Pentele Autóvadász Kupa

2024.06.30. 11:10

A lejárt műszakis, a körözött és a forgalomból kivont járműveket szűrték

Ismét meghirdette a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság a Pentele Autóvadász Kupát június 28-ra.

Molnár Emese

Forrás: Facebbok

Ez egy 2005 óta rendszeresen szervezett rendezvényük, és bár a covid-világjárvány átmenetileg megszakította a hagyományt, idén minden akadály elhárult ahhoz, hogy folytathassák a sorozatot. A verseny tulajdonképpen egy közlekedésbiztonsági akció, amelynek során most a forgalomból kivont autókat, a körözött gépkocsikat, és a lejárt műszaki érvényességgel közlekedő járműveket vizsgálták elsődlegesen. 


Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A résztvevő rendőröket és polgárőröket csapatokba sorolják, a helyi kapitányság illetékességi területén kijelölnek számukra állomáspontokat, és megállítás nélküli fokozott ellenőrzést tartanak a rendszámfelismerő rendszer segítségével - nyilván ha az eset úgy kívánja, akkor a meghatározottak szerint intézkednek.

Forrás:  Delta Hírek/Facebook

Idén hat csapat indult a versenyen, érkeztek például Budapestről, Kecskemétről, sőt, még Szegedről is. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányságot három csapat képviselte. Reggel 8 órakor volt az eligazítás, amelyen elsőként Törköly László rendőr alezredes, városunk megbízott rendőrkapitánya köszöntötte a kollégákat, majd Kőhalmi László rendőr főtörzszászlós, a helyi kapitányság közlekedésrendészeti osztályának helyettes-vezetője, az akció parancsnoka beszélt a részletekről. 

Törköly László és Kőhalmi László 
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A verseny 15 óráig tartott, a csapatok pedig többek közt Dunaújvárosban, Adony-Iváncsa térségében, az M6-os autópályán, a 6-os főút mentén, Mezőfalva és Előszállás környékén is végezték az ellenőrzést. A nap során közel 18 ezer járművet szemléztek, és ebből 31 esetben kellett intézkedniük az egyenruhásoknak. Egy körözött személyt is elfogtak, és volt egy engedély nélküli vezető is. A versenyt a Váci Rendőrkapitányság és a Sződligeti Polgárőr Egyesület közös csapata nyerte (kilenc lejárt műszakis és három forgalomból kivont járművet találtak a város területén). Második helyen a Szegedi Rendőrkapitányság és a Ferencvárosi Polgárőr Egyesület közös csapata, míg a harmadik a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság és a Hirös Polgárőr Egyesület közös csapata lett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában