Nem fáradt, szervez, tárgyal, irányít, tervez

– Hogyan kerül egy főiskolai oktató a vállalkozók közé? 
– A közvetlen családomban nem voltak vállalkozók, a szüleim egyszerű emberek voltak, bár a felmenőink között sok elkötelezett egyéniség volt: Meszlényi János, aki a mohácsi csatában esett el, Kossuth Lajos felesége, Meszlényi Terézia, vagy boldog Meszlényi Zoltán püspök, aki Mindszenty bíboros segédpüspökeként szenvedett mártírhalált. Az ő püspöki jelmondata az volt: „Fidenter ac fideliter” (bizalommal és hűségesen), amit én is alapelvként vallok. Hálás vagyok a szüleimnek, hogy megtanítottak dolgozni. Vállalkozni számomra bizalom, hűség, kitartás és rengeteg munka. Ha nem megy valami, annál keményebben küzdök, amíg el nem érem a célomat. Ha tízszer kell javítani a pályázatot vagy az akkreditációhoz szükséges anyagot, akkor tízszer csináljuk újra. Ha elküldenek az egyik hivatalból, elmegyek a másikhoz. Ezt örököltem, és úgy érzem, eddig mindig megkaptam a Jóisten segítségét is. 

– Főiskolát vállalkozásként létrehozni, működtetni nem kis dolog! Hogyan mert belevágni? 
– Hosszú évekig oktattam a Dunaújvárosi Főiskolán, amikor kezdtem úgy érezni, hogy nem jól mennek a dolgok. Nem vizsgáljuk meg, mit csinálunk jól, mit nem, és arra gon­doltam, egy vállalkozást kellene létrehozni, ahol megmérhető a munkánk eredményessége. Kollégáimmal megkerestük Török Gusztáv Andort, Kalocsa polgármesterét az ötlettel, amit ő örömmel támogatott. Rendelkezésünkre bocsátotta a korábbi papnevelde épületét és némi forrást a berendezésére. Nekem már „csak” az oktatói gárda meg a hallgatók toborzása maradt, és a Jóisten segítségével 2004-ben elindult a Tomori Pál Főiskola. A térségnek valóban szüksége volt egy felsőoktatási intézményre, amit jól mutat, hogy egyre több hallgatónk lett. Volt olyan év, hogy ezer elsőéves jelentkezett hozzánk. Tőlünk telhetően támogatjuk a tehetséges, szerény körülmények közül jövőket tankönyvvel, ingyenes kollégiumi lakhatással, órarendünk alkalmazkodik a levelezősök életviteléhez. A város egy kis ékszerdoboz, az épület sugározza, hogy oktatásra termett, családias, jó hangulatú közösség alakult ki. Az oktatói állomány elkötelezett és magasan képzett: a minősítések számát tekintve a Corvinus után a másodikak vagyunk az intézmények rangsorában. Csak el kellett kezdeni! Számomra nem kérdés, hogy egy közgazdász ilyen helyzetben belevág a vállalkozásba. Ma is hálás vagyok a polgármester úrnak, hogy a lehetőséget felismerte, és bizalommal volt az ügy és a személyem iránt. 

– Aztán mégis Budapestre költöztette a főiskolát. Elárulja, miért? 
– Sok minden közrejátszott ebben a döntésben: a kalocsai új vezetés hozzáállása, a normatív támogatás megszüntetése, megvonása a magán-felsőoktatási intézményektől, és persze az én makacsságom, hogy soha nem hagyom veszni az ügyet, amiért annyit küzdöttem. 

– És most hol tart az „ügy”? 
– Először Csepelen, bérelt helyen kezdtünk tanítani, majd Budafokon vásároltunk egy ingatlant, ami további lehetőségeket nyitott előttünk. Ma már van kollégiumunk, ami szükséges ahhoz, hogy vidéki és külföldi hallgatókat is fogadni tudjunk. Van egy gazdasági középiskolánk, és az idén elindítottunk egy óvodát is. A kerület befogadott bennünket, és amint a kitüntetés is mutatja, elismert vállalkozásként tekint a Tomorira. Nem mellékesen, stratégiai partnerségben működünk együtt a kerületi önkormányzattal. 

– Meglepte, hogy az Év Vállalkozójának választották, hiszen ilyesmi nem sokszor jutott még oktatási területen dolgozó menedzsernek? 
– Nagyon meglepődtem, annyira, hogy először nem is vettem komolyan. Úgy telefonáltak rám, hogy nem jeleztem vissza a Szépművészeti Múzeumba szóló, díjátadó ünnepség meghívásra. 

– Ilyen eredményekkel, egy ilyen jelentős elismerés után elmondhatjuk: „be van fejezve a nagy mű”. Igen? 
– Egy része a „műnek” készen van, de egy vállalkozó nem szokott megállni, legalábbis az én fejem szerint. További lehetőségként egy idős pedagógusoknak létesítendő otthonon dolgozom. Olyan embereken szeretnék segíteni, akiknek nincs családjuk, és nyugodt, de nem tétlen napokat szeretnének élni egy olyan helyen, ahol kisebb-nagyobb gyerekek vannak, ahol közösséget, talán családot találnak, és ha kedvük van, elfoglaltságot is. 

– Így, 70 felett, azon kívül, hogy ellátja a férjét, törődik a gyerekeivel, a kerttel, a kedvenc állataival, ráadásul naponta ingázik Kulcsról Budafokra, ahol szervez, irányít, tárgyal, tervez… soha nem fáradt? 
– De… néha, egy kicsit. Viszont sokkal fáradtabb lennék, ha nem csinálnám, nem csinálhatnám mindezeket. Mindig a munka, a feladat éltetett, és az, ha segíthettem másoknak. 

– Akkor nincs más hátra, mint gratulálni ehhez a rangos kitüntetéshez, sok-sok további feladatot, és azokhoz jó egészséget kívánni önnek!