Anekdotáztak, kendőzetlenül

Erre a napra időzítették az „Örökségünk” című kötet díszbemutatóját a „Jó Szerencsét!” Művelődési Házban, mégpedig abban az intézményben, amelyet a könyv szerzője, szerkesztője, Petrovics László egykoron maga is irányított. A bányászhagyományok ápolói figyelmesen hallgatták a megszólalók visszaemlékezéseit, egykori bányászokat, bányászdinasztiák leszármazottjait, akik nem is olyan régen születtek, azonban húsz évvel ezelőtt más megélhetésre kényszerültek.

A baráti találkozó elszomorító hangulatán, a környék lankáin termő szőlőkből a bányászok két kezével maguk készítette borok és asszonyaik aprósüteményei segítettek túllépni. S amint az lenni szokott, a nosztalgiázás közepette felidéződtek a jókedvre derítő munkahelyi és társasági történetek: az élet írta bányászviccekkel szórakoztatták egymást. A Közép-Dunántúl szénbányászatában megtörtént vidám eseteket, a maguk nyers valóságában mesélték el, tekintettel arra a nem elhanyagolható körülményre, hogy ezek igazi „férfimunka” közben, kendőzetlen stílusban, eredendően őszinte emberek száján születtek.

Ede bácsi hol játszunk vasárnap? – kérdi az egyik bányász játékos. – Isten bizony elfeledtem, de azt tudom, hogy valami vadállatokkal – közben erősen törte a fejét. – Nem Oroszlányba megyünk? – kapcsolt a játékos. – Tényleg, most már, hogy így mondod, de remélem, mi esszük meg őket, nem pedig ők minket! – ez a történet például, Ajkán esett meg.

A következő Balinkához kapcsolódott: – A bányamester a napi szokásos ellenőrzését végezte, amikor az egyik elővájáson igencsak nem tetszett neki az ék, amit éppen elkészítettek. – Nem jó az ék! – kiáltotta és kikapta a fejszét a készítő kezéből, gondolván, majd ő megmutatja, hogyan is kell rendesen elkészíteni. A hirtelen felindulásnak az lett a vége, hogy levágta az ujját.

Dudar bányai a következő: – Szocialistabrigád kiránduláson annak rendje és módja szerint, politikai oktatást is tartottak, és csak utána kezdődött az igazi szórakozás. Egy alkalommal a földalatti párttitkár tartotta az előadást. A jegyzőkönyvbe az egyik vájár utólag beleolvasott és megkérdezte, hogy mit jelent a Zi meg a Co rövidítés? – Mire a párttitkár azt a választ adta, hogy a Zi az a Zimperializmus, a Co meg a Cocializmus.

A várpalotainak erről pedig ez jutott az eszükbe. Egyikük így mesélte: – Amint a reggeli eligazításra gyülekeztek Csötöri beosztottjai – és őt köszöntötték – ki „Jó szerencsét!-tel, ki „Jó reggelt!”-tel, egyeseknek így köszönt vissza: „A tiédbe is!” Eligazítás után megkérdeztem tőle, hogy miért így fogadta az üdvözléseket? Mire a következő magyarázatot adta: – Tudod Főnök, ezekkel az utóbbi időben egy kicsit keményebben bántam, és tudom, hogy nem azt gondolják, amit mondanak, én viszont arra válaszoltam, amit gondoltak.”

A vaskosabb viccekkel már csak akkor hozakodtak elő – a Titkos társaságról, egy lavór borról, az úgynevezett „méretmegadásról”, a „sztahanovista pók”-ról, a furfangos asszonyokról, az orvosi vizsgálatokról -, amikor Erzsébet már nem volt közöttük.