Nyárzáró

2024.08.26. 11:00

Lecsó rotyogott a kondérokban

Nyárzáró lecsófőző fesztivált rendeztek a hétvégén szombaton Baracson. A futballpálya mögötti területen tizenöt mesterművet értékelhetett a zsűri. Természetesen a főzés mellett zenés, táncos programok is szórakoztatták a fesztivál közönségét.

Horváth László

Wallmaster Bau Kft. sátránál kőműves lecsó készült fánglival, ahogy a jó mesterekhez illik

Fotó: Horváth László

A baracsi lecsónak híre van, mégpedig nagyon jó! És mitől olyan jó? Hát attól, hogy már messziről integetnek, még az idegennek is: Gyere cimbora, ülj le ide hozzánk egy finom lecsóra! Mert az étel íze úgy igazi, ha barátsággal és remek vendéglátással párosul. Így volt ez szombat délután is a futballpálya melletti füves területen, ahol az ötödik alkalommal bográcsoztak a Baracsi Egymásért Baráti Egyesület szervezésében.

A Baracsi Egymásért Baráti Egyesület szervezésében ez volt az ötödik lecsófesztivál. Középen Fekete Edit a társaság vezetője
Fotó: Horváth László

Nyárzáró fesztiválnak is szántuk egyben a lecsófőző fesztiválunkat – mondta érdeklődésünkre Fekete Edit, a szervező egyesület vezetője. Nagyon örülünk, hogy egyre népszerűbb a rendezvényünk, hiszen évről évre 14-15 csapat ragad fakanalat és bográcsot a felhívásunkra. 

Szorgos asszony kezek aprítják a lecsónak valót a Baracsi Társas Kör sátránál 
Fotó: Horváth László

Az elkészített ételek pedig mindig nagyon különlegesek, mert sokféle összetevő alkotja az elkészült gasztronómiai remekműveket. Talán joggal gondolhatjuk, jó úton járunk, hiszen ebben az őrült melegben is sikerrel szólítottuk meg az embereket. Bizonyíték rá, csak körül kell nézni, a sátrak alatt milyen sokan vannak az asztaloknál – hallottuk a rendezvény fő szervezőjétől még a zsűrizés előtt.

A zsűri 14-15 pályaművet értékelt
Fotó: Horváth László

Természetesen ottlétünkkor több főzőhelyen is megpróbáltuk ellesni milyen különlegességgel készültek a csapatok. Elsőként a Wallmaster Bau Kft. sátránál kotnyeleskedtünk, ahol Hegedűs Tamás amolyan szakmabeli kőműves lecsót készített társaival. A kenőanyagként szalámi, sonka, szalonna, kolbász, kötőanyagként hagyma, paradicsom és többféle paprika szolgál. A védjegy érdekében a malteros fángli is odakerül a bogrács szélére akasztva. A következő főzőhelyen a Túl a barátságon nevű formáció szeletelte ép a lecsóhoz valókat. Megadták a módját, nem kapkodtak. Mikor arról érdeklődtünk minek a fokhagyma, mert éppen azt pucoltak, csak terelték a szavakat mindenféle pecsenyesütésről, de az igazságot nem sikerült megtudni. Valamit biztosan remekül csináltak, mert végül az övék lett a nyertes kreáció. Egy másik bográcsállásnál, az önkormányzati sátornál is szigorúak voltak a szabályok. Csak Fehérvári József alpolgármesternek lehetett a gázégőhöz nyúlni. Azért a csapat tagjai meg tudták tréfálni. Még gázszerelőként is kénytelen volt bemutatkozni. Szalonnás, kolbászos lecsó és egy másik kondérban tojásos lecsó szerepelt a csapat étlapján. 

A remek ételeket Varga Gábor a térség országgyűlési képviselője is megkóstolta
Fotó: Horváth László

Volt tehát választék bőven. A tizenöt remekmű közül végül a Túl a barátságon nevű csapat vitte el az első helyezettnek járó díjat. Másodikként kapta a tapsot Mészáros család és harmadikként állhatott a képzeletbeli dobogóra az Ittas Ürge társasága.

Sokan jöttek családostul 
Fotó: Horváth László

A főzés mellett nagyszerű programokkal is készültek szervezők. Bemutatózott a FalkaLand kutyaiskola, Molnár Orsi a gyerekeket és szüleiket szórakoztatta zenés mozgásos műsorával. Fellépett a Violin Művészeti Iskola csapata modern tánckoreográfiákkal. Színpadra lépett operett műfajban Oszvald Marika. 20 órától a Zaporozsec együttes remek slágereit hallgathattuk. A nap végén DJ Bogó hangulatos partija zárta a rendezvényt.

A szervezők színvonalas programokkal szórakoztatták a közönséget. A színpadon a Violin Művészeti Iskola csapata
Fotó: Horváth László

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában