Gálával alapozták meg a szombati nagytalálkozót

2024.03.22. 21:55

Hetven esztendejét ünnepelheti a Széchenyi Gimnázium közössége – képgalériával

Egy jelentős évfordulójához érkezett ebben a tanévben a Széchenyi István Gimnázium, hiszen fennállásuk 70. esztendejét ünnepelheti a gimisek nagy-nagy családja. Ezen a hétvégén most rájuk szegeződik a reflektorfény: pénteken délután egy nagyszabású gálával alapozták meg a születésnapot.

Molnár Emese

Fotó: Laczkó Izabella

A gálaünnepséget a Bartók színházban szervezte meg az iskola vezetése. Nem meglepő, hogy telt ház volt az eseményen, a közönség soraiban döntően egykori és jelenlegi pedagógusok, diákok, szülők foglaltak helyet, de jelen volt dr. Mészáros Lajos, térségünk országgyűlési képviselője, és Mezei Zsolt alpolgármester is.

Fotó: Laczkó Izabella

A műsor során, ezzel együtt az est fellépőinek bemutatásában két tanuló, Mudra Gréta és Katona Benedek kalauzolta a publikumot. A gálát a kisgimisekből álló kórus nyitotta, majd Kratzmajer Zoltán, az iskola igazgatója köszöntötte a vendégeket. Nem volt egyszerű a feladata, amit jelzett is beszédében, hiszen a hetven esztendő megannyi emléket, élményt, fontos mérföldkövet jelent mindazok számára, akik valaha is részesei voltak az intézmény közösségének. Egy Wass Albert-idézet köré fűzte fel ünnepi gondolatait az igazgató: 

Az a dolgom, hogy hidat építsek a múlt és a jövendő között. És hogy ennek a hídnak a pilléreibe beleépítsek mindent, amit a múltból a jövendőbe átvinni érdemes.

Mint mondta, a híd hossza az idő múlásával egyre nő, és ha megállunk egy-egy pillérnél, felidézve egy-egy mérföldkövet az intézmény történetében, az erőt és hitet adhat a továbbiakban. Az biztos, hogy a Széchenyi Gimnázium pillérjei erősek, időtállóan stabilak. Bár emberi életben mérve már elérte a nyugdíjas kort, viszont intézményként még fiatalnak számíthat. Igen hamar az ország rangos iskolái közé emelkedett, amely többek közt a diákok, a pedagógusok és a gimis szülők részéről is megmutatkozó tehetségnek, eredményességnek, igényességnek is köszönhető. Az elődök csapatépítő munkája kiváló alapot teremtett, az évek során itt dolgozó kollégák pedig továbbvitték, hathatósan képviselték az iskolát meghatározó szellemiséget, amelyet azok éreznek igazán, akik hosszabb vagy rövidebb időn keresztül is, de részesei is voltak. 1953-ban kezdte meg működését az iskola, akkor még a Vasvári iskola egyik szárnyában. 1963-ban költözött jelenlegi helyére az intézmény, 1992-ben pedig megnyitották hozzá az új szárnyat és a tetőteret. Megannyi életpálya, karrierút indulhatott az iskola falai közül, az alma mater pedig mindig jó szívvel várja vissza őket.

Fotó: Laczkó Izabella

Az est folytatásában a gimnázium tanulói léptek fel, megmutatva sokszínű tehetségüket. A születésnap pedig szombaton folytatódik egy nagyszabású találkozóval egykori és jelenlegi kollégákkal, diákkal, rengeteg közösségi programmal, természetesen az emlékezés és a nosztalgia jegyében. 

Fotó: Laczkó Izabella

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában