Nehéz helyzetben az európai acélipar

Az alábbiakban a Nemzetgazdasági Minisztérium elemzését közöljük, amelyet Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár, és Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium vezető közgazdásza jegyez.

Az Eurofer Európai Acélipari Szövetség legfrissebb előrejelzései alapján csak igen lanyha helyreállás jellemezheti az európai acélkeresletet, májusban már csupán 3,2 százalékos növekedésre látott lehetőséget a februári 5,6 százalékos prognózis helyett. Az európai acélkereslet a 2018-ban elért 153 millió tonna után a Covid-válság évében 130 millió alá zuhant, majd a 2021-es gyors felpattanást követően két év alatt 16 százalékos eséssel már a Covid-válságot sem érte el a felhasználás szintje. Az európai acélkereslet 2022 második negyedévétől kezdődő visszaesésében kulcsszerepet játszottak az ukrajnai háború kitörését követően a szankciók és az ellátási láncok megszakadásával kapcsolatos problémák, a megugró energiaárak és termelési költségek, a megugró infláció miatt csökkenő vásárlóerő, az emelkedő kamatok beruházásokra és fogyasztásra gyakorolt negatív hatása, valamint a feldolgozóipar gyengélkedése. 

Az európai acélkereslet 35 százalékáért az építőipar a felelős. Noha az európai építőiparban kismértékben folytatódott a Covid-válság utáni helyreállás, a 2024-es kilátások már borúsabbak a kifutó állami támogatások, a szigorodó fiskális politikák, a gyenge lakásépítési kedv, és általában a gyenge beruházási környezet miatt. Ezt tükrözi az is, hogy az európai építőipar a tavalyi év elejétől enyhe csökkenő trendet mutat, idén pedig január kivételével minden hónapban visszaesést mutatott. A német építőipar helyzete különösen aggasztónak tűnik, májusban 7 százalékkal csökkent az előző évhez viszonyítva, vagyis ez az európai szegmens nem fog húzóerőt képviselni a piacon.

Az acélkereslet közel 18 százalékát a járműgyártás teszi ki. Noha 2023-ban az európai új autó regisztrációk 13,8 százalékkal, az idei első öt hónapban pedig 4,4 százalékkal nőttek, az autóeladások még messze elmaradnak a Covid-válság előtti szinttől, azonban az ágazat acélkereslete a növekvő kibocsájtás ellenére gyakorlatilag stabil maradt. Ennek hátterében az is állhat, hogy az autógyártók a károsanyag kibocsátás csökkentése, az emissziós kvótáknak való megfelelés érdekében igyekeznek csökkenteni a gépkocsik tömegét, ami az acél más anyagokkal, például a könnyebb alumíniummal, műanyaggal vagy karbonszálas technológia felhasználásával való helyettesítéséhez vezet.  

A gépgyártás acélkeresleti súlya 14 százalék, az ágazat a tavalyi kismértékű növekedés után idén várhatóan enyhén visszaesik, nem függetlenül a lanyhább európai konjunktúrától és az alacsonyabb beruházási dinamikától. A csövek, vezetékek, valamint fémipari tömegcikkek gyártása szintén megközelítően 14-14 százalékot képvisel, ezek a piacok a tavalyi enyhe visszaesés után idén is kismértékben zsugorodhatnak. Összességében az Eurofer számításai alapján az európai fémkeresletet meghatározó ágazatok a súlyukat figyelembe véve a tavalyi évben 1,1 százalékkal növekedtek, míg idén 1 százalékos csökkenés várható.

Az elmúlt években kialakult nemzetközi trendek szintén súlyosbítják az európai acélipar helyzetét. Egyfelől a 2018-ban az Egyesült Államok által bevezetett védővámok hatására nőtt az európai országok felé áramló, piacot kereső acélexport a harmadik országokból, ugyanakkor az európai export kiszorult más piacokról, erősítve a túlkínálat árleszorító hatását. Emellett a világszerte növekvő többletkapacitás is nyomás alatt tartja az európai acélgyártókat, különösen, amikor a kínai gazdaság ingatlanszektorában keletkező válságok nem tudják azt felszívni. Jelenleg a globális többletkapacitást 600 millió tonnára becsülik, és a kapacitások további 150 millió tonnás növekedése várható a következő években, különösen a fejlődő Délkelet-Ázsiában, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Nem véletlen, hogy az európai fémipari szereplők az elsők közt írták alá az Antwerpeni Nyilatkozatot, amely a realitás felé mozdulva egészítené ki az EU Green Deal-t és szándékozná megőrizni a minőségi munkahelyeket Európában, továbbá felhívja a figyelmet, hogy sürgős intézkedésekre van szükség az európai befektetési környezet helyreállításához.

Közelebbről megnézve az európai alumíniumipar helyzete sem fényesebb – az éppen felfelé ívelő árak ellenére -, az ING Think szerint

AZ EURÓPAI UNIÓ ALUMÍNIUMTERMELÉSE JELENLEG A LEGALACSONYABB EBBEN AZ ÉVSZÁZADBAN.

Míg az EU-ban az alumíniumfogyasztás 13 százalékkal nőtt 2000 óta, addig a termelési kapacitás ugyanebben az időszakban kétharmadával csökkent, 3 millió tonnáról 1 millió tonna közelébe. A látványos visszaesés megnevezett fő oka a magas energiaárak és munkaerőköltség, de szerepet játszanak a környezetterhelési díjak is. Ezen felül, ahogy az acél esetében, itt is csökkenti az árrést az ukrajnai konfliktus miatt megugró energiaárszint, különösen az erősen energiaintenzív nyersanyagok esetében, mint amilyen az alumínium, tehát az európai kiszolgáltatottság és globális versenyképtelenség ebben az iparágban is tetten érhető.

A várható kereslet ügyében viszont az acélhoz képest ebben az esetben jobb a helyzet, bár a leépülő európai kapacitások fényében ebből a fellendülésből az európai termelés nem biztos, hogy ki tudja venni a részét. A Világbank egy 2020-as tanulmánya alapján a napelem gyártáshoz köthető termékek több mint 85 százalékban ebből az anyagból készülnek, például maga a panel, a keret és egyéb eszközök. Kulcsfontosságú összetevő továbbá a szélenergia, a hidroenergia és az akkumulátorok miatt az energiatárolás felfutó területén is. A globális keresleti becslés szerint - a zöldátállást komolyan véve - 2050-ig több mint a duplájára emelkedik a globális alumíniumkeresletet a három évvel ezelőtti viszonyokhoz képest, amely keresletnek már ebben az évtizedben is érezhetőnek kellene lennie azon gyártók esetében, akik ezt képesek kapacitással kiszolgálni.

Ilyen feltételek között az európai acél- (és alumínium) gyártást különösen versenyhátrányba hozzák a más régiókhoz képest egyébként is számottevően megemelkedett energia és más termelési költségek, a karbonsemlegességi célkitűzések magas beruházási költségei, valamint a széndioxid kvóták. A nyomott kereslet és a globális túlkínálati tényezők miatt nem meglepő, hogy – a kedvezőbb piaci kilátások miatt viszonylag stabilabb alumíniumárak mellett – az európai acélárak folyamatos csökkenő trendet mutatnak, nem történt kilábalás az elmúlt időszakban, ami jelentős kockázatot jelent a hazai Dunai Vasmű számára is, mely az elmúlt években a túlélésért küzd és a nyomott áru kereslet tovább nehezítheti a helyzetét.

Forrás: portfolio.hu