amelyekből sokat – bár jelentősen átalakulva – szinte egészen napjainkig megőriztünk.

Mi nem odacseppent egzotikus vendégként vettünk részt a nomád játékokon, hanem saját ősi hagyományaink alapján, természetes módon. Ilyen hagyományágak például a népi birkózások, például az övbirkózás, de ilyen a nomádoktól induló és az elmúlt évszázadokban világszerte elterjedő gyorsasági lovas versenyek – amelyek minden kontinensen jelen vannak – mellett az ügyességi lovas viadalok. A lovas birkózás, a lóhátról zajló íjászat.

Bejárta a sajtót egy kép, ahol talán egy birkáért küzdenek a lovasok.

Ez a legsajátosabb csapatok közötti lovas vetélkedő, amelynek során egy már nem élő kecskét (kb.35-40kg!), a végtagjainál, vagy szőrénél fogva kell kizárólag lóháton bevinni az ellenfél „kapujába”, de legalább a kaput jelentő póznájához elhelyezni, illetve azt megkerülni. A kecskét vivő játékost a csapattársak fedezik, illetve helyezkedésükkel segítik, valamint válthatják egymást a kecske továbbjuttatásában. Rendkívüli lovas tudást, manőverezést, cselezést, fizikai erőt, különleges erőnlétet, stratégiai „látást”, csapatmunkát igényel az egyes játékosoktól. Ez a hagyományos játék egymáshoz nagyon hasonló változatokban még ma is él egészen az Altáj-vidéktől a Kaszpi-tenger övezetéig. Kazakul: kökpar; üzbégül: köp gar, kirgizül; kök börű; afgán (pastu nyelvjárásokban) és tadzsikul: buzkhashi.

Különleges játék, de kissé túl egzotikus „magyar hagyomány„.

Téved. Ez a magyaroknál egyáltalán nem volt egzotikus. Hétköznapi volt. Kevesen tudják, de itt az alkalom, hogy felhívjuk a figyelmet: ez a hagyomány köböre elnevezéssel, szinte a napjainkig megvolt az alföldi magyarság körében. A híres néprajzkutató Ortutay Gyula is megemlíti több írásában is, de egyik fő művében a Magyar néprajzi lexikonban egyértelműen szerepel. Az alföldi pásztorok a Duna-Tisza közén és a Hortobágyon szinte a közelmúltig, a ménesek államosításáig játszották a köbörét.

Meglepett. De az még jobban, hogy az USA nagyszámú csapattal állt rajthoz, sőt Afrika országaiból is népes delegációval érkeztek a hagyományőrző sportolók. A Nomád Világjátékok inkább hagyományőrző vagy inkább világ sportesemény brand?

Amíg a magyarországi Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlés esetében a magyarság nagyjai előtti tisztelgés, valamint a közös ősök és a rokon sztyeppei lovas nomád népek kultúrájának a bemutatása van a középpontban, benne a nomád vetélkedőkkel és mai sportokká formált versenyekkel, addig a kirgizisztáni Nomád Világjátékokon a sztyeppei hagyományok bemutatása mellett a nomád sportok világméretű viadalán van a hangsúly. Itt nem a nomád népek találkozójáról van szó elsősorban, bár az is kétségtelenül része az eseménysorozatnak, hanem inkább a nomád sportokat űző, bármely néphez tartozó, bármely kontinensről érkező sportolók nagy versenyéről. A Nomád Világjátékok részben hagyományőrző rendezvény, de döntően inkább egy globális sportesemény. Így számos európai ország mellett nagy létszámú csapat érkezett az USA-ból, és érmeket is szereztek. Az afrikai országok pedig zömmel íjászatban és birkózásban szálltak versenybe.

Akkor összegezzünk. Hány ország indult? Hogyan szerepelt Magyarország? Hol végeztünk az éremtáblázaton, és milyen csapatlétszám arányokkal kell értékelni mindezt?

A harmadik Nomád Világjátékokon minden kontinens képviseltette magát, 77 országból érkeztek delegációk. A versenyzők létszáma is felülmúlt minden eddigit. Összesen több mint 1600 versenyző mérte össze az erejét 37 sportágban. Magyarországot, a Magyar-Turán Szövetség által kialakított válogatott, valamint a Magyar Íjász Szövetség és a Nemzeti Versenysport Szövetség által delegált sportolók 28 tagú csapatával képviselték. Hazánk az összesített éremtáblázaton az előkelő 6. helyet szerezte meg, 4 arany, 4 ezüst és 4 bronzéremmel. Ez a 28 fős sportolói létszámra vetítve az egész viadal legkiemelkedőbb eredménye.

Olyan, nagy létszámú és a nomád sportokban erős delegációkat utasítottunk magunk mögé, mint Törökország, Mongólia, Tadzsikisztán, Azerbajdzsán, Irán, Kína. Magyarországot csak a házigazda kirgizek, akik közel 300 sportolót indítottak, és a legnagyobb, több mint száz fős delegációkat számláló szomszédos országok tudták megelőzni. Ezek: Kazakisztán, Türkmenisztán, az Orosz Föderáció, amely 9 autonóm köztársaság összevont válogatottjával állt ringbe, és Üzbegisztán. Külön öröm és rendkívüli fontosságú, hogy a szimbolikus jelentőségű, ”legnomádabbnak„ tekintett sportokban, mint a lovas íjászat, és a tradicionális íjászatok két válfaja, magyar győzelmek születtek. A kiválóan teljesítő magyar válogatottban is kiemelkedően eredményesek voltak a Magyar-Turán Szövetség sportolói, akik 3 aranyérmet, 2 ezüstérmet, 1 bronzérmet szereztek.

Nem sok helyen jelent meg a nevük, ezért szeretném őket felsorolni: Vermes Balázs (lovas íjászat), Nahóczki Péter (tradicionális kirgiz íjászat), Koczka László (tradicionális koreai íjászat), Mónusné Ruszin Anna Mária (női tradicionális távlövés). Koczka László, aki ceglédberceli sportolónk, külön említést érdemel, mert aranyérme mellett két ezüstérmet is szerzett és ezzel az egész sportesemény legeredményesebb versenyzője lett. De nagyon megleptük a riválisokat bothúzásban (maswresling) és szkanderben is, mert mindkét számban érmeket szereztünk.

Kanyarodjunk némileg nehezebb terepre, mint egy lovas íjász. A kulturális és politikai összefüggések halmazára, ahol talán a szkander az életszerűbb hasonlat. A világjátékokon csatlakozott Magyarország a Türk Akadémiához. Erről a szervezetről az első hírek megjelenéséig 100-ból 99 magyar biztos, hogy semmit nem hallott. Avasson be, milyen tevékenységet folytat ez a szervezet, miért érdemes tagnak lenni?

A négy alapító állam Törökország, Kazakisztán, Azerbajdzsán, és Kirgizisztán elnökeinek ratifikációjával hozták létre a Nemzetközi Türk Akadémiát 2009-ben. A cél a törökségi – török nyelvű, kultúrájú – vagy azzal szoros kapcsolatban álló népekkel foglalkozó tudományos kutatások nyelvészeti, történelmi, néprajzi, antropológiai koordinációja. Közös tudományos platform létrehozása, közösen megalkotott adatbázisok és tudástárak létrehozása. Nagyszabású nemzetközi együttműködésben megvalósuló kutatási programok segítése. A felsorolt célokból is kiderül, hogy rendkívüli jelentőségű nemzetközi szervezet létrehozásáról van szó, amely mind a tudományok, mind pedig a kultúrpolitika területén nagymértékben segítheti a kutatások eredményességét, és jelentősen növelheti a programok kiterjedtségét, valamint azok eredményeink célirányos nemzetközi bemutatását.

Ez mind rendben, de hogyan jövünk mi magyarok a képbe?

A magyarság őstörténete, kultúrája és történelme számos ágon kapcsolódik a türk világhoz. Egy ilyen szervezetben – még, ha egyelőre csak megfigyelői státusban – a magyar kutatók munkája jelentősen könnyebb lesz. Az együttműködésekkel számos új terület nyílhat meg, nagyobb szabású kutatási programok megvalósítását teszi lehetővé a számunkra. Mindezek mellett a törökségi népek is újabb adatokat, információkat tudhatnak meg a magyarságról, amely alapvetően növeli nemzetünk ismertségét, az együttműködések és az eredmények kapcsán pedig Magyarország elismertségét e népek körében. A tudományos, társadalmi együttműködések a gazdasági kapcsolatok további jelentős erősödését is jelenthetik. Nem szabad elfelejteni, hogy egy hatalmas földrajzi kiterjedésű, nagy népességszámú térségről van szó. A türk népek összlétszáma messze meghaladja Oroszország teljes lakosságszámát, mindemellett az Orosz Föderáció lakosságának számottevő része is a törökségi népek közé tartozik. Jelentős gazdasági potenciállal rendelkező országokról beszélünk, amelyeknek mára fejlett technológiai hátterük van. Nem is beszélve a számottevő katonai képességükről, és geostratégiai helyzetükről.

A Nomád Világjátékokon a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor is részt vett. Kifejtette, hogy a közvélekedés és a hagyomány alapján mi a hunok legnyugatibb leszármazottai vagyunk. Ön, aki a tudomány szolgája, antropológus, mit szól ehhez?

A hunok és a magyarok azonossága, rokonsága régi kérdése a magyar közéletnek és részben a tudományos életnek, még annak ellenére is, hogy sokáig, különösen a múlt rendszer pártállami tudománypolitikájának mindenhatósága idején teljesen tudománytalannak próbálták beállítani ennek a kérdésnek még a felvetését is. A valóság természetesen ennél jóval bonyolultabb. A problémakör megértéséhez hozzá tartozik, hogy miként fogalmazzuk meg a kérdést, hiszen a hétköznapi szóhasználat és az ez által használt, értett különböző kategóriák a tudományosság szempontjából nem használhatóak, illetve más jelentéstartalommal bírnak.

Amit biztosan tudunk, hogy a magyar legendáriumban és a magyar mondavilágban is mélyen gyökeredzik a hunokkal való rokonság tudata, illetve jelen van Atilla (Etele) hun nagyfejedelem és a magyar elit (fejedelmek) leszármazási vonalainak összekötése. Ez jóval többnek és mélyebben gyökeredzőnek látszik, minden szkeptikus okoskodás ellenére is, mint csak néhány történetíró fantáziája vagy dicső őskeresésének szubjektív kreálmánya, bár bizonyos elemeiben ez is jelen van.

Ugyanakkor fontos elmondani, hogy a mondákat, legendákat nem szabad realisztikus tudósításoknak felfogni, valamint teljes értékű bizonyítéknak sem, viszont nagyon fontos adaléknak, és jelzés értékű információnak kell tekinteni, amit teljesen megkerülni szubjektív módon, elég önkényes véleményalkotás. A korabeli forrásokból és történeti tényekből tudjuk, Rua hun nagyfejedelem uralkodása alatt, az időszámításunk utáni 420-as évek közepétől, az európai Hun-birodalom központja, központi szállás területe, a Kárpát-medence, annak is a központi síkvidéki területe.

Később Atilla (Etele) nagyfejedelem innen irányította birodalmát, tehát a hun törzsek zöme és a hun elit a Kárpát-medencében tartózkodott. Atilla halálával a Hun-birodalom belháborúk révén összeomlik, és megszűnik. Azonban a valószínűleg jelentős – többféle törzsből és etnikumból álló – hun népességet senki nem irtotta ki. A vezér halálával csak a birodalom esett szét, a nép nem tűnt el. A hun törzsek döntő többsége kelet felé elhúzódik, és a Fekete-tenger északi partvidékeit övező sztyeppvidékre vonul vissza, majd innen is keletebbre a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger közötti vidékre, a Kaukázus északi előterébe telepszik. Itt a hun utódtörzsek újabb birodalmat is alapítanak, amelyről értesítést adnak a görög nyelvű források, valamint a kaukázusi örmény krónikák. Érdekes módon pont ez a vidék, ahol később a magyar törzsszövetség is feltűnik a történelem színpadán. Itt jön létre az Onogur, majd a Kazár birodalom is. Ennek a területnek a vázlatos történelmét ugyan ismerjük, de inkább csak az államok, törzsszövetségek politikai neveit. Keveset tudunk ezek belső törzsszövetségi és etnikai viszonyairól, a nyelvi állapotokról meg szinte semmit.

Sok a bizonytalanság. Mintha pusztán ideológiai érvek, hatalmi érdekek írnák a magyar őstörténelmet.

Van ebben igazság. Csakhogy. Az utóbbi idők antropológiai és genetikai kutatásainak eredményei alapján több egyértelmű genetikai rokonsági kapcsolatot is ki lehetett mutatni a honfoglalás kori és hun-kori népesség között. A két korszakból származó, különböző csontvázleletekből kinyert DNS-minták alapján konkrét rokoni kapcsolat volt kimutatható néhány Honfoglalás-kori és Hun-kori személy között. A korszerű kutatások alapján tehát egyre inkább feltételezhető, hogy a hun kori népesség és a későbbi magyar-törzsszövetség népessége között genetikai rokonság mutatható ki, amely arra enged következtetni, hogy mind az apai, mind pedig az anyai felmenők között számos közös ős lehetett. Ez nem jelenti természetesen a hun-magyar azonosság kimondását, de megerősíteni látszik a történeti adatok alapján is feltételezhető, a legendavilágban viszont konkrétan megjelenő rokonság tudatot.

Ezekre a kevesek által ismert tényekre alapozhatta kijelentéseit a magyar kormányfő?

Miniszterelnök úr beszéde a nemzetközi Türk Akadémia ülésén történelmi jelentőségű volt, amely azt is érzékelteti, elérkezett a pillanat, hogy Magyarország a kor kihívásainak megfelelően, a tudományos kutatások eredményeinek tükrében, de a magyar nemzeti hagyományok tiszteletben tartásával és figyelembe vételével a saját maga érdekei és látásmódja mentén megfogalmazza a nemzetünk származásával kapcsolatos álláspontját, amely mentes mindenféle ideológiáktól és csoport érdekektől, viszont a realitás és a jogos nemzeti büszkeség talaján áll.

Annyi biztos, hogy a magyar kormányfő kinyitott egy másfél évszázada zajló, de napjainkig többnyire egyhangú tudományos eszmecsere-szelencét. Hunok, türkök vagy finnugorok? Az utóbbi álláspont képviselői – hogy ne legyek vulgáris – egyszerűen azt állítják, hogy az előbbiek, felkészületlen buták.

Ez a másfél évszázada zajló vita a magyarság eredeztetéséről, nem annyira egyhangú és még kevésbé egyértelmű, mint ahogy arról a kezdetek óta, bizonyos ideológiák érdekében koncepciózusan irányított beszámolók szólnak. Ma már tudjuk, hogy a Habsburg uralkodók stratégiai érdekei, és a XIX. századi magyar elit nagy részének európer-divathulláma ebben szerepet játszott. Ma a kutatók döntő többsége nem a XIX. századi terminológiákat használja, és a kérdések is sokkal árnyaltabban vetülnek fel. A vita egyébként soha nem lett lezárva, és még kevésbé eldöntve. Inkább egy folyamatosan egymás mellett való elbeszélésről szólt, néha egy-egy finnugrista nyelvész kényszeredett ”győzelmi híradásával„ megspékelve. A magyarság eredeztetésével kapcsolatban már régóta fenn áll az a helyzet, hogy a nyelvészek egy általuk megalkotott hipotézis keretein belül látják csak a megoldás lehetőségét. Ezzel szemben viszont az antropológia már lassan egy évszázada kissé más modellt támogat. A genetika színrelépésével pedig mindinkább az antropológiai modell érvényessége az irányadó.

A régészet megannyi feldolgozott eredménye milyen szerepet kap?

Régészeti szempontból a kérdés nehezen eldönthető, mivel ez a tudományág óhatatlanul csak a tárgyi kultúrát vizsgálja, nem pedig a népességek eredetét. Ezzel párhuzamosan azonban egyre inkább látszik az a folyamat, amely révén a régész kutatók, különösen a fiatalabb generáció egyre nagyobb többsége érzi úgy, hogy a magyarság származtatásával kapcsolatban az őshazát, őshazákat, helyesebben fogalmazva a népesség főbb komponenseinek kialakulási zónáját az Urál-vidéktől jóval keletebbre kell keresni. Ezt egyébként konkrét régészeti leletek is alátámasztják.

A modern tudományok robbanásszerű fejlődése hogyan segít rendet rakni az őstörténetünkben? Hol tartunk ma?

Egy korszerű és a tudományosság minden próbáját kiálló őstörténeti modell megalkotása, több tudományág együttműködésével mára szükségszerűvé vált. A siker egyik titka azonban csak az lehet, hogy egy alapvető szemléletváltás történik.

A XIX. század romantikus és sablonosan leegyszerűsítő elképzelései felett eljárt az idő. Meg kell érteni, hogy a népességek, népek eredeztetésének kérdésével kapcsolatban a döntő hangsúlyt nem a nyelvészeti kutatásokra kell helyezni, sőt ebben a kérdéskörben a nyelvészetnek elenyészően kis szerepe és mozgástere van.

Akkor elértünk egy darázsfészekhez. Ha jól értem, azt állítja, hogy a nyelvészet az őstörténet kutatásban perifériális?

Sarkíthatjuk is, de nem a konfliktus a fontos, hanem a tudományos érvek. A nyelvészet konstrukciók halmaza, mivel a nyelvek folyamatosan és viszonylag gyorsan változnak önmagukban is, valamint a nyelvek közötti kölcsönhatás révén. Viszont egy közösség genetikai és antropológiai karaktere sokkal lassabban és az adatok tükrében nyomon követhetőbb módon változik. Arról nem is beszélve, hogy egy viszonylag nagyszámú közösség is, akár egy-két generáció alatt is áteshet egy nyelvváltáson, aminek ha nincsenek írásos forrásokban jelei, akkor szinte nyomuk sem marad. A néhány ezer főnél nagyobb, és együtt élő, együtt vándorló közösségek viszont nem tudják rövid idő alatt „lecserélni” a genetikai sajátosságaikat, még intenzív keveredés mellett sem, és elég sokáig őrzik az évszázadok vagy évezredek alatt kialakult antropológiai jellegeiket. Ezeknek a változása a leletek tükrében nyomon követhető. Ezek pedig tények, nem elméletek.

A nyelvészek zöme minden más tudománytól függetlenül ragaszkodik az elméleteihez. A magyar az finnugor, és kész.

Fontos figyelembe venni, hogy az írásbeliség előtti időkbe visszamenve nincs semmilyen adatunk arról, mely zónákban milyen nyelveket beszéltek. Nincs semmilyen információnk az ősi kölcsönhatásokról – például az átadás-átvételek irányultságáról és ezek földrajzi helyéről sem -, de a mára már eltűnt közvetítő nyelvek jellegét sem ismerjük ezekből a korokból. Számos konkrét példát is lehet említeni a nyelvészet őstörténetre vonatkozó nagyon korlátozott lehetőségeinek érzékeltetésére. Nem kell a távoli, keleti tájakra gondolni, elég a Kárpát-medence történetében visszamenni. A különböző ősi korokban itt élt európai gyökerű népességek történelem előtti időkben eltűnt nyelveiről most ne is elmélkedjünk, csak gondoljunk a különböző vándorlási folyamatokkal a keleti sztyepp övezetből ide került különböző nyelvekre.

A Kárpát-medencében élő hatalmas számú, az időszámításunk után a II-V. században itt már részben letelepedve élt szarmaták nyelvéről, adatok hiányában semmit sem tudunk, leszámítva azt a feltételezést, hogy valamilyen iráni jellegű nyelvet beszélhettek. Mert azt tudjuk, hogy ebben a korszakban az eurázsiai sztyepp övezetben az iráni nyelvek nagy expanziója játszódott le. De azt senki nem tudja megmondani, hogy a későbbi török nyelvek ősi formáját jelentő prototürk, vagy korai türk nyelvek elterjedése ekkor mekkora volt, mely zónákban játszhatott szerepet, a szkíta kori (vélhetően) iráni eredetű nyelvekkel milyen átfedései és kölcsönhatásai voltak, valamint egyáltalán hol jelent(ek) meg először.

Mi a helyzet a hun nyelvvel?

A Kárpát-medencében az V. század közepén megjelenő hunok nyelvéről sem tudunk semmit, és a nyelv jellegére inkább csak a fennmaradt személynevek alapján következtetnek feltételezve azt, hogy valamilyen török típusú nyelvet beszélhettek, vagy valamilyen más altáji nyelvet. Még a közvetlenül a Honfoglalás korát megelőzően itt nagy tömegekben élő avarok nyelvéről sem tudunk semmit. Mint ahogy a IX. század végén itt megjelenő magyar törzsszövetség nyelvéről (nyelveiről) sincs semmi adatunk, leszámítva néhány pár betűs rovás feliratot, amelyeknek a fordítása, értelmezése is nagy nehézséget okoz. Ugyanakkor mind a görög mind pedig az arab nyelvű korabeli források a magyarokat türk-ként emlegetik. A korabeli forrásokban lejegyzett magyar törzs-nevek is döntően türk eredetűek, mint ahogy a vezéreink személynevei is.

Mi jelenthető ki egyértelműen a Honfoglalás-kor magyarjairól származás alapján?

A modern antropológiai kutatások nagy hangsúlyt fektetnek az arc jellegének, morfológiájának és méreteinek, belső arányainak aprólékos három dimenziós modellekkel való kiértékelésére. Ezeknek nagyon mély, a homeobox gének által szabályozott genetikai gyökere van. Ezek a vizsgálatok egyértelműen és sok személyre, valamint lelet szériára vonatkozva kimutatták: a honfoglalás kori népesség főbb komponensei közép-ázsiai sztyepp zóna középső és déli régióiban, valamint az Altaj előterében élt egykori népségek adataival vannak a legerősebb összefüggésben.

Több komponensből a közép-ázsiai sztyeppvidéken alakult ki a népesség legnagyobb részére jellemző karakter együttes, valamint ez jelentős kaukázusi elemekkel bővült és kombinálódott a Kaukázus északi előterében valószínűleg a későbbi vándorlások során. A modern természettudományos kutatások spektrumát tovább növelve lehet egyre jobb és pontosabb őstörténeti modelleket kidolgozni. Ehhez azonban jelentősen növelni kell a genetikai adatbázisokat és regionális bontásban is több adatra lesz szükség. A csontokból kivont DNS minták mellett továbbra is szükség van a ma élő emberek genetikai adataira az összevethetőség kapcsán. Az apai (Y-kromoszóma analízis) valamint az anyai (Mitokondriális DNS- analízis) felmenők vizsgálatai révén a vándorlási folyamatok hatásait is tudjuk modellezni.

Amennyiben a jövőben a korszerű őstörténeti kutatások megfelelő támogatásban részesülnek, nagy eséllyel a tudomány fokozatosan el fogja halványítani a szubjektív és meseszerű őstörténeti modelleket. Ezáltal középtávon Magyarország sokkal reálisabb, komplexebb és a kor tudományos kihívásainak is megfelelőbb őstörténeti modellel fog rendelkezni, amit már nagyobb nyugalommal és bizalommal tudnak majd beépíteni a tananyagba az oktatási szakemberek.

Kiválóan beszél törökül, kazakul, de az üzbégben sem adják el. Ha ezeken a nyelveken tárgyal kulturális, tudományos összejöveteleken, és felmerül – ahogy a magyar kormányfő is hangsúlyozta a Nomád Világjátékokon –, hogy a magyarok egy ezer éves keresztény nép, hogyan ecseteli ezt a tárgyalófeleinek? Mit tart minderről?

A magyarság egy mai értelemben vett európai nemzet, amelynek a kultúrája és annak is a legősibb rétegei messze keletről érkeztek őseinkkel együtt a Kárpát-medencébe. A magyarság egy sajátos, de nagyon fejlett kultúrát hozott magával, amely sok tekintetben, mint például az államszervezési képesség, fejlett fegyver-és fémművesség, ötvös művészet, fejlett orvos-gyógyászat, írásrendszer, saját ősvallás és hiedelemvilág, felül is múlta a korabeli Közép-és Kelet –Európa akkori kulturális színvonalát. Ez tette lehetővé, hogy nem csak birtokba tudták venni őseink a Kárpát-hazát, hanem felvirágoztatták és meg is tartották azt egy évezreden keresztül. Egy erős katonai nemzet a haderejénél fogva ért el sikereket, azonban ahhoz, hogy országot alapítsanak, államszervezői képességekkel kellett, hogy rendelkezzenek. Így jött létre a IX. század végén a Magyar Nagyfejedelemség, amely rövid időn belül egy jelentős regionális nagyhatalommá vált. Állam volt ez, csak nem európai keresztény módra, hanem egy keleti típusú fejedelemség. Ami nem azt jelenti, hogy kevésbé volt fejlett, sőt. Államszerkezetet épített ki, adót szedett, központi fejedelmi kíséretet és hadsereget működtetett, szerteágazó diplomáciai tevékenységet folytatott, külföldön is adókat szedett, ellenőrzése alatt tartotta a kereskedelmi útvonalakat.

A mára már kereszténnyé lett nemzet sokat megtartott ősi hiedelemvilágából, az ősi sámánisztikus, magyarul, a táltos hitvilág világképéből, amely, egy a természet rendjével harmonizáló fejlett természeti vallás. Nemzeti hagyományainkat mélyen átszövi ez a kulturális örökség és ezzel egy érdekes lenyomatát adja a kultúrák, valamint kelet és nyugat találkozásának. Ezzel mi nem kevesebbek vagyunk, hanem többek, és sajátos egyedi kulturális karakterrel rendelkezünk itt Európa közepén.

A mai magyar emberek többsége szerintem elsősorban magyar és másodsorban gondol arra, hogy milyen egyházhoz vagy felekezethez tartozik. Ráadásul a kereszténység ráépült őseink kulturális hagyományára, és részben be is fogadta azt. Elég, ha elmegyünk a csíksomlyói búcsúba, és meghallgatjuk a csángókat, amikor Babba Máriáról beszélnek, vagy megnézzük a kalotaszegi református templomok kazettás mennyezetét. Azt viszont nem szabad hagynunk, hogy eleink ősvallás emlékeit (illetve annak komikus imitálását) kijátsszák a mai világnézeti meggyőződésünkkel szemben. A rokonnépek esetében is hasonló a helyzet, mint nálunk.

Mi magyarok mielőtt kereszténnyé váltunk volna az ősi Tengri hitvilágban éltünk, amely a sámánisztikus világkép egy fejlettebb sztyeppei változata. Ahogy a rokonnépeink többségének, a kazakoknak, üzbégeknek, törököknek, kirgizeknek az ősei is ezt a hitvilágot követték, mielőtt muzulmánná lettek volna. Ugyanez a helyzet az írásmódunkkal kapcsolatban is. Mielőtt áttértünk volna a latin írásmódra, mi a saját rovásírásunkat használtuk. A közép ázsiai törökségi népek mielőtt áttértek az arab írásmódra, a sztyeppei rovásírásokat használták. Minél mélyebbre „ásunk„ vissza a kulturális rétegekben, annál több közös elem tárulkozik fel számunkra.

A rokonság egy erős kötelék, ha tiszteletben tartjuk egymás világnézeti beállítottságát, és ismerjük a múltat, a hagyományainkat akkor sokkal több köt össze minket a rokon népeinkkel, mint amennyi elválaszt.

Ön, a Kurultáj ötletgazdája, fő szervezője. A sokadik rendezvény után, hogyan mutatná be a „gyermekét”, amely a magyar őstörténet és a hagyomány különleges seregszemléje.

A Kurultáj-Magyar Törzsi Gyűlés 2008-ban teljesen más politikai és társadalmi környezetben, mint egy ellenállási mozgalom indult. A rendezvényt a jogos igény hívta életre, hogy a magyarság méltón és büszkén, a saját hagyományai szerint ünnepelhessen és emlékezhessen a nagy őseire.

Célja a Kárpát-medencei magyar hagyományőrzők összefogása, amely révén a magyar hagyományok legősibb részeit, valamint a nemzeti történelmünk legkorábbi sajátos elemeit tudjuk magas színvonalon megmutatni az érdeklődő közönségnek és egyben a nagyvilágnak. Mára Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye lettünk, amely nagy felelősséggel is jár. Aminek, és akiknek változatlanul teret adunk: az íjászok, a lovas íjászok, a solymászok, az agarászok, és teljes magyar lovas hagyományt művelők sokasága. Szívügyünk, hogy teret adjunk a minőségi, hiteles magyar kézművességnek.

És, ahogy a legelején mondtam, kerüljük a hajbókos őstörténet-hajhászokat, ezért létrehoztuk, és bővítjük a tematikus régészeti-antropológiai kiállításokat. Mára ez a világon az egyik legnagyobb seregszemléje a sztyeppei lovas nomád civilizációk bemutatásának. Nemzetközi kulturális, diplomáciai találkozó, amellyel a lovas nomád múlttal rendelkező nemzetek összetartozását erősítjük és ünnepeljük. Ami nekem a legfontosabb: két évente gyűlünk össze, így szerintem mindenkiben van elég várakozás, örömforrás keresés, hogy a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának legyenek ezek a legkülönlegesebb napjai. Itt vannak a keleti rokon népeink delegációi, minden hun és türk tudatú nemzet. Ránk csodálkoznak, a legnyugatibb rokonokra.

Borítókép: origo.hu