Máig legendás az az évi durva havazás

Dunaújváros - Bennem leginkább a katonai időszakom sok-sok nehézsége maradt meg leginkább. 

Nyolcvanhét január 10-én országos havazás kezdődött, amely erős széllel súlyosbítva két napon át tartott, és a hőmérséklet is mínusz tíz fok alá csökkent. A Duna vízfelületének nagy részén hat-nyolc, a Tiszáén pedig tizenöt-húsz centis jég alakult ki. Az ország nagy részén teljesen megbénult a közlekedés. Sok települést elzárt a hó a külvilágtól, és csak az akkori Magyar Néphadsereg járműveivel lehetett megközelíteni. 

A csongrádi laktanyában ért az ítéletidő. Addig sem voltunk túlságosan elkényeztetve, de a nagy havazás és a kemény hideg még nehezebbé tette az életünket. A kiképzés miatt sok időt töltöttünk a szabadban, és sok katonatársam fülének kellett ahhoz lefagyni, hogy a tisztek engedélyezzék a fülmelegítőink lehajtását. A hideg miatt a laktanya folyosóin felmosás után megfagyott a víz. A csellós (konyhás) szolgálatom alkalmával a laktanya sertéstelepére kellett elvinnem az étkezések során megmaradt ételmaradékot. Mire oda-vissza megtettem a pár száz méteres távolságot, fagyási sérüléseket szereztem: megfagyott az állam. Először nem is éreztem, csak később annyira megduzzadt, hogy betegszoba lett a vége. A betegszoba azokban a napokban egy szanatóriummal ért fel, mert ott legalább radiátorral fűtöttek és meleg víz is folyt a csapokból. 

A szüleim elmondása szerint Dunaújvárosban is voltak nehézségek, de az élet nem állt meg. A kép annak a télnek a szebbik oldalát mutatja. A gyönyörű fehér havon áll anyukám sötét törzsű kopasz fák között, háttérben pedig az uszoda. Amíg a városban éltem, az egyik legkedvesebb kikapcsolódási helyem volt a kiserdő. Óvodás és általános iskolás éveimben is sokszor vittek ki minket a víztorony és a strand közötti játszótérre. Nagyon szerettem az ottani hintákat és a csúszdákat. Nyári hónapokban pedig irigykedve néztük a stand betoncsúszdáját használó fürdőzőket. Évekkel később, amikor már kinőttem a játszótereket, nagyokat sétáltam a nyáron kellemes árnyékot adó fák alatt. Apukám évtizedekig volt „törzsvendége” a kiserdőnek, mert gyárba/ból menet mindig átsétált rajta és a garázsa is pár méterre onnan található. Üde színfoltja volt néhány évig a kiserdő Béke tér melletti részének a kis MHSZ-pavilon, ahol pár forintért mindenki próbára tehette lövésztudását. Egy idős bácsi működtette a parányi lövöldét, aki mindig adott néhány jó tanácsot a puska tartásához és a helyes célzáshoz…