És még fenyegetőzött is

2024.07.29. 17:00

A bevásárlás és takarítás utánra rendelte magának a mentőt...

Mentőt hívott egy nő, de szólt, hogy csak azután jöjjenek érte, miután bevásárol és kitakarít otthon.

Molnár Emese

OMSZ illusztráció

A mentő nem taxi! Ezzel a címmel, pontosabban figyelemfelhívó mondattal tett közzé egy bejegyzést a Facebookon az Országos Mentőszolgálat. Döbbenet, hogy ezt ki kell emelni némely ember számára, de a tapasztalatok szerint, sajnos igenis szükség van rá. 

Mint azt az OMSZ írta, a mentőautókon képzett életmentők dolgoznak, akik a kórházat megelőző, pehospitális ellátásra szakosodtak. Feladatuk nem csupán a betegek mielőbbi kórházba juttatása, a helyszínen el is látják a betegeket és stabilizálják állapotukat. Máig akadnak azonban, akik ennek az információnak nem állnak birtokában és a mentőt, mint legegyszerűbb, ingyenes közlekedési eszközként kezelik. 

A napokban egy középkorú nő tárcsázta a segélyhívót, aki elmondása szerint 8 napja ütötte be könyökét. Elmondta, hogy eddig nem volt ideje orvoshoz fordulni és ugyan már nem is fáj annyira, szeretné megnézetni a karját. Elárulta a pontos címet is, ahol éppen tartózkodott, de tájékoztatta a mentésirányító bajtársat arról, hogy ő még gyorsan bevásárolna és kitakarítana otthon, úgyhogy majd oda “rendelné” magának a mentőt körülbelül 4-5 óra múlva, de annál nem később. A mentésirányító ugyan megpróbálta kikérdezni az asszonyt, aki ezt kikérte magának, mondván, hogy “őt ne kérdezgessék, csak vigyék el a kórházba, mert a mentőautóval előbb fog sorra kerülni”. A türelmes mentésirányító elkezdte elmagyarázni a nőnek, hogy ez nem így működik, ám a sérült erre hangos szitkozódással és fenyegetéssel reagált, majd inkább lemondta a mentőellátást és bontotta a vonalat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában