Egy köztünk élő patrióta...

Annyit azért a korábban a vele, róla készült anyagokból átmentenék, hogy Králik Gyula szinte egyidős Dunaújvárossal és a vasművel, úgyhogy nem is lehetne autentikusabb beszélgetőtársam egy kis múltidézésre, vagy egy előremutató együtt gondolkodásra, mint ő. Olyan témákkal kapcsolatban faggattam, amely mindannyiunkat foglalkoztat. 

– Emlékszem arra, hogy városunk pozicionálásának egyik sarkalatos pontja korábban a vasmű volt, ma inkább a város földrajzi elhelyezkedése az. Miközben logisztikai csomópont lettünk, a vasmű – diplomatikusan fogalmazva is – fennállása legnehezebb napjait éli. Erre mindenkinek van egy saját válasza, mi az öné? 
– Dunaújváros egy mesterséges város. A legnagyobb problémája az, hogy egy község közigazgatási területébe zsúfolták bele az ország egyik legnagyobb termelő vállalatát, és az azt kiszolgáló várost. Mindamellett a különböző oldalakról is határolva vagyunk. Egyfelől a Duna, másfelől pedig a 6-os és ma már az M6-os főközlekedési utak, északon és délen szintén iparterületek vannak. 
A vasmű – bár napjainkban működésének legnehezebb időszakát éli - nemzetközi viszonylatban kisebb kapacitása egyfajta előnyt is jelentett és jelenthet számára a jövőben, hiszen gyakorlatilag adagonként tud minőséget, vastagsági szortimentet, méretet váltani, ezt lehetne kihasználni és a magas energiaköltségek mellett gazdaságosan működtetni. Gyakorlatilag a kormányzat által megteremtett keretrendszerben elindított felszámolás hozhat egyfajta megoldást a gyár és a térség javára is. 

– A térség logisztikai helyzete igen jó lehetőség… 
– Valóban a térség gazdaságát erősítené az is, ha az M8 autóút minél előbb megépülne. Mindez Budapestnek is jót tenne, különösen az M0-ás tehermentesítésével. 
Ide sorolhatjuk a szintén térségünkben – a fővárost majd elkerülő – V0 vasútvonalat is, amely szintén fontos eleme az országon áthaladó tranzitforgalomnak. Ezek meglétével Dunaújváros vezető szerepet érhetne el. 

Ugyanakkor az ide települt vagy települő nagyvállalatok egyre modernebb technológiát honosítanak meg, hiszen ma már az automatizálás, a számítástechnika, a robotizálás a hatékonyság fokmérője. A nagy iparvállalatok, a nagy szolgáltató-elosztó központok mind a fejlett infrastruktúrára építenek, gondoljunk csak az M0, M1, M7 autópályák köré települt logisztikai központokra, ezt kell a térségünkben is erősíteni, fejleszteni, amire adottak a lehetőségek azzal, hogy a kelet-nyugati tengelyt Európa többi országa felé nálunk vezetik át a Dunán. És azt se tévesszük szem elől, hogy a közigazgatási határokon átívelő Százhalombatta–Paks ipari tengely, régió hatalmas potenciál az itteni településeknek, az itt élő embereknek, nem utolsósorban a magyar gazdaságnak. 

– Ezt a kormány is így gondolhatja, hiszen a régiók együttműködésében látja a jövőt. 
– Valóban ennek van realitása. Az új kormányzati struktúrában létrejött egy területfejlesztési tárca nélküli minisztérium, Navracsics Tibor vezetésével. A miniszter öt kormánybiztost jelölt ki, akik az ország öt gazdasági zónájáért felelnek. Az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna hat vármegyéből áll: Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Fejér, Veszprém, Vas és Zala, amelyekben kilenc kamara, közöttük a DKIK is tevékenykedik. A feladat egy összehangolt gazdasági program elkészítése, a fejlesztések, koncepciók koordinálása. Mindez azért fontos, mert ez túlmutat egy-egy vármegye közigazgatási határán, amellyel adott esetben a kistérségek, így a dunaújvárosi térség szinergiái is erősíthetik ezt az együttműködést. 

– Sokat hallott, használt kifejezés a fenntartható fejlődés. Ma inkább egy szlogennek hat, mintsem egy kidolgozott, végrehajtható programnak. Mennyi időre láthatunk előre? 
– A fenntartható fejlődés érdekében olyan vállalatokat érdemes felkarolni és támogatni, amelyek energiahatékony működéssel, hatalmas szellemi befektetéssel nagyon jó termékeket tudnak előállítani, főleg exportra gyártva. Amióta a helyi kamara elnöke vagyok, két válságot is megéltünk, és azok a vállalatok tudtak fennmaradni, amelyek legalább 50-60 százalékban exportra tudtak szállítani. Ma ugyanis olyan kicsi a magyarországi piac, hogy a régiós nagyvállalkozások eredményesen csak jelentős exporttevékenységgel tudnak talpon maradni. 

– Napjaink mindennapi tevékenységébe beépült a digitalizáció. Nem túlzás az, ha kimondjuk az orwelli víziót, hogy a Nagy Testvér mindent lát. Hol vagyunk, mik a szokásaink, mi a kapcsolati hálónk, és még sorolhatnám… Jó ez nekünk? 
– Az emberek gyarlók. Mindenkinek van valamilyen kis titka, ki hogyan készíti a pörköltet, ki hogyan üti meg a labdát a teniszben, ezek olyan ártatlannak tűnő dolgok, de amint ezek felkerülnek a világhálóra, fogyasztói szokásainkkal, életvitelünkkel mindjárt potenciális célponttá válunk a különböző termékreklámoknál. Én magam is „kütyümániás” vagyok, hiszen ezek az okoseszközök ugyanakkor hihetetlen módon meg is könnyítik az életünket, a tájékozódást, az informálódást. Legyen az egy digitális naptár, egy útiterv, de ma már olyan applikáció is van, amellyel adott esetben a mobiltelefonnal vásárolni és fizetni is tudunk. Nagyon élvezem azt a helyzetet, ahogy a telefonom az autómmal kommunikál és hihetetlen biztonságérzetet ad nekem a karórámon követhető, az életfunkciókat mérő-elemző adatok ismerete. Nyilván mindez életkor függő is. 

– Azért elnök úr egy „evolúciós” folyamat részeként tart itt, sokan csak az előnyeit látják ennek, a veszélyeit nem. A digitális cunami az emberek tájékozatlanságát, a gyerekek kitettségét is kihasználja. 
– Ez biztos így van, de gondoljunk arra, amikor fiatal korunkban mennyire óvtak bennünket a televíziótól, hogy nem szabad közel menni hozzá, nem szabad sokáig nézni, és így tovább. Ma otthon nálunk a televízió be van kapcsolva egyfajta háttérzajnak, és ha valami érdekes történik, csak akkor nézünk oda. 
– Nem azt az érzést erősítik bennünk fogyasztókban ezek a hírgyárak, hogy ha nem követjük, akkor lemaradunk valamiről? „Rázd le az e-mail rabigát!” – hogy aktuális legyek… 
– Biztos, hogy lemaradunk! Azt gondolom, hogy ma a tájékozottság az, hogy tudjuk azt, mi történik körülöttünk, milyen döntések befolyásolják az életünket. Mi ezt tudjuk, aki meg nem, az azt se tudja hol él. 
Azt se feledjük, hogy a digitalizációnak óriási szerepe van a kultúra, a kulturális értékek közvetítésében is. Gondoljunk csak például a QR-kódos megoldásokra hiszen, ha veszünk egy könyvet, az abban lévő témákhoz illesztett kódok használatával a mobiltelefonunkon keresztül akár egy-egy kisfilmet is megnézhetünk róla. Sokszor hallgatok hangoskönyveket is, miközben teszem a dolgom, úgy fogalmaznám ezt meg, hogy hatékonyan élek, és nem azt jelenti, hogy kizsákmányolom magam. 

– Másfél évtizede vezeti a helyi kamarát. Ez mondhatni egy – a jelenkorban mérve – történelmi távlat. Mire a legbüszkébb? 
– A jelzett időszakban mindig egy tettre kész ütőképes csapattal dolgozhattam, a kamarai tagok aktív támogatásával, együttműködésével. Persze mindig voltak és vannak súrlódások, de ezeket tudnunk kell kezelni. 
Olvastam, hogy egyszer Lee Iacocca-tól –, aki a Fordnál és a Chryslernél válságmenedzserként vált ismertté – megkérdezték egyetemen, hogy például egy kosárlabdacsapatnál az első és a második között a különbség miért mindig az első javára dől el? Az elsőre nem biztos, hogy érthető kérdésre Iaocca azt válaszolta, hogy az edzők, a vezetők meg tudják azt oldani, hogy csapatként működjenek, ne egyénieskedjenek. Ha látja a csapattárs, hogy a pályán a másikat fel akarják lökni, és ő azt meg tudja akadályozni, akkor megakadályozza. Ez nagyon fontos! Ergo nem szabad megengedni azt, hogy az emberek egy munkahelyen egymás ellen tegyenek. 

– Ez alap, ez tiszta beszéd, mondhatni komoly vezetői filozófia. 
– Nem várom el azt, hogy a család vasárnapi ebédre összejárjon, viszont azt igen, hogy idebent a munkahelyen a legnagyobb barátságban, egyetértésben egyetlen cél érdekében dolgozzunk, hogy a kamara életképességét miként tudjuk fenntartani. Talán az egyik legfontosabb eredménye az eltelt másfél évtizednek az, hogy el tudtuk érni kis kamaraként, hogy a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara országos összehasonlításban is megállja a helyét.