Valóságból mese lett

Belvárosi tündérkaland

A város egyik legrégebbi, lakóházak között megbújó játszóterén vígan beszélget négy kislány. Végre itt a nyár, s együtt lehetnek a kedvenc helyükön! A padon ülve két szempár figyeli minden mozdulatukat. A két barátnő, a két nagymama, akik régen voltak kislányok.

A lányok egymás szavába vágva mesélik, mi történt velük? Ritkán találkozhatnak, messze laknak egymástól. Egyikük az Óperencián túlról érkezett. Jókedvűen, néha szájtátva hallgatják egymást. Érdekes történetek, kitalált mesék, elsuttogott álmok, csodás, mesés esetek hangzanak el. Fanni, a legidősebb nagy átéléssel mondja, hogy mi történt legutoljára az erdőben, amikor Nagyival arra jártak:

Meglátogattuk a ligetben a madár barátomat. Még megismerte a hangomat, fütyülve válaszolt nekem. Ahogy beljebb mentünk, egy kis boglárka lepke repült a pocsolya felett, s mikor odaértünk, kicsit előreszállt, majd megvárt minket. Mintha utat mutatott volna.

Nézztek! Itt is repked egy gyönyörű kék lepke! – kiáltott Petra.

Ugyanolyan, boglárka lepke, mint ami az erdei tündérekhez vezetett! – szólt Fanni.

Fussunk utána! – Snell! – kiáltotta Ági. 

Eliramodtak. De a kis lepke ügyesebb volt, virágról virágra reppent, mintha vezette volna Őket

Ekkor Helka, a legkisebb felkiáltott: 

Hűha! Nézzétek, mit találtam! Úgy néz ki, mint egy kis házikó! De olyan picike! Hogy került ide?

Hasonlót találtunk mi is Nagyival az erdőben, ott volt a tündérek föld alatti otthonába a bejárat. Oda vezetett minket a pillangó. 

Petra és Ági csillogó szemmel összenéztek:

Akkor biztosan itt is tündérek laknak! Városi tündérek! De jó! Milyen pici ajtaja van! 

Bekopogjak? – kérdezte Ági. – Persze! – vágták rá egyszerre. 

Petra hozott egy gallyacskát, a többiek odakucorogtak, s tágra nyílt szemekkel figyeltek. 

Kopp, kopp! – s kinyílt az ajtó. A kislányok tátott szájjal csodálkoztak, Fanni mosolyogva nézett, Ő már az erdőben látott repülő mesebeli lényeket. 

Szeretnétek bejönni? Gyertek be! – szólt csilingelő hangján egy kis átlátszó szárnyaival repkedő Tündér. Tünde a házikó lakója.

No, most elakadt a kislányok szava, ami ritkán fordul elő! 

Ne féljetek, látom, meglepődtetek! - mogoslygós arca, kedves hangja elvarázsolta Őket. 

Hogy menjünk be? – kérdezte Ági.

Tündér vagyok, segítek. – Háromszor teljesítem kívánságotokat! 

Én azt szeretném, hogy olyan kicsi legyek, mint Te! – szólt Petra. 

Én is,én is, én is!

Ebben a szempillantásban megtörtént a mesebeli csoda, mindnyájan a tündérlakban teremtek. 

Ezalatt a padon a két nagymama összenézett, s cinkosan mosolyogtak:

A mi Tündérünk nem öregszik!

Odabent a Tündérlakban a négy kislány ámult-bámult! A virágoskert kincsei díszítették a kis házikót: harangvirág kelyhe volt a lámpaernyő, a papsajt levele a szőnyeg, pókhálóból font kis függöny takarta az apró ablakot. Ágacskákból, gallyacskákból készültek a bútorok.

Kóstoljátok meg jó barátaim, a lepkék kedvencét, a nektárt! – Ugye milyen finom?

A gyöngyvirág kelyhéből a legízletesebb!

Hogy kerültél ide? – kérdezte Fanni.

Én az erdőben láttam tündéreket, a barátaid? – folytatta Fanni.

Igen, a barátaim! A pillangók és a bogarak hozzák az üzeneteinket, ők a mi kis postásaink. Nagyon örülök, hogy Te is erdőjáró vagy, már találkoztál a népemmel! Biztosan óvod, véded az állatokat, a növényeket, ha már madárbarátod is van! – szólt a Tündér.

Igen! Mi mindnyájan vigyázunk rájuk. Megfigyeljük az állatokat, nagyítóval nézzük őket, tavasszal láttam, hogyan nőttek fel a kis cinegék a fészkükben. –szólt Fanni.

Én a nagyítóval a kis csigákat, a nagy csigákat néztem Mamával a parkban! Olyan érdekesek voltak! – mondta Ági.

Mi pedig Mamával, Papával a Rózsák terénél, a templom kertben a dongót néztük, hogyan gyűjtötte a virágport, a nektárt – mesélte Petra.

Helka pedig a kis játszótéren a bodobácsokat szereti nézegetni a nagy platán fa tövében – folytatta Petra.

Nagyon jól teszitek, ha vigyáztok a kis állatokra, növényekre! Itt lakik a házban Magyar Károly, egy kedves bácsi., aki régen mozdonyvezető volt. Az unokái számára építette a kicsi házikókat a virágoskertbe. Volt nagy öröm! Még az erre járók is kíváncsian nézték, milyen kedves épületek, kastélyok nőnek ki a földből. Egyre érdekesebb, gazdagabb lesz a Tündérkert. A régi házacskám helyén most emberek házai állnak. Egyik reggel a kékcinke barátom jó hírt hozott:

Gyönyörű ajtajú tündérházat, manóotthont láttam. Gyere nézd meg! Tetszeni fog!

– Így történt, hogy megnéztem, s ide költöztem – mesélte a Tündér. 

– Mások is laknak itt a közelben?-folytatta kíváncsian Petra.

– Igen! Mindenhol találtok tündéreket, manókat! A mohákon, a fűszálak között, a virágokban, a bokrokon, a fák ágai között. Néha meghallod, hogy jönnek-mennek, mászkálnak.

Petra és Helka, Ági és Fanni érdeklődve hallgatta a tündér szavait.

Ezek szerint, mindennek van tündére? – kérdezte csodálkozva Ági.

– Hát persze! – vágta rá a Tündér. Hallottál már a Fogtündérről? – kérdezte mosolyogva. Itt élünk a barátaimmal. Akik friss híreket hoznak. Észreveszik, hogy mi történik a környezetünkben. A messziről jött szellővel susognak a falevelek. – Nemrég mesélték a feketerigók, hogy odukat készített valaki itt a bokroknál. Igy majd télen el tudnak bújni a nagy hidegben. Kedves, gondoskodó emberek laknak errefelé, törődnek másokkal! Az itatóban is mindig friss víz van. Mi is tudunk segíteni, sok dolgunk van, az elültetett virágmagvakat harmattal locsoljuk – folytatta a tündér.

Nagyon szeretek a vékony fűszálak, a lágyan ringatózó kis virágok között repkedni, meghallgatni őket, velük lenni! 

Az erősebb vesszőjű bokrok tavaszi virágai között bújócskázom a méhekkel. De az égig érő fák ágain, gallyain is szívesen pihenek. Hallgatom a levelek zizegését, meghallgatom őket – mesélte kedvesen a kis Tündér.

A fák tényleg tudnak egymás közt is beszélgetni? – kérdezte kíváncsian Petra. 

– A fák a gyökereiken és a gombafonalaikon keresztül tudnak üzenni egymásnak. Jelzik, ha veszélyt éreznek, figyelmeztetik társaikat – mesélte a Tündér.

– Ez nagyon érdekes! – szólalt meg Fanni. 

– Látogassatok meg máskor is!

– Szívesen jövünk, hozhatjuk a barátainkat is? - kérdezte Ági.

– Persze! Még nagyobb lenne az örömöm, ha a kis kék lepkével megüzennétek: újabb Tündérlakot, Tündéreket fedeztetek fel! Ha tiszta szívvel és nyitott szemmel járjátok a világot, biztosan észreveszitek Őket! – mondta kedvesen a Tündér.

– De jó volt itt Nálad! Ugye milyen jó, hogy megtaláltam a házadat! – mondta mosolyogva a legkisebb, Helka.

– Igen! Majd mindent elmesélünk az óvodában! Csodálkoznak majd a Többiek! – mondták a nagyok.

– Mindent köszönünk szépen! Ha a kék boglárka lepkét látjuk, tudni fogjuk, hogy Nálad járt!

– Szervusz! – mondták szinte egyszerre a kislányok. A Tündér kikísérte őket az ajtóig. 

– No most kívánhattok valamit! – szólt kedvesen. A négy kislány azt kívánta, újra olyanok legyenek, mint mielőtt beléptek a tündérlakba! S a varázslat működött!

Ahogy körbenéztek, egy aprócska kutat, s egy madárfészket vettek észre a fa tövében.

– Erről a kis kútról beszélt a Tündér! Jó ötlet ez a madáritató! – mondta Fanni. 

A Nagymamák mosolyogva hallgatták őket. 

– Képzeljétek! Egy tündérnél voltunk! Itt a fa tövében lakik! Helka vette észre a kék díszes ajtót! – újságolta boldogan Petra.

– Ez csodálatos! Milyen szép kalandotok volt! Milyen szerencsések Vagytok! – kacagtak a felnőttek. A tündérek jóságot, szeretetet, békességet hoznak. Erre most mindnyájunknak nagy szüksége van! – gondolták a nagymamák, miközben mosolyogva hallgatták a kislányokat.

Elindultak hazafelé, a kislányok észrevették a kék kis lepkét, ott repkedett mellettük, kísérte Őket.

– A tündér, ha jól emlékszem, azt mondta, hogy Három kívánságotokat teljesíti. Mi lenne a harmadik kívánságotok? Mit szeretnétek? – kérdezte az egyik felnőtt. 

A kislányok vidáman összedugták a fejüket, s huncutul szóltak: 

– Ez legyen a Tietek! Ti mit kérnétek? 

A két Nagymama, akik régen voltak kislányok, csak cinkosan összenéztek. Meg sem szólaltak, hiszen olyan régóta barátok, ismerik egymás gondolatait is. -Tudom, Te is arra gondoltál: Milyen jó lenne látni, ahogy felnőnek az unokáink! Aztán vidáman mondták:

Minél több ilyen csodálatos közös élményt Veletek!

A kis csapat vidáman hazaindult.

Szerzők: Domonyik Józsefné és Briezsnyi Lászlóné