Bűnügy

2024.08.12. 17:00

Kétszer rabolt a jó ismerős, most már hűvösön van

Nem mindegy kit engedünk be a lakásunkba, és ki az, akit magunkhoz közel engedünk. Erre példa az alábbi bűnügyi beszámoló

Fekete Györgyi

illusztráció

A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványának megfelelően a nyomozási bíró meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint kétszer is kirabolta ismerősét.  A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2024. február végén megjelent a sértett házában, a konyhában talált 5.000 forintot zsebre tette, majd távozni akart, de a sértett felszólította, hogy a pénzt adja vissza. A férfi erre nem volt hajlandó, hanem további pénzt követelt, és bántalmazta is a sértettet.  Ezt követően a férfi 2024. július elején újra elment ismerőséhez, őt a hűtőszekrénynek lökte, a zsebeit átkutatta, és 90.000 forintot tulajdonított el tőle.  A férfi cselekménye rablás bűntett megállapítására alkalmas, melynek büntetési tétele 2-8 évig terjedő szabadságvesztés. Erre, valamint a bűnismétlésre figyelemmel a férfit a bíróság még júliusban letartóztatta. 

Mivel az ügyben a nyomozás még folyamatban van, ezért az ügyészség indítványozta a letartóztatás meghosszabbítását. Ezzel a bíróság egyetértett, és az ügyészi indítvánnyal egyezően kényszerintézkedés határidejét meghosszabbította. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában