Mohammad Reza Pahlavi volt a száműzött, utolsó iráni sah

Fehér forradalom néven elindított egy modernizációs programot, amellyel megpróbálta elmaradott országát a nyugati világhoz felzárkóztatni, de elképzelése nem vált valóra. Szívügye volt továbbá egy 400 ezer fős iráni hadsereg létrehozása is, ezért csak 1973 és 1978 között 25 milliárd dollár értékben vásárolt nyugati, elsősorban amerikai fegyvereket. Legtöbbet a légierőre költött, mivel maga is képzett pilóta volt, a hadsereg fejlesztésére az iráni háztartás több mint 28 százalékát fordította, ami elképesztő összeg volt, és mindez népe életszínvonalának kárára történt. Földreformot is végrehajtott, de apró és terméketlen földeket osztott ki a parasztok között, akik nem rendelkeztek megfelelő mezőgazdasági eszközökkel, például traktorokkal, így a kilátástalannak tűnő mezőgazdaságból emberek milliói vándoroltak be a nagyobb városokba, illetve a fővárosba, Teheránba. A városokban az egykoron mezőgazdaságból élő elszegényedett emberek segédmunkásnak álltak be, de szorult helyzetüket munkaadóik egyre jobban kihasználták, ráadásul a lakásbérleti díjak is az egekbe szöktek, ami a kiszolgáltatott népet fokozatosan a sah ellen hangolta. 

A kőolajból származó bevétel idő közben csökkent, ami gazdasági recesszióhoz, illetve tömeges munkanélküliséghez vezetett, a hivatalos adatok szerint csak 1977-ben a fogyasztói áremelkedés 27 százalék volt, ami miatt a középréteg teljesen felélte megtakarításait, ennek következményeként a kereskedők forgalma drasztikusan lecsökkent. A folyamatosan elszegényedő nép, valamint a síita papság és a diákok egyre elégedetlenebbek voltak, ezzel párhuzamosan nőtt a Párizsban élő, a monarchia megdöntésére buzdító Khomeini ajatollah támogatottsága, de a bajok nagyságát a sah és amerikai tanácsadói nem észlelték. 
Az iráni iszlám forradalom egy kumi tüntetéssel kezdődött 1978. január 9-én, ezután sztrájkok és diákmegmozdulások, majd zavargások és felkelések robbantak ki. A sah válaszul egy katonai kormányt nevezett ki, de a hadsereg is bomlásnak indult, az európaiak és az amerikaiak kezdték elhagyni az országot. Reza Pahlavi 1979. január 16-án véglegesen távozott az országból, ezzel együtt elérkezett Khomeini ideje, aki február 1-jén, diadalmenetben tért haza száműzetéséből. A sah nem mondott le, de egy népszavazás nyomán április 1-jén kikiáltották az Iráni Iszlám Köztársaságot. A már akkor leukémiás Pahlavit Egyiptomban, Marokkóban, a Bahamákon és Mexikóban, sőt egy rövid ideig még az USA-ban is kezelték, de kigyógyítani már nem tudták. Egyiptomban halt meg, 1980. július 27-én. 
 

Megszállt országba született 
Teheránban született 1919. október 26-án. Apja egy Reza Hán nevű lovassági tiszt volt, aki magához ragadta a főhatalmat, így fia már trónörökösnek járó nevelést kapott. Reza Pahlavit még 1941-ben trónra ültették, mert a nyugati szövetségesek veszélyesnek ítélték apjának németbarát politikáját. Miután országát az ­angolszász csapatok gyakorlatilag megszállták, a fiatal uralkodó első éveit a tehetetlenség és a megszálló szövetségesek kiszolgálása jellemezte, ami elsősorban az Angol-Iráni Olajtársaság nyersanyagszállítmányaiban nyilvánult meg. Irán jelentőségét mindenesetre az is jól mutatta, hogy Németország és Japán elleni koalíció három vezetője – Churchill, Sztálin, Roosevelt – éppen Teheránba szervezte meg első találkozóját. A második világégés után, a hidegháború kezdetén Reza Pahlavi, hogy megőrizze trónját, az Amerikai Egyesült Államok mellett foglalt állást. Az amerikaiakkal való kapcsolatát az is elmélyítette, hogy a CIA (amerikai titkosszolgálat) segítségével megszervezett puccs révén tudott hatalmon maradni, ezzel politikai ellenlábasait sikeresen ki tudta iktatni. Iránban ezután 1953–1960 között katonai diktatúrát vezetett be, ahol főleg politikai rendőrsége, a SZÁVÁK nevű szervezet segítségével gyakorolta a hatalmat, a külpolitikában pedig az Egyesült Államok egyik legodaadóbb szövetségese lett. 
Reza Pahlavi háromszor nősült, feleségeitől pedig öt gyermeke született. Első felesége I. Fuád egyiptomi király leánya volt, de elváltak, a házasságból egy gyermek született. A sah második választottja a berlini perzsa nagykövet, Halil Eszfandiári és német feleségének leánya, az 1932-ben született Szoraja volt. 1951-ben házasodtak össze, de 1958-ban elváltak, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy feleségétől nem születhet gyermeke. A sah harmadik felesége az 1938-as születésű Farah Diba lett, aki egy császári százados leánya volt. 1959-ben keltek egybe. Farahot 1967-ben férjével együtt koronázták meg, és a számára létrehozott sáhbánu (császárné) címmel ruházták fel. Az uralkodó párnak négy gyermeke született, a teheráni udvar nagy örömére 1960. október 31-én világra jött a trónörökös, mégpedig Reza Kürosz Pah­lavi személyében. Kürosz megszületése után a sah folyamatosan enyhítette a belpolitikai nyomást, különböző népjóléti intézkedéseket hozott, elsősorban az oktatás és az egészségügy terén. A nők jogainak a kiterjesztését is szorgalmazta, amivel nem kisszámú ellenséget szerzett magának. 
 

A fehér forradalom 
A sah 1962-ben hirdette meg a fehér forradalmat, amely egy nyugati mintájú iparfejlesztési és szociális program volt, s elsősorban föld­osztást, fokozott energiatermelést, gyárte­lepítést és technikai felzárkózást tűzött ki célul. Felismerte az atomenergia, illetve a számítógépek fejlesztésének a fontosságát is. A fehér forradalom ugyanakkor Reza Pahlavi saját reprezentációs igényeinek és birodalmi ambícióinak is teret biztosított, amit híres 1967-es koronázása, vagy az Irán fennállásának 2500. évfordulójára rendezett fényűző ünnepségsorozat is megmutatott. Az amerikai szövetség mellett jó kapcsolatokat épített ki a Szovjetunióval is, így Irán a térség vezető hatalma lett. A sah országának infrastrukturális és mezőgazdasági fejlesztését is célul tűzte ki, ennek keretén belül több víz­erőmű építésére is sor került. A gazdasági fellendülés ellenére a 60-as évek elején a politikai helyzet nem liberalizálódott, annyira, hogy az 1961-es választások zavargásokba torkolltak, mire a sah feloszlatta a parlamentet. Az addigi politikai pártok helyére létrehozta az Új Irán Pártját, ami az uralkodó támogatóit, a katonákat és az arisztokratákat tömörítette. Létrehozta a Pahlavi Alapítványt, ami jelentős pénzösszeggel rendelkezett a magánvagyonából, és amit közszolgálati célokra (oktatás, gazdaságfejlesztés, egészségügy) fordított. A fehér forradalom valójában egy komplex gazdasági reform­program volt. A földosztás mellett a teheráni kormány az analfabetizmus felszámolását is célul tűzte ki, és erőteljes iparosítást kezdeményezett. Az iráni lakosság mindezt elsöprő többséggel támogatta, ami egy népszavazáson be is bizonyosodott. A jó elképzelést viszont rosszul hajtották végre, így a várt jólét elmaradt, ez fokozatosan az uralkodó ellen hangolta a közvéleményt. Először a földreform nem sikerült, mert mint arra utaltunk, kis és értéktelen parcellákat osztottak szét, az öntözés nem volt megoldva, valamint a síita egyház, mint a legnagyobb földtulajdonos, ellenezte a kezdeményezést. Az intézkedés ellen tiltakozó síiták legfőbb vezetőjét, Khomeini ajatollahot Törökországba toloncolták ki. A sah további intézkedése volt, hogy 1975-ben egy új, birodalmi időszámítást vezetett be, aminek az alapító Nagy Kürosz i. e. 529-es halála volt a kezdőpontja. 
 

Az elkerülhetetlen bukás 
1973-ban kitört az első olajválság, amelyből Irán hatalmas hasznot húzott, de az országba beáramló mintegy 85 milliárd dollár nagy része a hadseregfejlesztésre, illetve az uralkodó elit minden képzeletet felülmúló luxus életvitelére ment el. Az átlagember csak minimális életszínvonal-javulást érzékelt, ami csak szította az uralkodó elleni hangulatot. A fokozódó elégedetlenség miatt a SZÁVÁK egyre erőszakosabban lépett fel, ami egyre több nyugati bírálatot is kiváltott, ezt csak fokozta, hogy 1975. március 2-án a sah feloszlatta az Új Irán Pártját, felszámolta az addigi névleges ellenzéket is. Helyükre megalapította az Irán feltámadásáról elnevezett egyetlen pártot. 
A robbanást egy januári újságcikk váltotta ki, ami a sah Khomeinit homoszexuálisnak, és brit ügynöknek nevezte. Az eset hatására Kumban, a síita vallási központban tüntetés alakult ki, amire a rendőrség sortüzet nyitott. Az erőszakos cselekedet országos tiltakozásokat és zavargásokat okozott, Reza Pahlavi először várakozó álláspontra helyezkedett, de miután belátta, hogy helyzete tarthatatlan, megkezdte családja és vagyona kimenekítését az országból. Ő maga családjával együtt 1979. január 16-án távozott Iránból. Rendfenntartó emberei még egy ideig kitartottak mellette, majd kénytelenek voltak átállni a forradalmárok oldalára. Február 1-jén pedig megérkezett Khomeini ajatollah, akinek kulcsszerepe volt abban, hogy az események az iráni iszlám forradalommá alakuljanak át. Khomeini első lépéseként kivégeztette a sah Iránban maradt volt főhivatalnokait és a fegyveres erőinek főtisztjeit, ezzel egy új fejezet nyílt meg nemcsak a perzsa állam, hanem az egész Közel-Kelet életében. 
 

Felhasznált irodalom

– Ryszard Kapuściński: A sahinsah; ford., utószó Gimes Romána. Modern könyvtár, Európa, Bp., 1985. 
– https://www.origo.hu/tudomany/20191025-pahlavi.html 
– Midi Világatlasz, Nyír-Karta és Topográf Kiadó, 2003. 
– Nyitrai István: Irán története a muszlim hódítástól napjainkig. In: Iráni föld – perzsa kultúra. Szerk.: Jeremiás Éva M. Piliscsaba, Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete, 2007. 
– Gazdik Gyula: A közel-keleti térség. In: 20. századi egyetemes történet. (II. kötet). Szerk.: Németh István. Budapest, Osiris, 2006. 
– https://rubicon.hu/kalendarium/1980-julius-27-az-utolso-irani-sah-halala. 
– Sárközy Miklós: Iráni történeti kronológia. (egyetemi jegyzet). 
 

Családi kép 1967 októberében, a koronázás után. Reza Pahlavi sah és harmadik felesége, Farah császárnő és a gyermekeik: Farahnaz Pahlavi hercegnő és Ali Reza Pahlavi herceg
Fotó: wikimedia

Családját és vagyonát jó érzékkel még időben kimenekítette az országból