Kitartó munkájuk tiszteletet érdemel

Dunaújváros

Tartja magát Magyarországon az a mondás, ami nincs lebetonozva, azt valaki előbb vagy utóbb elviszi. Ebből a kertből is több mindennek lába kélt már. A kert gondozója Szabó Imre, és felesége, Katalin, akik mindig kertes házban laktak, három éve költöztek a Görbe utcába, és jött az ötletük: itt sem mondanak le a kertgondozásról, -építésről.

Bár, amikor az ágasfa ötletével előrukkoltak, sokan figyelmeztették őket arra, hogy nem biztos, hogy ez túl jó dolog, mert ellopnak majd mindent. A lakótársaknak némileg igazuk lett, bár az is az igazsághoz tartozik, jóval kisebb a kár, mint amire sokan számítottak.

A ház bejáratához Szabó Imre az alábbi felhívást tette ki. „Sajnálom, hogy azoknak lesz igazuk, akik megjósolták, úgy is ellopnak mindent. Én bíztam és még bízom! Amit elvittél, kérem, hozzad vissza! Fogynak az edények, de fogy a kedvem is!”

Szabó Imrét megkerestük, hogy megkérdezzük: meddig nem adja fel a küzdelmet?

– Sajnos, amiket elvittek, nem voltak odahegesztve. Szomorúvá tesz a lopás. Nem ment még el a kedvem, az ­elán lassan lehet, hogy csökken. De azért a kert sok örömet is okoz. Gyerekeknek beszélek a néprajzi dolgokról, akik tágra nyílt szemekkel hallgatnak, nagyon tetszenek nekik a fazekas termékek. De sok felnőtt is megáll, csodálkozva nézi a kertet, többen elmondták már, nagyon örülnek neki.

(Arról se feledkezzünk el, hogy a fazekas termékek mellett különleges növények, például angol muskátli és trombitavirág is látható. Sőt, ültettek már étkezési paprikát is.)

Szabó Imre lelkesedése a mai napig kitart, legalább is ez derült ki a beszélgetésünkből, igaz, szomorú a tolvajlások miatt, de hogy nem adja föl, azt az a kijelentése bizonyítja, amikor egy kicsit beletörődve a helyzetbe, azt mondta: „Hadd vigyék, majd teszek helyettük másik edényeket!” (Csak megjegyzendő: beszélgetésünk alkalmával kezében és a felesége kezében is egy-egy edény volt, amivel két hiányt pótoltak az ágasfán.)

Sok segítséget kapnak, egy közösség összefogott

Persze, most már elővigyázatosabb is, a szőlőprést például hatvan centiméter mélyen lebetonozta, a fém alkatrészeit pedig lehegesztette. Az ágasfán lévő fazekas termékeket pedig lebilincseli, és csak fogó segítségével lehet majd leszedni azokat az ágasfáról.

Arra a kérdésünkre, hogy nem gondoltak-e arra, hogy egy megfigyelő-kamerát helyezzenek el, Szabó Imre így válaszolt: – Egy kamerát kihelyezni nem egyszerű dolog, az úgynevezett kamukamerát meg nem akarunk a falra erősíteni. Inkább bízunk az emberek becsületességében. Mert voltak bosszantó lopások, de nem olyan nagy a veszteségünk.

Persze a Szabó házaspár sok jót is mondott, és talán több a jó tapasztalat, mint a rossz. Közösségi összefogásról beszélnek, mert sokan segítenek, virágokat, kerámiákat hoznak nekik, van, aki magától akaszt fel egy-egy edényt az ágasfára. Volt, aki pénzt adott, hiszen ennek a kertnek a működtetése anyagi ráfordítással is jár. Például a nem túl olcsó díszkavicsok beszerzése. Az egyik legmeglepőbb hozzájárulás a kert gondozásához az volt, amikor egy ismeretlen egy doboz sört tett le a kiskertbe, hiszen a nyári melegben a kerti munka közben megszomjazik az ember, és ilyenkor jól jön egy hűsítő sör.

Legyen alapelv: nem nyúlunk a máséhoz, de a miénkhez se nyúljon senki!

Nem vagyok egy grállovag, vagyis feddhetetlen jellemű, erkölcsű, lovagias gondolkozású férfiú. De vannak szabályok, amit betartok, már csak a neveltetésem miatt is. Alapszabály: ami nem a miénk, ahhoz engedély nélkül nem nyúlunk, lopni pedig elképzelhetetlen. Ennek szellemében a mai napig sokszor nem zárok semmit. Volt idő, amikor a présházamat egy teljes nyáron tárva-nyitva hagytam, mert gondoltam, jót tesz neki a friss levegő, megelőzöm az esetleges téli penészesedést. Érdekes módon sohasem loptak el tőlem semmit, egyetlen kivétellel. Akkor a frissen ültetett ró­zsáimat egyik napról a másikra kiásták – ennek húsz éve. Persze értek károk, mert a jól tartott szaki a munka után néhány szerszámomat magáénak gondolta, de ezt csak később vettem észre. Vagy egyszer valaki kilopta a hűtőből azt a gombát, ami arra várt, hogy pörkölt legyen, de gyakorlatilag az is a szemem előtt történt. Az alapelvemen azonban nem vagyok hajlandó változtatni. Nem teszek zárakat, nem építek kerítéseket, nem nyúlok a máséhoz, de az enyémhez se nyúljon senki!