Az ország tortájával szakmai csúcsra ért

Dunaföldvár

Az ünnepelt 1981-ben született. A szakmai gyakorlatát a családi tradíciót folytatva, édesapja és bátyja után ő is Szervánszky Lászlónál, a soltvadkerti Szent László Cukrászdában szerezte meg. Komoly célokat tűzve maga elé belga, német, francia, olasz tanulmányutakon és a cukrászszövetség által adódott lehetőségekkel pallérozta magát tovább. Tóth Norbert elmondta lapunknak:

– A magam ura vagyok, és a kedvem szerint üthetem magam, hogy minél többet dolgozzak. Nem nagyobb jövedelmet akarok vele elérni, hanem a megnövekedett vásárlói igényeket kell teljesíteni. Az eltelt bő tíz év sikeres munkája nyomán jutottam el arra a pontra, hogy a Magyarország tortája gasztronómiai versenyen első lettem. Keményen megdolgoztam érte. Egészen más dolog a Város Díszpolgára cím elnyerésre. A legmerészebb álmomban sem fordult meg a fejemben, hogy akár jelöltje is lehetek ennek a rangos címnek. Nagyon megtisztelő, hogy sokak szavazata alapján mégis beterjesztettek, és a város vezető testülete is jóváhagyta a kezdeményezésüket. Büszke vagyok rá és mindenkinek köszönöm ezt az elismerést.

– Hogyan fogadták az országos népszerűséget?

– Amikor az országos versenyen a Zacher-fagyival első helyezést értünk el, 2009-ben, fordult elő először, hogy a hatása már érezhető volt. Számomra nagy meglepetés és persze öröm volt, amikor a vendégektől megtudtuk, hogy Debrecenben és Szombathelyen is beültek a családok a kocsijukba és egy kis országjárást megkoronázva megkóstolták a díjnyertes termékünket. Hasonlót éreztünk az országtortánál is, bár el kell ismerni, hogy annál jóval nagyobb volt a fölhajtás és persze a média érdeklődése. A célunk az, hogy minél jobb színvonalon végezzük el a munkánkat, és azzal is híresebbé tegyük a városunkat. Cserébe persze többen járnak hozzánk fagyizni és sütizni. A nagy vendégroham után kicsit lassítottunk. Imponáló, de rendkívül fárasztó volt, hogy megállás nélkül követte az egyik média a másikat itt helyben, mellette folyamatosan különböző sajtóeseményekre kellett járnunk Budapestre is. A megtisztelő Dísz­polgári cím is megmozgatta körülöttünk az állóvizet, de minden kezelhetőbbé vált. Ma már háromgyermekes tisztességes család­apaként a munka és a család tölti ki az időmet. Ahogy tavaly a torta díjátadóján, úgy most is nagyon büszkék voltak az apukájukra, én pedig rájuk. Nem könnyű elhitetni velük, hogy csendben kell maradni, de remélem igazán senkit sem zavartak az örömükkel!

– A család legalább olyan fontos önnek, mint a szakma...

– A felségem legnagyobb segítsége az volt, hogy hagyott dolgozni. Amíg én a napi munka után az országtorta megalkotásával foglalkoztam, addig ő levette a gyermekekkel kapcsolatos feladatokat a vállamról, és végig helytállt. István, a bátyám is részese a szakmai sikeremnek. Amíg én az országtortával foglalatoskodtam, addig nem nagyon értem oda a többi feladathoz. Abban a három hónapban nekem nem kellett a fagyival foglalkoznom, mindent ő csinált egyedül, ami hatalmas munka volt. A szakmai trió legkeményebb pontja az édesapánk, az ő hangja hallatszik a legtávolabbra is. Bő negyven évvel ezelőtt ők kezdték az édesanyánkkal és a nagymamával ezt a vállalkozást. Nagyon sokat köszönhetünk nekik abban, hogy idáig eljutottunk. Folyamatosan arra ösztönöztek, hogy a tudásunk legjavát rakjuk bele ebbe a munkába. Arra is, hogy soha ne elégedjünk meg a tudásunkkal, folyamatosan fejlesszük, tökéletesítsük magunkat tovább. Édesanyánk máig velünk van, és a gondunkat viseli. Reggel ő nyitja a műhelyt, pontban délben ebéddel vár bennünket. Rengeteg apró dolgot végez el, ami ahhoz kell, hogy ilyen szép rendben várhassuk a vendégeket.

– Tavaly akár celebbé is válhatott volna!

– Nincs velük bajom, de nagyon távol áll tőlem az a világ. Amikor elindulunk egy ilyen versenyen, azt a részét is vállaljuk a feladatnak. Amíg itt beszélgettünk, a műhelyben ez sült, az hűlt, a harmadik pedig éppen melegedett. Amikor befejezzük, visszamegyek és folytatom a munkámat. Én úgy gondolom, hogy megmaradok a kaptafánál!