Tényleg ne fordíts hátat nekik!

Felrázta, rápirított és feladatokkal látta el a nézőt a sodró lendületű előadás. A társulat főigazgatója, top menedzsere, zenei igazgatója, a Mester, aki az alaplépésektől a teljes koreográfiát betanítja, és persze a jelmezek tervezője is. Görgics Éva Edda, egy személyben. Szerencsére a kosztümök elkészítésében számíthat a szülőkre. – Itt nem egy látványszínház működtetése a feladat, tehát nincsenek flitteres, habos-babos ruhák. A mieinket viszonylag könnyen eltudjuk készíteni.

Borzasztó, hogy egy ilyen világ veszik körbe a mai gyermekeket – vetettük fel. – Egy kis hangsúlyt helyeztem rá, mert most erre szeretném felhívni a figyelmet. Egy kicsit szeressük jobban egymást és legyünk elfogadóbbak! A gyermekeknek is látniuk kell, ők a jövő nemzedéke, remélem hogy velük majd sikerülni fog megoldást találni a bemutatott problémákra – kaptuk a választ.

Ezt a tanulságos darabot sok helyen be kellene mutatni – jegyeztük meg. – Erre a megfelelő szponzorok hiányában biztos, hogy nincs lehetőségem. Itt mindent én, egy személyben csinálok, mert másra nincs fedezetünk. Nyilván a szülők segítenek bennünket, de többre, másra nincs lehetőségünk, amíg fel nem karol bennünket valaki. Főállásban egy nagyvállalatnál dolgozok és másodállásban pedig itt tanítok. A nagyobbaknak heti kettő, a kicsiknek heti egy tréningjük van. Lehet, hogy nem sok, de ennyire van lehetőségünk. Sok munkával, szorgalommal és a gyermekek tehetségével nagy dolgokat tudunk csinálni! Imádják, szeretik, abból születnek az ilyen sikerek.

Múlhatatlan érdemek

Nagy Vivien Pakson a Vak Bottyán gimnázium, végzős tanulója. Múlhatatlan érdemei vannak e bemutató kapcsán. Egyrészt a táncjáték egyik kiemelkedő, negatív szerepét táncolta. Ami ettől is fontosabb, hogy az előző időszakban éles, kritikus szemmel látta meg a korosztályát érintő, mély közösségi problémákat, amiből a darabban elhangzó narráció szövegét (nem középiskolás szinten) írta. Egy nagyon szomorú és tanulságos történetet mutatott be. Egy drámát. – Én is egy drámának érzem. A hétköznapokban szerzett rossz élményeimet írtam meg erre az alkalomra, amit így összegyűjtve, mindenki számára tanulságként szánom – mondta. Majd így folytatta – Az ötlet a tánccsoport vezetőé, Éváé. A mai iskolákban nagyon nagy számban találkozunk a bántalmazásokkal. A kis első osztályosoktól kezdve a végzős középiskolásokig sokakat érint, akik mind szenvednek miatta. Ez a mű nem a fantázia szülötte, hanem a valóságos élményekből született. Alsó tagozatban engem is nagyon sokat bántottak az osztálytársaim. Olyan szinten, hogy osztályt kellett ismételnem. Megpróbáltam elszakadni a saját súlyos élményeimtől, de nem biztos, hogy az nagyon sikerült.

Kinek szólt ez figyelmeztetés – kérdeztük. – Mindenkinek, hiszen a bántalmazó gyermekek hazulról hozzák az indulataikat, tehát ők és az otthoni környezetük is hibásak érte, az ott szerzett frusztrációt élik ki az iskolában. Például, ha az apuka bántja az anyukát, vagy fordítva, akkor a gyermek is azt fogja tenni az iskolában a kisebbekkel, vagy a gyengébbekkel. Nem veszem őket teljesen rosszaknak és menthetetleneknek, mert csak az otthon szerzett szörnyű élményeiket akarják ilyen módon levezetni. Jó volna, ha az agresszorok visszatérnének a normális kerékvágásba. Fiúknál többször láttam olyat, hogy abbahagyják a verekedést. A lányoknál a „cicaharc” sajnos sokkal inkább megmarad. Haragtartóbbnak érzem magunkat. Nem könnyen bocsátunk, meg, de mindegyiknek szurkolok, hogy jó irányba változzanak – érkezett a válasz. És hozzátette: – Ezzel a munkámmal (bár nem biztos, hogy ezt így kimondhatom) azt szeretném elérni, hogy a tanárok jobban figyeljenek oda ezekre a dolgokra és foglalkozzanak a tanulók lelkiállapotával, ne csak hagyják, hogy majd megerősödnek és abbahagyják. Ez a rossz megoldás, mert egy örökös, rossz trauma marad a bántalmazónak és annak is akinek azt el kell viselnie. A tanító néni, és az iskola pszichológusa (ha lenne) együtt talán megfelelő megoldásokat tudna találni. Egy az ilyen eseteket feldolgozó foglalkozások is a javukat szolgálná. Hiányoznak ezek a lehetőségek. 

Elégedettség

Megkérdeztük, mit látott a társai arcán a darab után? – Szerintem sokan tudják, hogy miről beszélek és maguk is átéltek hasonló dolgokat. Tetszett nekik a történet, és az is, hogy ezzel is kiélhették a megtörtént dolgokat – mondta. – Nagyon elégedett vagyok azzal, hogy megírhattam, hogy megszületett a darab, és ezzel a nagy a színpadi sikerrel is – tette hozzá.

Boros Noémi a Dunaföldvári Beszédes József általános iskola negyedikes tanulója így vélekedett: – Két-három éve táncolok, és mindig nagyon szeretem csinálni. Szerencsére a mester nem túl szigorú. Nagyon izgalmas volt ez a telt házas este! Egy kicsit izgultam, de aztán a feladat miatt az hamar megszűnt, és meglehetett csinálni a táncunkat. A végén az a nagy taps… az nagyon jó volt, megérte a sok gyakorlás. Először egy iskolás jelenetben léptem föl. Aztán egy nagyon komoly következett. – Abban egy anya-lánya kapcsolatot mutattunk be, amiben én voltam a kislány. A történetben egy köldökzsinór kötött össze bennünket, ami sajnos egyszer csak elszakadt, de szerencsére a végén újra összetalálkoztunk. Nagyon szeretem ezt a táncot, mindketten nagyon élveztük.