A bank is féltette egyik ügyfelét

2 órája

A dunaújvárosi nő szeme láttára vették el 3 millió forintját

A nagyüzemi módban bűnöző csalók nem mennek szabadságra, nap mint nap lecsapnak az áldozatokra telefonon és a kiber térben egyaránt.

Molnár Emese

illusztráció

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra sok áldozat érkezett szeptemberben is, hogy feljelentést tegyenek az őket ért csalásokról. Ezekből ismertetett lapunk számára néhány újabb jellegű ügyet Kiss Dénes rendőr őrnagy, a kapitányság bűnmegelőzési alosztályvezetője, hogy ezzel is segíthessünk másoknak elkerülni a hasonló eseteket.

Egy dunaújvárosi férfi kriptovalutás befektetésnek futott alá. Telefonon hívták őt fel a csalók, és rávették, hogy telepítsen egy Byteswap nevű alkalmazást, majd fizessen be 296 ezer forintnak megfelelő valutát, amellyel kereskedhet. Még weboldaluk is volt, bytescoin.com címen, amit nyilván csak azért hoztak létre, hogy így tegyék hitelesebbé a sztorit. A férfi először 80 ezer forintot, később 216 ezer forintot fizetett be Revoluton keresztül. Amikor a befektetett pénzéhez hozzá akart nyúlni, akkor szembesült vele, hogy eltűnt az addig befizetett összeg, ahogy az alkalmazás és a weboldal is.

Már a bank alkalmazottjai gyanakodtak

Kiss Dénes egy olyan esetet is vázolt, amelynek során maga a bank alkalmazottja értesítette a rendőrséget arról, hogy vélhetően egyik ügyfelüket behálózta egy csaló. Egy előszállási hölgy ugyanis rendszeresen kezdeményez náluk utalást külföldi számlákra: 2023 júniusától idén augusztusig közel 6 millió forintot utalt el az ötvenes éveiben járó hölgy. A számlavezető bankjának alkalmazottjai arra gyanakodtak, talán romantikus csalás áldozata, szóltak is a felmerült aggályaikról a nőnek, kérdezték, hogy biztosan utalni kíván megint? Ám az ügyfél ragaszkodott a további utalásokhoz, erről egy nyilatkozatot is aláírt. A feljelentés nyomán a rendőrség beidézte kihallgatásra a hölgyet. Az egyenruhásoknak is váltig állította, hogy szó sincs csalásról, ő a rokonainak, családtagjainak küld pénzt, mert ennyire összetartóak, és nem is szeretné, ha a rendőrség ezzel foglalkozna. Ilyen esetben nincs mit tenni, függetlenül attól, ha nem is jelent megnyugtató választ arra, hogy miért utal Mexikóba vagy éppen Ghánába.

Átvették az irányítás

Egy dunaújvárosi nyugdíjas hölgy szeptember 4-én tett feljelentést a kapitányságon. Elmesélte, hogy augusztus 29-én egy nő hívta őt telefonon. Azt mondta, hogy egy nyereményjátékon 800 ezer forintot nyert. Az áldozat mondta, nem emlékszik, hogy részt vett volna ilyen akción, de a telefonáló erősködött, hogy márpedig az interneten jelentkezett rá, és a nyereményt a folyószámlájára szeretnék utalni. Elkérte az email címét, mondván, hogy erre küldenek egy linket, arra rákattintva lépjen be a netbankjába. A telefonon végig a vonalban voltak, de ekkor már egy férfi "kolléga", vagyis a csaló társa adta az instrukciókat a hölgynek. Egy azonosító számsort is együtt egyeztettek ily módon, s miután belépett a netbankba, a monitoron elkezdett magától mozogni a kurzor és minden más - minden bizonnyal a link az AnyDesk alkalmazást jelentette, és az egyeztetett számsorral távoli vezérlést biztosított a hölgy a csalóknak, akik át is vették tőle az irányítást a számítógépén. A férfi intézett mindent, amit először még gyanútlanul követett figyelemmel a hölgy. Bár a képernyő időnként elsötétedett, látta, hogy 300 ezer forint utalás érkezett meg a számlájára. Gondolta, hogy ez a 800 ezer forintos nyereményének a része - viszont nagy valószínűséggel ez egy pénzmosási folyamat lehetett, akár egy másik csalási esetből származó pénzt akartak így "tisztázni". Aztán a hölgy azzal szembesült, hogy a számláján lévő pénz eltűnt, a saját 2,7 millió forintját és a most "kapott" 300 ezer forintot is egy ukrán személy nevén lévő számlára utalták tovább. A csaló férfi kilépett a netbankból és letette a telefont. A hölgy ezután ismét belépett, hogy meggyőződjön a helyzetről: sajnos kiürítették a számláját, a szeme láttára.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában