Igazi gyereknek lenni

Emlékszem arra, amikor magam is annyi idős voltam, mint a „Színötös kisdiákjai”. Nyolc évig koptattam a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola padjait. Egészséges versenyszellem volt az osztályban, ahová nem kevesebben, mint harminchatan jártunk. Kitűnő tanítóink voltak. Akkor még nem volt internet, kevesebb tévé és rádiós műsor uralta a közhangulatot, a szülőknek és a gyerekeknek még volt idejük egymásra is. Akkor még lejártunk a térre lábtengózni és focizni, az idősebb és fiatalabb utca béliekkel még együtt bandáztunk. Egy csapat tagjai akkor még nem a mobiltelefon rabságában töltötték az idejüket, mint ma, hanem volt idejük egymásra.

A Móricz tradicionális zenesuli volt, az „A” - soknak kötelező hangszerválasztással. E sorok írója hét évet hegedült, a Szili, majd a Horváth tanár urak érájában pedig egy vonósnégyes tagja is volt a helyi zeneiskolában és az iskolai énekkar „alt” szekcióját is erősítette. Fiú lévén e mellett kézilabdáztam, sőt matek és orosz szakkörre is jártam. Az előbbi még mai is meglátszik rajtam, az utóbbi sajnos nem ragadt meg. Nyilván a mai kisdiákoknak más lehetőségeik vannak. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a bőség zavarával „kell” megküzdeniük. Sajnos nem mindig sikerül nekik, hiszen akkora a „zaj” körülöttük, hogy ebben a korban alig lehet elválasztani az értékeset az értéktelentől. Ám a Színötös csapat tagjainak – ahogy az eredményeik mutatják – valószínűleg ez nem okoz gondot. Maradjon ez így később is! Gratulálunk a szép tanulmányi eredményekhez és azt kívánjuk, hogy maradjon meg ez a lendület később is!