Emlékeim, gondolataim egy Nobel-díjasról

Most ezzel a díjjal sokak szemében elérhetetlen magasságokba került, én viszont ezen sorok olvasóihoz az embert szeretném közelebb hozni, aki, bár kiemelkedő szellemi képességekkel és szorgalommal van megáldva, mégsem egy természetfölötti adottságokkal rendelkező szuperlény, hanem egy szerethető, megközelíthető embertársunk: egy közülünk.

Magasságával is kitűnt lány csoporttársai közül: előttem van az a gyakran ismétlődő kép, amikor az egyetemi kollégium folyosójának végén, csípőjét kissé megbillentve, élénk taglejtésekkel magyarázott a többieknek, akik rendszerint nagy érdeklődéssel hallgatták. Már akkor komoly tekintélye volt biológus csoporttársai körében, akik szinte sohasem a keresztnevén emlegették, hanem csak úgy, hogy „a Karikó”.

Mindenkihez kedves volt, mindenkinek megadta a tiszteletet, és bizalomkeltő mosolya is ritkán tűnt el az arcáról. Fiatal tudós volt már akkor is, aki a kollégium szomszédságában található Biológiai Kutatóközpontba járt át kísérletezni, kutatásokat végezni, ugyanakkor nem töltötte önként vállalt szobafogságban, könyvek, kémcsövek fölé görnyedve egyetemi évei minden percét: jutott ideje bulizásra, szórakozásra is. (Kedvenc helye az egyetem klubja – JATE Klub – volt, ahol, amikor ideje engedte, felszabadultan, jókedvűen táncolt.)

Jó okunk van hát arra, hogy tiszteljük és szeressük őt, s büszkék legyünk arra, hogy ez a kis megtépázott ország ilyen tudósként és emberként egyaránt kiváló személyeket tud adni a világnak.

Zámbó Zoltán
Kővágóörs

Forrás: veol.hu