A tizennégy segítő szent

Kultuszuk kezdete és kialakulásuk pontos dátuma és helye eléggé bizonytalan. Nagy valószínűség szerint német földön keletkezett, és a nagy európai pestisjárvány (1347–52) idején terjedt el. Hazai elterjedéséről az első adat a XV. századból való. Egy kassai misekönyvben található az erre vonatkozó szöveg, ezért talán nem véletlen, hogy oltáruk készült éppen Kassán, majd később Csegöldön, oltárképük pedig Lőcsén és Besztercebányán. A budavári Szent Magdolna templomban már kápolnájuk is volt, de ez a kultusz a XVI. században megszakadt, majd Magyarországra csak kétszáz évvel később német bevándorlók hozták ismét magukkal. Győrben, Siklóson oltárt, Etyeken, Zsámbékon, Soroksáron, Hajóson és Kecskeméten pedig kápolnákat illetve templomokat szenteltek fel a tiszteletükre. A 14 segítő szent általában az első századok keresztény vértanúi voltak, akik hitükért áldozták fel az életüket.

Miért vannak éppen tizennégyen?

Talán azért, mert a 14-es szám fontos a zsidó-keresztény számmisztikában is. Amint Máté evangélista előszámlálja az evangéliumában, „az összes nemzetséget Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzetség, és Dávidtól a babiloni fogságra vitelig ismét tizennégy nemzetség, és a babiloni fogságra viteltől Krisztusig szintén tizennégy nemzetség” Máté az ókeresztény hagyomány szerint a négy evangélium íróinak egyike.

A 14-es szám még Dávid király héber nevének számösszege is, de ennyi az ember kezén és lábán megszámolható ujjpercek száma is. Elképzelhető ugyanis, hogy a tizennégy segítőszent a mennyei segítő kéz ujjperceit személyesíti meg. Nincs ebben semmi szokatlan, ugyanis már a régi görögök is alkalmazták ezt a módszert. Egyesek viszont azt állítják, hogy a tizennégyes szám valószínűleg a „szent” hetes szám megkettőzésével jött létre, ugyanakkor van egy olyan elmélet is, miszerint tizennégyes szám valószínűleg az apostolokra utal (a tizenkettő plusz Pál és Barnabás).

A katolikus keresztény hit szerint ezek a szentek a haláluk előtt ígéretet kaptak Istentől, hogy a hozzájuk fordulókat nagy bajokban megsegíthetik. A protestáns felekezeteknél nincsenek szentek. Ők egyedül Jézus Krisztus a kereszten elszenvedett csereáldozatára épülő, kegyelemből fakadó üdvösségben hisznek, és egyedül a Bibliát tekintik az az isteni kinyilatkoztatás objektív hitforrásának

Kik is ők. A 14 segítő szent a következő bajok ellen segítenek. Szent György a háziállatok egészségéért és a hit elleni kételyekben, Balázs a torokgyíkban és egyéb torokbajokban, Erazmus az altest fájdalmaiban, Pantaleon minden betegségben. Vitus a szemérem elleni kísértésekben, Kristóf a bubópestis és az utak veszedelmei ellen, Dénes a fejfájás, a démoni megszállás ellen és a lelkiismeret nyugtalanságában, Cirjék a pokoli kígyó incselkedései és a szembetegségek ellen. A bubópestis, vagy mirigyláz a pestis leggyakoribb formája és a középkor legrettegettebb betegsége volt. A fertőzés rendszerint egy patkánybolha csípése miatt következik be, amely a baktériumokat köztes gazdaként hordozza. A baktériumok ezzel egy addig egészséges gazdába jutnak be, miután a bolhában már felszaporodtak. Nem véletlenül hívták a fekete halálnak, következtében 75-200 millió ember halt meg csak a 14. század közepén. A pestis járványok miatt egyes becslések szerint Európa lakosságának közel fele odaveszett.

De térjünk vissza a segítő szentekhez, Agathius (Ákos) a fejfájásban és a halálfélelemben segít, még Euszták a családi viszályokban és a reménytelen helyzetekben, Egyed a gyónásban érzett álszégyen, Margit pedig a veszélyben forgó szülő asszonyok bajai ellen véd. Még Katalin a bűnbánók megtérését késleltető akadályok ellen véd, addig Borbála az utolsó szentségek felvételében a hatalmas pártfogó. Helyenként Dénes helyett Miklós püspök, Erazmus helyett Lénárd, Euszták helyett Hubert, Pantaleon helyett Rókus, bármelyik helyett pedig Libérius szerepelhet a segítőszentek között.

Olaszországban 15 segítő szent van, a tizenötödik Magnus, még másutt György mellett Sebestyén és Mór, Pantaleon mellett pedig Lukács, Kozma és Damján jelenik meg.

Végezetül elmondható, hogy a szentek valahogy Istenhez tartoznak, ők azok, akik az Istentől kapott ajándékokat a szeretet mozdulatával továbbadják embertársainak. Ezt fogadjuk el, még akkor is, ha nem vagyunk hívő emberek, mert ezek európai kultúránk részei, ebből táplálkozunk és megmaradásunk egyik fő zálogai.