A gasztronómia mindig összetartó erő, ezért nem múlhat el ünnep nélküle

Grenyovszky Károlyt szinte minden Fejér vármegyéhez köti. Itt tevékenykedik és Dunaújvárosban él családjával. Számos gasztronómiai verseny, megmérettetés meghívott vendége, rengeteg ilyen esemény zsűrijének tagja, elnöke. Alapszakmáját tekintve hivatásos katona, pályafutását a Magyar Honvédségnél kezdte, amelynek élelmezési tisztje lett. A szakács szakma megszerzése után az élelmezési tanszéken, majd vendéglátó akadémián tanult, és mesterszakácsi diplomát is szerzett. Munkája a katonaság mellett ma már a civil társadalomhoz is köti, amely számos magyarországi és külföldön meghívással is jár. A vele készült interjút olvashatják a következőkben. 

A jó szakács is holtig tanul

– Idén hatodik alkalommal kaptunk baráti meghívást Los Angelesbe. Ott egy elég nagy magyar társaság alakult, amely kifejezetten híve a hazai kulturális és gasztronómiai értékeknek. Mindig egy dunaújvárosi csapatot viszek magammal ahol egy nagyon szép rendezvényen veszünk részt és egy bizonyos magyarországi táj jellegzetes ételeit készítjük el a közönség számára. A legutóbb a bakonyi betyároknak a híres elfelejtett ételeivel készültünk, tavaly a Hortobágy ízeivel jelentünk meg szintén dunaújvárosi csapatommal. 

Szintén a közelmúltban volt szerencsém részt venni egy mexikói kollégával Las Vegasban egy eseményen, ahol az egyik leghíresebb étterem séfjével ültünk le egy szakmai beszélgetésre. Nagyon hasznos volt egy olyan étterem kulisszái mögé betekinteni, ahol a világ összes nemzetiségnek az ételei megtalálhatók. Ez egy hatalmas étterem, amely büfé jelleggel működik, és a világ minden gasztronómiai szempontból vezető országa képviselteti magát. Persze magyar étel is volt, a gulyás leves.

Az a hitvallásom, hogy az embernek mindig nyitott szemmel kell járnia a világban, akkor tud csak előre haladni. Én állítom, hogy ezzel a szakmával, a gasztronómiai tevékenységgel legalább naponta fél órát- egy órát kell foglalkozni, úgy a receptekkel, technológiákkal, mint az élelmiszerismerettel. Szerintem nem csak a jó pap, de a jó szakács is holtig tanul. 

Tekintsük hivatásnak a szakmát

– Én olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy nekem a családból nagyon sokan foglalkoztak a gasztronómiával. A kedves volt anyósom-, aki sajnos már nem él- cukrász volt, de édesanyámtól is nagyon sok receptet tanultam. Már kisgyerekkorom óta elhatározásom volt, hogy én egyszer egy séf sapkában akarok konyhát irányítani, és nem tettem le róla. Valahogy annyira megfogott az ételkészítés gyerekkoromban, a disznóvágások itt Dunapentelén, hogy mindig ez vonzott.

Az a baj, hogy egy húsz fős végzett szakácsosztályból, talán ketten-hárman maradnak a szakmában, akkor sokat mondok. Sokan elmentek Magyarországról a jobb jövő reményében. Azonban az oktatás nem rossz, van cserediák programunk is, amely szintén szép reményekre ad okot. Tehát egy jó pályairányt lőttünk ki magunknak. Az iskolából kikerülve végzett szakács mindenki, de valójában még nagyon sok évet el kell eltöltenie, hogy tanuljon, gyakoroljon, sok továbbképzésen kell részt vennie. Bevallom őszintén én a mai napig ilyen vagyok. Ha a én nem mentem volna utána a dolgoknak, nem írtam volna recepteket, nem mentem volna a hosszú, minden részletet felölelő könyvek után, akkor talán nem lett volna ennyire nagy a szerelem, mint amennyire most a gasztronómia iránt. Ezt kívánom minden tanulónak, hogy hivatásként tekintsen a szakmára. Persze vannak olyanok is, akik tényleg a pályán vannak. Mondjuk meg, hogy azért most a fiatal szakácsaink közül többen kimagaslóan jól muzsikálnak. 

A háziasszonyok felérnek egy konyhafőnökkel

– A mai világban sajnos a félkész, kész termékek nagyon elárasztották az áruházak polcait. A mai háziasszonynak nagyon kevés százaléka az, aki tényleg este hazamegy, és akkor kezdi pucolni a hagymát, hogy meleg vacsorát adok a családjának. Mi a gyakorlat? Rengeteg ételkiszállító cég működik. Kinézzük az interneten, és megrendeljük az ételeket. Nyilván ennek is van előnye a kollégák és a megrendelők részéről is. De azt tudom mondani, hogy esetleg, amikor hétvégén a család összeül arra fordítjuk nagyobb hangsúlyt. Akkor tényleg elővehetjük a nagymama receptjét, mert van idő, és akkor tudunk végre egy igazi ételeket tenni a család elé. Nekünk is van egy féltve őrzött, kézzel írott könyvünk, nagymama receptjeivel, azokat majdnem minden hétvégén föllapozzuk. Én is próbálom a családomat arra nevelni, hogy a hagyományokat megtartsuk és hétvégenként legyen egy ebéd, amikor együtt leül a család. 

Ünnepi ebéd

– Nálunk minden vasárnapi ebéd ünnep. Nagyon szeretjük például a leveseket, mi nagyon levesesek vagyunk, tehát egy-egy ilyen marhahúsleves, újházi tyúkhúsleves, egy tárkonyos jérceleves, tejszínes leveseket nagyon szeretjük vasárnap, de hétköznap a krémleveseket, nyáron könnyű gyümölcsleveseket kedvelik a gyerekek. Általában hagyományosan étkezünk, ami jelenti a pörköltet galuskával, a bundázott húsokat, a kacsát, a töltött húsokat.

Karácsonykor azonban nálunk mindig tengeri halas étel készül, nem is egyfajta, hanem több. Mivel sokat éltem Belgiumban, ott megtanultam a tengeri ételek elkészítését. Hála Istennek a család is nagyon szereti. Tehát én nagyon könnyen nyúlok egy csigához kagylóhoz, lazachoz. Például a lazac tatárt karácsonyra, nagyon tudom ajánlani. Semmi ördöngösség: a füstölt lazacot finomra vágjuk, és bekeverjük a fűszerekkel, majonézzel, rátálaljuk egy kis tányérra, jégre, citromra, pirítóst hozzá, ennél jobb karácsonyi előételt el sem tudnak képzelni. Mellette persze lehet azért halászlé a magyar vonalon. Utána szoktunk egy ilyen fehérboros kagylót csinálni. Van rendes kagylófőző felszerelésünk hozzá. Nagyon szeretjük a dorozsmai molnár pontyot, mellette nagyon sok sütemény is van nálunk, mellette a mákos-diós guba jó kis vanília, vagy fahajmártással.

A gasztronómia mindig egy összetartó erő, barátságban, családban, munkában, vagy a település közösségben. Ezért nem múlhat el ünnep nélküle, érdemes rá időt szánni.