Gyula bácsi és a szeretettel készült pad

Egyikőjük Tóth Gyula bácsi: személye abból a szempontból is fantasztikus, hogy jelenlegi ismereteink szerint ő városunk legidősebb polgára, július 15-én tölti be a 102.életévét (ennek apropóján készülünk is egy külön cikkel róla). A szépkorú már 2005-ben vásárolt itt lakást, tavaly költözött ide, és azóta lelkiismeretesen, szeretettel gondozza a lépcsőházi előkertet. Igen aktív Gyula bácsi, hiszen naponta többször is lejár rendezgetni a kiskertet, ám a korából adódóan gyakran elfárad. Kisszéket nem tud kihozni, így jobb híján mindig hazamegy, ha pihenne egy kicsit. 

A szomszédok gondviselése példaértékű, valahogy segíteni szerettek volna neki, és első körben egy pad kihelyezését kezdeményezték. Sajnos a fák, a növényzet, a terület rendezése nem tette ezt lehetővé, így tovább ment az ötletelés. Szanyi Gézának jutott eszébe, mi lenne, ha deszkákból raknának össze saját maguk egy padot neki. Ezzel a felvetéssel szomszédjukhoz, Sós Gyulához fordult, aki már harminc éve ott lakik, és mindig mindenben igyekszik segíteni a közösséget. Miután egyeztetett a közös képviselővel, hogy megvalósítható-e egyáltalán az elképzelés, mindannyian összerakták, amijük volt: Gyula például kifejezetten kültérre való deszkákat és egyéb szükséges anyagokat vásárolt, Géza gondoskodott a kőfalba történő befúrásból.

Természetesen a pad nemcsak Gyula bácsié, bárki megpihenhet rajta. Egy idősebb hölgy mondta nekik, hogy ő sajnos nem tudja használni, mert kapaszkodó nélkül nem tudna felállni. Több se kellett a lelkes segítőknek, és egy másik szomszédjuk segítségével háttámlát is kialakítottak hozzá.

Nem egy milliós nagyságrendű fejlesztésről van szó, hanem néhány segítőkész szomszédról, akik figyelnek egymásra, időt és energiát szánnak a másikra. Ugye milyen egyszerűnek tűnik az egész? A végeredményként pedig így nem pusztán egy tetszetős kis padocskát láthatunk, hanem egy olyan példaértékű lakóközösséget, ahol számítani lehet egymásra, akik igenis tesznek azért, hogy jobb legyen a környezetük. A hála és a köszönet sem marad el, amit többek közt mosollyal, kedves szavakkal mérnek, vagy épp öt szem meggyel jutalmaznak – így jelképezte egyik lakójuk azt, hogy ötös osztályzatot érdemelt munkájuk.