Szerződtetés

2024.07.19. 18:48

Kanada: egyszerre védő, egyszerre támadó

Kanadai jégkorongozót igazoltak az Acélbikák.

Agárdy Csaba

Fotó: Aina Oset

A Dunaújvárosi Acélbikák legújabb szerzeményénél felvetődik a kérdés: támadó, vagy védő? A 28 esztendős Colton Leiternél  egyre megy, hiszen azon kevés játékosok egyike, akik több poszton is bevethetőek. Az Edmontonban született
fiatal játékos a CAC Canadians csapatában nevelkedett, majd 18 éves korában a Grove Saints keretébe igazolt, ahol például utolsó szezonjában is pont per meccs átlaggal abszolválta az ott töltött időszakot. Már ekkor két poszton is bevethető volt. Támadóként és védőként is minőségi játékot hozott és ez a "kettősség” a mai napig megmaradt nála. 2016-ban országot váltott és egyetemi éveit, valamint az ezzel járó NCAA karrierjét az Egyesült Államokban, a Alaska-Fairbanks színeiben teljesítette. 2020 után egy rövid svéd kitérőt tett, belekóstolt a légiós életbe, de egy év után ismét az USA-ban próbált szerencsét, ahol két szezonon keresztül a Rapid City Rush színeiben lépett pályára az ECHL-ben. Mindkét
idényben 54 mérkőzésen lépett pályára és szinte teljesen egyformán, 21, illetve 20
ponttal végzett. 

Dunaújvárosba a norvég első osztályból, a Ringerike-től érkezik, ahol már védőként, 26 lejátszott meccsen 12 pontot gyűjtött.

Somogyi Balázs, a DAB vezetőedzője így nyilatkozott a csapat honlapján: - Beszéltük a stábtagokkal, hogy szeretnénk egy tapasztaltabb és támadóbb felfogású védőt igazolni, Colton személyében reméljük, hogy
megtaláltuk és a csatárból lett hátvéd segítségére lesz a csapatunknak ebben a szezonban.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában