Könyvbemutató lesz pénteken: A Szent Korona amerikai kalandja és hazatérése

Glant Tibor tizenegy évesen, 1978. január 6-án este hattól „élőben” nézte a Szent Korona átadási ünnepségét, több millió honfitársával együtt. Majd mintegy 20 évvel később tudta meg, hogy az ünnepség 4-kor kezdődött...

1996 óta kutatja a témát, 1997-ben könyvet, azóta több cikket is írt róla. Mostani kötete 23 év kutatásait foglalja össze. S hogy időközben dr. is került a neve elé, már végleg házasság a hivatásával. Mint mondja, szereti, ha nem üresjáratban zajlik az élete. A Szent Korona amerikai kalandja és hazatérése című kötetének bemutatóján Frank Tibor, az MTA levelező tagja beszélget a szerzővel. Az esemény előtt Glant Tibort kérdeztük.

Mikor, hogyan került kapcsolatba a Szent Koronával? Miért érdekeli a története?

- Bejártam az Egyesült Államokat, az itthoni levéltárakat, kaptam rengeteg anyagot magánarchívumokból és csináltam két tucat interjút 1997. és 2012. között. Átnéztem több száz fotót, azokból válogattam össze a kötet 40 tételből álló képmellékletét. Ezt a „rögeszmémet” minden amerikai magyar barátom és történészkollégám tiszteletben tartotta: soha semmiféle kérésemre nem mondtak nemet. Az 1997-es kötet után a hazai baptisták is a szárnyaik alá vettek, az új kötet kiadásához is hozzájárultak, sőt első osztályú fotókat is kaptam tőlük közlésre Billy Graham 1977-es látogatásáról. Érdekes módon a régi kommunista külügy is sokat segített, bár az furcsa volt, hogy 1997-98-ban éppen azok vizsgálták felül a külügyi iratok titkosítását, aki anno maguk generálták azokat. A legszürreálisabb élményem az volt, amikor Puja Frigyes telefonon elmondta nekem, hogy a Moszkva térről 56-os villamossal kell kimenni hozzá interjút készíteni. Komolyan azt hittem, hogy finoman elküldött a fenébe, amíg meg nem láttam az 56-os villamost. Debreceni gyerekként nem sokat jártam a Hűvösvölgyben…

Többféle misztika lengi körbe a Magyar Szent Koronát napjainkig (pró és kontra), mégis a tudománytörténeti fejtegetésekből leginkább az olvasható ki, mintha nagy erők dolgoznának azon, hogy ez kisatíroztassék a magyarok identitásából.

Ezt hogyan látja?

- A Szent Korona a magyar identitás szerves része. Volt 45 év, amikor a nevét kisbetűvel kellett írni és nem volt „Szent” sem, de azok az idők elmúltak. Már 20 éve is az volt az érzésem, hogy a Szent Koronát visszavettük, hiszen volt gyufa, bor, rádió és könyvkiadó a nevével, majd 2000-ben átkerült a Parlamentbe. Hajlandó vagyok tudomásul venni, hogy vannak, akik szerint nem, vagy nem jelentős része történelmi hagyományainknak. És sajnálom őket. Lassan egy évtizede dolgozik Pálffy Géza vezetésével a „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport. Az ő munkájuk nemcsak új koronakutatási hullámot indított el, hanem közérthető formában tájékoztatják is a nagyközönséget. A tavalyi koronafilmjük parádésan jó. A Szent Koronáról ma már ugyanolyan szabad a közbeszéd, mint volt például a II. világháború előtt. Ezt bizonyítja az is, hogy a Magyra Posta öt évente ad ki csodálatos emlékbélyegeket a Koronáról.

Köztudottan a világ egyetlen olyan koronája, amit nem viseltek huzamosan, kizárólag a koronázás (beavatás, ahogyan egyes szakirodalmak használják) rítusos tárgy-együttese volt. Tudomása szerint bárki feltárta már azt, amit ön kutatott?

- A Szent Korona amerikai kalandja hosszú történet, valamikor 1945 májusában kezdődött és 33 évvel később, Budapesten ért véget. Mattsee mellett elásták, 1946 februárjában Wiesbadenben rövid időre kiállították, 1953-ban pedig azzal a fedő sztorival szállították az Egyesült Államokba, hogy a ládában egy ufó maradványai vannak. 1965 novemberében egy műkincsrabló banda elrabolta a vatikáni másolatot, mert eredetinek hitte. 1970-71-ben majdnem létrejött egy „Mindszentyt a Koronáért” csere, de Kissinger végül elvetette az ötletet. 1972 és 1974 között két angol nyelvű kalandregényt írtak róla. A legelső színes fotót csak 1977 novemberében készítették róla. Az első (Fort Knox-i) szakmai átvétel fotói (1977. december 14-16.) a mai napig nem láthatóak, nem kutathatóak itthon. Az ÁBTL-ben található „Kincseskamra” objektumdossziéban őrzik az itthoni biztosítás iratait. Ebből két sztori: (1) a biztosítás parancsnoka szerint noszogatni kellett a Nemzeti Múzeum főigazgatóját, hogy vegye komolyabban az őrzést: ez feketeöves hülyeség, hiszen Fülep Ferencnél kevesebben örültek jobban annak, hogy éppen náluk állítják ki a koronázási ékszereket; és (2) 1979-ben át kellett alakítani az őrzési rendet, mert két őr disszidált egy ausztriai bevásárlókörút alkalmából: tehát Kádárék a nyugati magyaroktól féltették a Szent Koronát.

Mi volt a legszembetűnőbb párhuzam vagy megbotránkoztató tényhalmaz a könyv születésének folyamatában?

- A Szent Korona amerikai kalandjával kapcsolatban vannak rendezetlen ügyeink. Illene hivatalosan is elismernünk például Gordon M. Kline közreműködését a koronázási palást megmentésében, vagy beszereznünk és bemutatnunk az ország nyilvánosságának azt a 83 fotót, amelyet William Sumits, a washingtoni Nemzeti Galéria fotósa készített az első szakmai átvétel során, még Fort Knoxban. (Ezek közül ötöt bemutatok a könyvben.)