Izabella kiállítása és minden ami mögötte van

– Réka unokámmal öt éve kettesben töltöttünk egy emlékezetes és inspiráló nyaralást az Égei-tenger görög partjainál. Az ott szerzett impressziókat dolgoztam fel a kiállítás anyagában. A gyönyörű környezet mellett azért is volt számomra felejthetetlen ez az utazás, mert a férjem halála utáni időszakban ez volt az első nyaralás, amelyet megengedtem magamnak. Ugyanis hosszú ideig csak magányra vágytam. 

A rajz és a festés az élet sodrásában végképp elmaradt

A kiállítás kapcsán a kezdetekről szólva a családban Mészáros nagyapám festett, nagybátyám múzeumi restaurátori munkát végzett, édesanyám szabásminta nélkül varrt. De testvéreimnek, és a testvéreim gyerekeinek is van képzőművészeti kötödése. A gyermekkorunkban a kishúgaimmal is a rajzolást, festést szerettük a legjobban, csak ők tovább vitték. Én is gondolkodtam ilyen irányban, de apukám eltérített, amikor azt kérdezte, hogy miből fogsz megélni? Aztán középiskolában a továbbtanulásra jelentkezési időszakában jöttek toborozni egy felsőfokú élelmiszeripari oktatási intézménybe, amely majdnem szomszédos volt a Képzőművészeti Főiskolával, és éppen az Izabella utcában volt mind a kettő, így végképp megszólítottnak éreztem magam. 1968-ban kezdtem a főiskolát és az iskolapadból mentem férjhez 1969-ban. Így a tanulmányaimat levelező tagozaton folytattam, s már gyermekes családanyaként államvizsgáztam. A rajz és a festés pedig az élet sodrásában végképp elmaradt – mesélte Izabella. 

„Igazi otthonra leltünk itt”

– Tamás fiam ’70-ben, János fiam ’73-ban született, ekkor még Kaposváron éltünk, de elvágyódtam és mivel technológusokat kerestek a dunaújvárosi kenyérgyárba ide költöztünk. Soha egy percig nem bántam meg ezt a döntést. A Római városrészben laktunk egészen 2004-ig, imádtam a csodálatos kilátást, a gyönyörű Duna-partot, igazi otthonra találtunk itt. A Dunaújvárosi Sütőipari Vállalatnál kezdetben laborvezető, majd gyárvezető, később pedig privatizációig termelési osztályvezetőként végeztem a munkámat. Később egy rövid vállalkozói időszak után munkanélküliként kerültem a munkaügyi hivatallal kapcsolatba. Rájöttem, hogy én nagyon szeretnék itt dolgozni és egy üresedés kapcsán lehetőséget is kaptam. Majd 50 évesen újra tanulni kezdtem, hogy jobban beilleszkedjek az új munkakörömbe, ezért letettem az Államigazgatási Szakvizsgát is és végül innen mentem nyugdíjba. Az utolsó aktív években költöztünk a Jókai utcai családi házba. 

„A mestereknél ébredtem rá, hogy mindig ezt akartam”

Golubov Gábor kerámia szakkörére vittem egy alkalommal Tamás unokámat, ahol én is kaptam egy darab agyagot. Majd egy hét múlva már a szakkörön találtam magam a felnőttek között. 2016-ban azonban meghalt a férjem. A gyász megviselt, azonban a Munkásművelődési Központba mindig szívesen jártam. Nagyon szerettem ifj. Koffán Károly festőművész, főiskolai tanár által az MMK-ban vezetett Barcsai stúdióban folyó alkotó munkát. Aki számomra egy jó tündér volt, gyakorlatilag ő állított talpra a letaglózó gyász után, nagyon sokat beszélgettünk, tudatomra ébresztett. Később Nógrádi Katalin festőművész festőkurzusain tanulmányozhattam az olajfestészet technikáit. A gyászom után ebben az időszakban szerettem bele újra a színekbe, s ez már a festett képeimen is jól látszik. Majd bekukkantottam Kosztolányi György világába és festőtechnikájába. Mindenben segítőkész volt, betegsége sajnos közbeszólt. A mesterekhez járva ébredtem rá, hogy valójában én mindig ezt akartam. A Covid sem telt tétlenül számomra. Hiszen figyelem a neten más festők munkáit is, s ha lehetőség adódik online festő tanfolyamokat is vásárolok. Így találtam rá Simon M. Veronika online festőkurzusaira is. A karanténos időszakban nem hiányzott a külvilág, átlubickoltam a festőállványaim között ez az időszakot. A festőkurzusokon harminc festőtechnikát sajátítottam el, és a végén Festőmesteri diplomát szereztem – mondta el a Izabella. 

Nincsenek véletlenek

– Azt gondolom, hogy nincsenek véletlenek, a jó isten vezet engem. Összesen tizenhárom csoportos és négy önálló kiállításom volt már. De mindig voltak kisebb kreatív projektjeim is, például tányért festettem, vagy a Burdából megtanultam használni a szabásmintát, így egy idő után magam varrtam a ruháim, de hímezni is nagyon szeretek, ahogy a tánc is fontos része az életemnek. Természetesen a legfontosabbak az életemben a gyerekeim és az unokáim. Különben sokat festünk együtt is az unokáimmal. 

Már a jövőn töröm a fejem, egy konkrét témát szeretnék feldolgozni a festményeimen keresztül. Mindenképpen szabadulni akarok a negatív dolgoktól, ebben nagy segítség számomra a kreatív tevékenység. Sok időt szeretnék a családom körében, az unokáimmal tölteni. Legnagyobb álmom, mivel Tamás unokám nem szeret beszélni, hogy az „együtt alkotással” kihozzam a kreativitását, gondolatai és érzései kifejezéséhez – zárta gondolatait Tubáné Bereczki Izabella.